Ugrás a fő tartalomra

Itt a vége, kussolj véle!

„Miért akarna valaki idióták közé tartozni?” – szegezi nekünk a kérdést az Egy diktátor születése. Tényleg, miért? Nem lenne jobb inkább kiemelkedni a tömegből és valaki fontossá válni? Hát nem arra vágyunk mind, hogy figyeljenek ránk? Végtére is akármelyikünkből lehet diktátor. Persze csak akkor, ha megvan hozzá a kellő elszántság. Meg egy kis színészet sem árt.

Többek között ezekkel a kérdésekkel is foglalkozik a marosvásárhelyi Yorick Stúdió előadása Sebestyén Aba rendezésében. A drámát Székely Csaba kifejezetten a főszereplő, Galló Ernő számára írta, erőteljesen érződik az előadáson a személyes hangvétel és a színészből való építkezés. Nyugtalanítóan közel ülünk a játszótérhez, szinte el sem válik egymástól színpad és nézőtér. Mialatt a nézők elfoglalják a helyüket, a színész már bent ül a közönség soraiban, egy közülünk, mintha azt sugallná, bármelyikünk ülhetne az ő helyén. Feszül, láthatóan zavarban van, alig mer megszólalni. Egy kissé önbizalomhiányos, társai által bántalmazott és kitaszított gyermeket látunk kezdetben, de már itt is felvillan egy-egy gesztus abból, akivé később fog válni Kopács István. 

Galló Ernő bravúrosan váltogatja szerepeit, egyikből a másikba ugrik, James Bondtól Michael Jacksonon át III. Richárdig mindenféle alakban láthatjuk őt. Ezek a parodisztikus elemek a szereplő identitáskeresését hivatottak bemutatni, hiszen az előadás egészében ezzel küzd: mi az a szerep, ami a leginkább az övé? Sebestyén Aba rendezése kiváló helyzeteket teremt. Szerepek ezek mind, nehéz megtalálni alattuk Kopács valódi énjét és szándékait. Folyton nevetségessé teszi magát, miközben meséli az életét: szerelmi csalódás, felvételi, színész-szemfényvesztési egyetemi évek. Elképesztő karizmával sorakoztatja fel elénk ezeket az állomásokat Galló Ernő, lenyűgöző energiával létezik a színpadon.

A politika valójában színház, ez az állítás nem is lehetne igazabb az előadás fényében. A diktátor szerepet tanul, játszik, végig előad, miközben építi a narratíváját. Még jelmezt is visel, méghozzá Supermanes pólót. Ahogy Clark Kent a ruha felöltésével válik hőssé a külvilág szemében, úgy Kopács István is a szerepjáték miatt tud diktátorrá válni. Az előadás nagy erénye, hogy nem aktuálpolitikai állításokat tesz, hanem egy rendkívül személyes történeten keresztül mutatja be a szereplő eltorzulását, ami lehetővé teszi a diktátor megszületését. 

Viszont a megszületésnek a pillanatát kissé elsietettnek érzem. Sokáig nézzük a színészéveket, amik nem mindig építik azt, amire végül kifut a történet. Hirtelen vált az előadás a személyes síkról politikaira, pedig a cím ismeretében a nézőben végig ott van a várakozás, hogy ez a pillanat el fog jönni. Csak előtte még játszani kell. 

De mire is fut ki a játék? A játék az, amit birtokolni kell, mondta Kopácsnak egyetemi mestere, Megsenyvedi Ferenc. Kopács rájön, hogy ez nemcsak a színpadra, hanem a való életre is ugyanúgy igaz. Ebben találja meg azt, amire igazán vágyik, mert a játék birtoklása által az embereket is birtokolni tudja, így pedig képes lesz irányítani őket és kiemelkedni a tömegből. Ehhez pedig mindössze két eszközre van szüksége: félelemre és gyűlöletre. Ezzel válik kerekké az előadást nyitó tanmese a szurkányról, hiszen az ellenség sohasem valódi, mindig csak konstruált, teljesen mindegy, hogy milyen nevet adunk neki, egy a lényeg: kell valaki, akitől rettegni lehet. A félelem politikai termék, semmi több.

A művészet helyett eljön az igazi vész, amit annyira szeretett volna a színész-diktátor. Kiáll a közönség elé, először látjuk igazi szónoknak és vezérnek. A tömeg már az övé, és nem is kellett hozzá más, csak pár klasszikus propagandaszöveg néhány performatív eszközzel vegyítve. A nyitókérdés egészen másként hangzik: miért akarna valaki idióták közé tartozni? Talán azért, mert egy diktátor egyedül nem létezik. Ahhoz, hogy megszülessen, mindig kell egy közösség, amelyik kész követni. A végére világossá válik, hogy a diktatúra nem a hatalommal kezdődik, hanem egy jól elmesélt történettel. A többi már csak előadás kérdése.

Molnár Kata Rozália
Képek: Nagy Boglárka




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Morális játékok

Borbély Szilárd amoralitás-játékát, az Akár akárki t vitte színre a Kassai Thália Színház, Czajlik József rendezésében. A tragikusan korán elhunyt szerző brutális kortárs látleletet mutat fel ebben a művében, ám nem könnyíti meg a színházcsinálók dolgát, ha fogást akarnak találni a darabon. A kassaiak előadásának erőssége és egyben gyengéje is az, hogy nehezen találnak kulcsot a borbélyi szöveghez, amely rendkívül határozott és kimunkált struktúrában létezik. Erősség is, hiszen arra készteti az alkotókat, hogy birkózzanak a szöveggel, saját jelrendszert alakítsanak ki hozzá, kreatív megoldásokra szorítja rá az adaptálókat. De ez most gyenge pont is, mivel itt a világépítés nem sikerül egységesen. Nehéz szöveg Borbély Szilárdé és nem pusztán azért, mert a moralitás műfaja már távolra sodródott a mai embertől, bár bizonyára ez is közrejátszik. Patikamérlegen kimért és precízen kidolgozott szóépítmények, gondolat-felhőkarcolók között bolyongva úgy képzelem, hogy szükség lett volna egy ol...

Tánccal, szexszel – át a színeken

Az ember tragédiájukkal zenei válogatásuknak, összecsiszolt koreográfiájuknak, a találékony jelmez-, valamint díszletváltás gördülékenységének, valamelyest a felvidéki-szlovákiai áthallásoknak köszönhetően – s a szerelem erejének felidézésével meglepően eredeti és figyelmet megtartó interpretációt sikerült létrehozniuk a kassaiaknak. Bár a magyarok tudatának valamely szintjén vélhetőleg ott él a madáchi tragédia, nem hinném, hogy könnyű lenne bárkinek is friss újraolvasás nélkül összerakni a színeket az előadás nyomán, de Rédli Károly bátor rendezői megoldásai révén mégis kibomlik egyfajta filozófia. Az emberiség történelme többek közt a hatalom, a pénz, a pártosodás, klikkesedés – a szabad akarat, a mindenkori vezető felelőssége, szerepe, az elvek harcának akár szőrszálhasogatásig menő képviselete, az ellenségkép kialakítása mentén zajlik. Aprópénzre váltatnak a tudomány eredményei, folyik a porhintés, terjednek az álhírek, uralkodik a média. Mára, hihetjük, már minden kombináció megv...

Az időtlenné tett népszínmű

Szigligeti Ede viszonylag keveset játszott népszínművével érkezett idén Kisvárdára a vajdasági Tanyaszínház. A többségi társadalommal szemben álló család történetét feldolgozó előadásban a sztereotipikus cigány-ábrázolásokkal leszámolva, a cselekményt időtlenségbe helyezve mutatják be a vajdasági akadémisták a kitaszított szerelmeseket. A Tanyaszínház szereplései során amint megkedvelünk egy társulatot, az máris átalakul – mivel ezekben a produkciókban főként az Újvidéki Művészeti Akadémia mindenkori (akár végzős vagy frissen végzett) hallgatói vesznek részt. Gombos Dániel vezetésével, akit A cigány t koordinátoraként olvashatunk a színlapon, azt láthatjuk, hogy egy olyan dinamikus és alapjaiban átgondolt vezetés jellemzi a társulatot, amely a Tanyaszínház fundamentális értékeire fókuszál. Legyen szórakoztató, ám foglalkozzon elgondolkodtató témákkal, teremtsen lehetőséget a fiataloknak és jusson el minél több vajdasági nézőhöz. Az idei előadásban tizenkét hallgató és hat frissen végze...