Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja

A Komáromi Jókai Színház Móricz Zsigmond Úri muri című művéből készült átdolgozása a rendszerváltást követő zavaros és összetett időkbe helyezi át a történetet. A rendezővel, Bagó Bertalannal beszélgettünk a darabról, a próbafolyamatról és színházi tevékenységeiről. Mi volt a fő indíttatás a darabválasztás mögött? Miért lehet aktuális, izgalmas ez a történet? Fontosnak tartom, hogy a magyar irodalom kitűnő alkotóinak művei időről időre felkerüljenek a magyar színpadokra. Móricz Zsigmond egy rendkívül erős és nagyhatású író. Ez a műve, az Úri muri örökérvényű és aktuális. Amikor először megjelent, a saját koráról és környezetéről fogalmazott meg erőteljes kritikát. Arról beszélt: mi a rákfenéje a magyarok világban való előremenetelének. Akárcsak Ady a verseiben, megfogalmazta, hogy mi gátolja és bénítja meg a fejlődést. Olyan előadást szerettem volna létrehozni, amely nem teljesen aktualizálja, de belehelyezi egy olyan közegbe, közvetlenül a rendszerváltozás utáni időszakba, amely s...

Úri muri Gimnazista koromban olvastam először Móricz Zsigmond Úri muri című regényét, aztán egyetemi hallgatóként újra kézbe vettem, az elmúlt négy évtizedben pedig (ha jól számolom) négy alkalommal néztem meg színházban a Móricz által írt színpadi változatot, de olyan rendhagyó feldolgozást, mint amit szerdán este tekinthettünk meg a kisvárdai Refi Színpadon, eddig még nem láttam! Móricz műve a dzsentriknek nevezett magyar urak (az úgynevezett úri középosztály) talajvesztését úgy mutatja be, hogy képes hitelesen érzékeltetni a kulturális és társadalmi züllésüket is. A millennium évében játszódó mű központi alakja egy különcnek számító kisbirtokos, Szakhmáry Zoltán, akiben sokkal több erő van, mint a környezetében lévő urakban, de nincs pénze, s nem tudja keresztül vinni a remek elképzeléseit – dinamikus élete korán tragikus véget ér. Száz év A Komáromi Jókai Színház előadása mintegy száz évvel előrébb hozta a történetet, amely így a kilencvenes évek végén játszódik. A merész korszakvá...

Különleges szituációkat mutat be a komáromi Jókai Színház Külváros című előadása. A František Langer cseh drámaíró művéből Martin Huba rendezésében látott adaptáció alapvető morális kérdéseket feszeget, például a lelkiismeret problémakörét. A darab női főszereplőjét, Kiss Szilvia színésznőt kérdeztük az előadásról. Milyen volt Anna bőrébe bújni? Nagyon érdekes és izgalmas szerep volt. Ebben az előadásban, vagy jobban mondva ebben a drámában végül is nincs annyira kifejtve Annának a karaktere. Rengeteg dolgot kellett elképzelnem, mint például az utóéletét, előéletét a figurának, megpróbáltam érzésekkel gazdagítani ezt a karaktert. Az elején nem túl pozitív szereplő a lány, hiszen a testéből él. Aztán, amikor már megismeri a szerelmet és a fiút, még mindig nem tudja feladni ezt az életet. Ez egy nagyon nehéz lelki vívódás. Ilyen típusú szerepet még nem igazán játszottam, és megpróbáltam kihozni belőle azt, hogy Anna karaktere a negatív kezdése ellenére is legyen szerethető. Én nagyon...

Elég nagy baj, ha nem érdekel, mi fog történni a következő pillanatban. Ha a szereplők sorsa közömbös. Mert az első percekben csak egy nagyszájú vesztes és egy öntudatos szerencsétlen van a színpadon. És bár a későbbiekben árnyaltabbá válnak a karakterek, de még mindig nem érdekel a sorsuk. Nem kell, hogy szeressem őket, elég lenne a sajnálat, az együttérzés, vagy akár a gyűlölet. Az az érzésem, hogy ezeket a szereplőket láttam már valahol, ezek a dolgok már egyszer megtörténtek. Csak élesebben, erősebben és áthatóbban. Persze csak a színpadon. És élek a gyanúperrel, hogy František Langer is pont ugyanígy volt vele, amikor megírta a Külvárost. Kedvenc szerzői között lehetett Dosztojevszkij és Molnár Ferenc. Raszkolnyikov vívódik, tudja, hogy nagy a bűne és idővel már nem hiszi el, hogy van rá bocsánat. Belülről emészti fel a bűntudat és csak egy lökés kell Szonyától, a szerelmétől, aki Annához hasonlóan szintén prostituált, hogy végül vállalja a gyilkosság következményeit. Liliom is a ...

Már az a pillanat is az előadás részévé válik, amikor megkérnek minket, kapcsoljuk ki vagy legalább halkítsuk le a telefonjainkat azzal, hogy nagyon erős felütésként hozzáteszik, hogy „ugye tudjátok, hova kell rakni az ikszet”. A legutóbbi választások után ugyanis a budai buborékból kiszabadult értelmiség szavazatszámlálóként a minden háta mögül tudósított arról, hogy a nyomor nemhogy valóság, de durvább, mint hinnénk. Hogy már egy zsák krumpli se kell az ikszhez. A győzelem garantált, meg ugye a mutyi is. Schwechtje Mihály nak, sajnos, nem kellett sokat gondolkodni a történeten, amikor leforgatta az Aki bújt, aki nem című rövidfilmet, mely alapján ez a dráma is készült, mert a valóság tálcán kínálta magát. Mert vannak olyan falvak, ahol a cigánytelepen néhány adag herbál áráért adják el a gyerekeket. És olyan magabiztosan hitegeti magát a falu „jóravaló” népe, hogy jobb életük lesz majd Svájcban, hogy még egy visszaszökő gyereklány segélykiáltása sem zökkenti ki őket a megnyugtató fél...

A Komáromi Jókai Színház vasárnap Schwechtje Mihály: Az örökség című darabjával kapcsolódott be a kisvárdai versenyprogramba. A polgármester szerepét alakító Fabó Tibor t először az előadás témájáról kérdeztük. Az előadás az egyik legégetőbb kortárs problémát, mégpedig a cigánykérdést feszegeti, a maga módszerességével. A megközelítés lehet, hogy néhol kicsit sablonos, és ki kell ebből a kérdéskörből emelni néhány jellemző elemet, de ez tulajdonképpen pontosan azt mutatja, hogy igazán erre megoldást még nem találtunk. Mindenki mondja a magáét, sokan homokba dugják a fejüket, és nem csinálnak semmit, vagy csak úgy csinálnak mintha csinálnának valamit. A magyarországi viszonyokkal nem vagyok teljesen tisztában, a szlovákiai helyzetet jobban ismerem, de azt kell, hogy mondjam – mint ahogy azt említettem a színpadon is –, nagyon kevés olyan működőképes felzárkóztatási program van, ami szolgál is valamire. A darab érdekes fordulata, amikor az orvos teszi meg azt, amit mások tettek meg előtt...

Élménybeszámoló a komáromi Jókai Színház, a pozsonyi Színház- és Filmművészeti Főiskola és a Symbol Polgári Társulás közös produkciójáról William Shakespeare Hamlet című drámáját talán csak az nem ismeri, aki az életét egy kő alatt vakációzva töltötte. Az irodalmi beágyazódása, a lépten nyomon bemutatásra kerülő előadások száma, a popkulturális utalások tömkelege biztosítja, hogy minden befogadó más és más mértékben, de tisztában legyen a dán királyfi és családjának történetével. Ezért is bánhat ennyire a szabadon a komáromi Jókai Színház, a pozsonyi Színház- és Filmművészeti Főiskola és a Symbol Polgári Társulás közös produkciója a tragédia szövegével. Hiszen épp annyit tart meg belőle, amennyire feltétlenül szüksége van, minden mást ügyesen átcsoportosít, kiforgat, idézőjelbe tesz vagy elfelejt. A radikális dramaturgiai beavatkozás ledobja magáról a tragédia több frontvonalról támadó történetszálait, hogy csak arra fókuszáljon, ami őt érdekli. Ezért is maradhat ki az ifjabb Fortinbra...