Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja

Beszélgetés Galló Ernővel az Egy diktátor születése című monodrámáról. Az Egy diktátor születését kifejezetten rád írta Székely Csaba. Aktívan részt vettél az írói folyamatban is? Én kerestem meg Csabát, a címmel és a témával. Egy nyolc-tíz éves álmom valósult meg. Baromira érdekelt az a tudományosan nem bizonyítható tény, hogy a nagy, legendás komikusok alkatilag alacsonyak. (Természetesen vannak kivételek.) És ha megnézzük a diktátorokat, ugyanezt látjuk. Feltételezhetjük tehát, hogy van valami analógia a kettő között, ez kezdett el foglalkoztatni. Csaba ráharapott erre a témára. Nagyon jó barátok vagyunk, jól ismer, az én személyiségemre írta a szöveget. Megkért, hogy gyűjtsek össze minél több olyan színházas élményt, ami velem megtörtént: jót, keserűt, vidámat, mindent. Ezeket följegyeztem, és később rengeteget beszélgettünk róluk, de magában a szövegírás folyamatában nem vettem részt. Csaba babonából részleteket sem küldött, csak a kész anyagot kaptam meg. Mire jutottál a diktáto...

„Miért akarna valaki idióták közé tartozni?” – szegezi nekünk a kérdést az Egy diktátor születése. Tényleg, miért? Nem lenne jobb inkább kiemelkedni a tömegből és valaki fontossá válni? Hát nem arra vágyunk mind, hogy figyeljenek ránk? Végtére is akármelyikünkből lehet diktátor. Persze csak akkor, ha megvan hozzá a kellő elszántság. Meg egy kis színészet sem árt. Többek között ezekkel a kérdésekkel is foglalkozik a marosvásárhelyi Yorick Stúdió előadása Sebestyén Aba rendezésében. A drámát Székely Csaba kifejezetten a főszereplő, Galló Ernő számára írta, erőteljesen érződik az előadáson a személyes hangvétel és a színészből való építkezés. Nyugtalanítóan közel ülünk a játszótérhez, szinte el sem válik egymástól színpad és nézőtér. Mialatt a nézők elfoglalják a helyüket, a színész már bent ül a közönség soraiban, egy közülünk, mintha azt sugallná, bármelyikünk ülhetne az ő helyén. Feszül, láthatóan zavarban van, alig mer megszólalni. Egy kissé önbizalomhiányos, társai által bántalmazott...

A kisvárdai fesztivál záróelőadásaként a Mohácsi János rendezésében készült Egy piaci nap című produkciót láthatta a közönség a Komáromi Jókai Színház előadásában. A történelmi eseményeket feldolgozó előadás nemcsak egy megrázó történetet állít színpadra, hanem húsbavágó őszinteségével a közösségi felelősség és az emlékezet kérdéseit is a néző elé tárja. A díszlet és a jelmezvilág hitelesen idézte meg a világháború utáni hangulatot. A zsákanyagból készült jelmezek érzékletesen jelenítették meg a korszak kényszerű újrahasznosítását és a hiánycikkek mindennapi tapasztalatát. A báljelenetben mindez tovább erősödik: a használati tárgyak jelmezzé válnak, úgy, mint a seprű vagy a lábasok. A díszlet egyszerű, mégis kifejező: a fából és vasból konstruált háttér jól érzékelteti a háborús állapotok nyers világát, miközben a tér szinte bezártságérzetet kelt a nézőben. Ez a szűk, lehatárolt színpadi világ azt is hangsúlyozza, hogy a történet egy zárt közösségen belül, annak belső feszültségei közö...

Interjú Holocsy Krisztinával és Kiss Szilviával a Komáromi Jókai Színház Egy piaci nap című előadásáról. Mennyire jelentett nehézséget az, hogy az előadásban nincsen szünet?  K. Sz.: Az okoz problémát, hogyha hosszú ideig nem játsszuk. Hogy olyan kondícióban lenni, hogy végig azt a két és fél órát ott lenni testben, lélekben…és olyan szinten rezegni…máskor azért van az embernek ideje kimenni, kicsit kifújnia magát. Itt nincs esély arra, hogy két és fél óráig bármit is pihenjünk, mert ha pihensz egyet, akkor elveszted a fonalat és nem tudsz továbbmenni. H. K.: Ez a koncentráció két és fél órán keresztül azért lemeríti az embert. Én még nem játszottam két és fél órán keresztül ennyire töményen és teljesen odafigyelve az előadásra. De közben az a jó benne, hogy nincs esély kimenni, hogy annyira beszippant közben minket is, zenéstül, mindenestül, hogy van egy nagyon jó folyamata bennünk is az egész előadásnak.  K. Sz.: Én mindig úgy érzem, mintha egy filmben lennék szereplő. Az eg...

Kicsoda Jacob Flanders? Milyen ember? Kérdezi tőlünk a színlap. „Nem rossz ember, csak messze van.” Feleli az előadásban Jacob egyik szerelme, és ezzel az egy mondattal rávilágít a karakter zárkózott, titokzatos, saját világában élő vonásaira. Egyszóval olyan ember, akiről érdemes elmesélni egy történetet. Olyan, akiről mindenki gondol valamit. És aki mindenkinek hiányzik.  A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem IV. éves színművész hallgatói Rusznyák Gábor rendezésében mutatták be a Virginia Woolf regényéből készült előadást, a Jacob szobáját. Az adaptáció nem próbálta meg teljesen levetkőzni a regény műfaji sajátosságait, színpadra írt párbeszédek helyett legnagyobb részt történetet meséltek, narráltak a szereplők.  A díszlet különleges kialakítása lehetővé tette az osztály nagy részének folytonos jelenlétét. A térben egy szobához hasonló, fallal határolt teret láttunk, mellette különböző méretű ablakokat és ajtókat, ahonnan a szereplők mesélhettek, miközben bent a szobában ment...

„Isten nékem megbocsát: az a mestersége” – mondja Heinrich Heine. De mi a teendő, ha Istennek nincs mit megbocsátania, az egyénnek mit meggyónnia? És ez esetben megbocsátanak-e az emberek, akiknek nem ez a szakterületük? A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós társulata Kiliti Krisztián rendezésében adaptálta Laura Mañá Sexo por Compasión című filmjét, bűn és bűntelenség mezsgyéje után kutatva. Az előadás középpontjában Dolores (Moldován Orsolya) áll, akit férje, Manolo (László Csaba) azzal az indokkal hagy el, hogy az asszony túlontúl jó. Ahhoz tehát, hogy Manolót visszaszerezze, vétkeznie kell, s hogy biztosra menjen, mindjárt a legnagyobb vétket szemeli ki magának: meg kell csalnia a férjét. Csakhogy Dolores még ezt sem önös szándékból teszi, hanem újdonsült partnere házasságát igyekszik ilyen módon megmenteni. Végtelen gyermeki tisztaság, ártatlanság és naivitás jellemzi, amely kétségkívül hatalmas színészi talányt teremt. Létezik-e a teljes bűntelenség állapotánál távolibb ...

Beszélgetés Kiliti Krisztiánnal a Santa Lolita című előadás rendezőjével és Bélai Marcellel az előadás rendezőjének munkatársával. Hogyan jött az ötlet, hogy ebből a filmből készítsetek előadást? KILITI KRISZTIÁN: Egy nagyon kedves kollégám, Hanyecz Debelka Róbert mondta nekem, hogy mindenképpen meg kellene néznem, mert ahogy ő ismer engem, az én lelki világomat, nagyon fogom szeretni. És igaza is lett.   A szöveget hogyan írtátok? K.K.: Hárman csináltuk, Takács Réka, Marci és én, az eredeti forgatókönyv alapján, amit elkértünk Laura Mañá-tól, a film rendezőjétől. BÉLAI MARCEL: Aztán amikor Nagy Mihály lefordította nekünk magyarra, akkor realizáltuk, hogy ez bizony egy forgatókönyv, vagyis nem különösebben kívánkozik színpadra. K.K.: Igen, úgyhogy onnantól kezdve kezdtünk mi hárman „origamizni” a szöveggel. Kiliti Krisztián - Kép forrása: www.marosvasarhelyiradio.ro Dramaturgiailag mi az, ami jelentősen megváltozott az adaptálás során? K.K.: A történetmesélésnek a lineari...

Barabás Árpád egyszerre művészeti vezető, színész és rendező. Erről a hármas nézőpontról és McDonagh világának székely közelségéről beszélgettünk vele. A Tomcsa Sándor Színháznál vagy művészeti igazgató, színész és rendező is. Hogy lehet mind a hármat egyszerre csinálni? Mennyire zavar bele egyik a másikba? Nehezen, de a legkevésbé rendező vagyok. Igazából, amióta művészeti vezető lettem, igyekszem kevesebbet játszani, évadonként játszom egyet, maximum kettőt, közben járok máshova rendezni és nagy ritkán rendezek odahaza is. Az ember szerintem be kell lássa, hogy mennyit bír.  Miben befolyásol téged egy munkafolyamatban, hogyan alakítja át a dolgokat az, hogy mindkét oldalról van rálátásod? Összességében jó az, hogy látod innen is, onnan is. Nyilván amikor rendezek, sokat gondolkodok színész fejjel is. Sokszor szoktam előjátszani, de nem azért, hogy leutánozzák, hanem, mert így tudom a legpregnánsabban megmutatni azt, hogy mit szeretnék. Amikor fordítva van, és színészként vagyok j...

Edmund Kean életéről könnyű lenne botránykrónikát írni: alkohol, nők, önpusztítás, szakmai diadalok és látványos bukások váltják egymást. Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása azonban szerencsére nem ezt az utat választja. Tapasztó Ernő rendezése nem a bulváros életrajzot bontja ki, hanem azt a kérdést feszegeti, mi marad egy színészből, amikor lehullanak a jelmezek, és a szerepek többé nem nyújtanak menedéket. A monodráma legfőbb erénye, hogy nem próbálja pszichológiai képletté egyszerűsíteni Kean alakját. Nem kínál könnyű magyarázatot arra, hogyan lesz a vásári komédiásból a romantikus Shakespeare-játszás egyik legnagyobb újítója, ahogyan arra sem, miért sodródik szükségszerűen az önpusztítás felé. Inkább egy végletekig kifáradt művész tudatának törmelékeit rendezi egymás mellé. Ez a szerkezet kevésbé épít klasszikus konfliktusokra, sokkal inkább egy belső számvetés ritmusára. A darab tudatosan szakít a lineáris életrajzi dramaturgiával. A történet stációk sorozataként bontakozik...

Mi az ára az önmegvalósításnak? Hogyan uralkodik el a hivatástudaton a monománia?   Az Aradi Kamaraszínház Kean előadásának alkotóival, Tapasztó Ernővel és Harsányi Attilával beszélgettünk. Mi foglalkoztatott titeket leginkább Edmund Kean karakterében? Hogy esett rá a választás? H. A.: Közös döntés volt, hogy Kean alakjával akarunk foglalkozni. Raymond Fitzsimons művét vettük alapul. De abból inkább a kronológia és egy-két dolog maradt meg. Aztán közösen elkezdtünk írogatni Ernővel egy fülledt aradi szobában. Az, hogy mi érdekelt benne, hát érdekelt egyáltalán minket valami ebben? T. A.: Az érdekelt minket, hogy ebbe a nyamvadt szakmába – amiben mi is benne vagyunk – hogyan lehet belelépni, és ez mit okoz. Olyan ez, mint egy tölcsér: a végén kipottyansz, de fogalmad sincs, hogy hova. Izgatott a kérdés, hogy a pokolnak éppen hanyadik körében vagyunk. Mert nagyon sokszor mi vagyunk Kean. Sok személyes dolgot írtunk az anyagba: azt, ami minket izgat a színházban, a világban, és a ...

A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház 1984 című előadása kapcsán a rendezővel, Botos Bálinttal beszélgettünk a mű aktualitásáról, adaptációról, valóságkeresésről és a kérdőjelek fontosságáról. Egy kultikus irodalmi műről beszélhetünk Orwell regénye kapcsán, nem túlzás azt állítani, hogy a mai napig befolyásolja a diktatúrákról, hatalomról való gondolkodásunkat. Nagyon sokszor, sokféleképpen feldolgozták már. Mi volt az, ami téged megfogott benne, ami a leginkább érdekelt, amikor ehhez a műhöz nyúltál? Volt olyan gondolat, ami különösen meghatározta a rendezői koncepciódat? A feldolgozás nem a sajátom, ez egy létező angol adaptáció. Amikor én ezt elolvastam nagyon régen, akkor azt láttam, hogy Robert Icke és Duncan Macmillan kettőse számomra rettentő izgalmasan bontotta fel a regény szövegét és gondolatiságát. Icke világának jót tett szerintem, hogy Macmillannel dolgozott. A dramaturgiájuk fragmentáltságából és abból, ahogyan a digitális világot ebben lehet használni és amennyi lehetősé...

Az 1984 a verhetetlen klasszikusok kategóriájába tartozik: egyszerűen nem lehet róla „több bőrt lehúzni”, annyira pontosan fogalmaz a társadalomról, a totalitárius rendszerekről, a propagandával fertőzött pszichéről, hogy bármilyen feldolgozásban megőrzi örök igazságát. Orwell elkoptathatatlan. Erre utal a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház előadásának expozéja is, amelyben ugyan nem deklarált módon a mű jelentőségéről beszél pár, a nézőtérről a színpadra lépő színész. Botos Bálint rendezésének felütésében szerepel a kérdés: „megváltoztatta-e egy könyv a világot, ha a világ ugyanolyan maradt?” – kár, hogy ez az izgalmas keretrendszer nem jellemzi az egész előadást. Sándor Júlia dramaturg és a rendező fordította le Robert Icke és Duncan Macmillan szövegkönyvét. Hírhedt Orwell-adaptációról van szó, amely 2017 környékén nagyon heves nézői reakciókat kapott, a kritikusok egy része „kínzáspornónak” titulálta az Icke rendezte előadást, mivel a 101-es szoba eseményei olyan brutális színpadi...

A 2018. évi román filmtermés egyik kiemelkedő alkotása volt a Secretul fericii (A boldogság titka) című mozi Vlad Zamfirescu rendezésében, aki az egyik férfi főszerepet is megformálta a vásznon, 6 éve pedig a világhírű Bulandra Színház igazgatója. A forgatókönyvet Alexandru Popa, az eredetileg pszichológusként és terapeutaként tevékenykedő drámaíró jegyzi, aki manapság Zamfirescu legközelebbi munkatársa a bukaresti teátrumban. A nagy sikert hozó premier után Popa színpadra írta a történetet, aminek a kezdetén Tom és David, a két régi jóbarát az előbbi elegáns lakásának tetőteraszán iszogatnak. Némi tudatmódosító szer elfogyasztása közben arról beszélgetnek, hogy mitől lesz igazán boldog valaki? A filozofikus eszmefuttatás végén Tom előáll egy meghökkentő javaslattal: cseréljenek partnert. Olyannyira komolyan gondolja, hogy megérkező hitvesét, Anát is bevonja a terveibe, ami először a nőben is megütközést kelt, de Tom nem tágít, míg végül David és Ana beadják a derekukat. Amikor visszat...

A 38. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján versenyelőadásként volt látható a Déryné Társulat Chioggiai csetepaté című produkciója, Tapasztó Ernő rendezésében. Az előadásról, a Déryné Program missziójáról és a társulati munkáról Tarpai Viktóriával beszélgettünk. Immár öt és fél éve vagyok a csapat tagja. Decemberben volt a Chioggiai csetepaté bemutatója, amelyben Toni, a bárkatulajdonos feleségét, Pasqua asszonyt alakítom. Ő egy nagyon erőteljes, hangos, cserfes személyiség. Nagyon szeretem az olasz kultúrát és Olaszországot. Ezért is szeretem ezt a szerepet, mert ebben bátran lehetek hangos, bátran használhatom a nagy gesztusaimat, ez az olasz hangulat teljesen betalált nálam. Úgy érzem, hogy a nézőknél is működik, hiszen egyre inkább azt tapasztalom, hogy keresik a vidámságot és a feloldódást a színházban. Ez a darab pedig ezt bőven meg tudja adni. Az előadás rendezője Tapasztó Ernő, akinek a munkái általában nem hétköznapiak. Mennyiben volt különleges vele dolgozni? Először dolgoz...

Az internet bugyraiban Franz Kafka Az átváltozás című művének főhőse, Gregor Samsa – aki egyik reggel valamely féreghez hasonlatos kreatúraként ébred, jóllehet, nem tudni, saját akaratából, vagy sem – évek óta, kitartóan és töretlenül terjed. A lét elviselhetetlensége elől kitinpáncélba menekülő alakja az életkezdés előtt álló fiatalok ikonja. Nem csoda hát, hogy a Szegedi Pinceszínház zászlajára tűzte Herczeg T. Tamás rendezésében, Czene-Polgár Donát átiratában. A történet releváns, bár nehéz megmondani, az alkotók mit szerettek volna kiemelni Gregor (Holló Patrik Albert) és családja (Apa - Balog József; Anya - Kancsár Orsolya; Grete - Márton Éva) történetéből. Czene-Polgár Donát adaptációja fogást talál Kafka abszurd világán, és a lélektani elemzés eszköztárával is operál, ami kifejezetten izgalmas kísérlet. Megtartva a helyzetek, viszonyok furcsaságát, életidegenségét, de az archetipikus figurákat feltárva, motivációjukat erősen sejtetve mutatja fel torzultságukat. A szöveg alapján...