Élménybeszámoló a komáromi Jókai Színház, a pozsonyi Színház- és Filmművészeti Főiskola és a Symbol Polgári Társulás közös produkciójáról
William Shakespeare Hamlet című drámáját talán csak az nem ismeri, aki az életét egy kő alatt vakációzva töltötte. Az irodalmi beágyazódása, a lépten nyomon bemutatásra kerülő előadások száma, a popkulturális utalások tömkelege biztosítja, hogy minden befogadó más és más mértékben, de tisztában legyen a dán királyfi és családjának történetével. Ezért is bánhat ennyire a szabadon a komáromi Jókai Színház, a pozsonyi Színház- és Filmművészeti Főiskola és a Symbol Polgári Társulás közös produkciója a tragédia szövegével. Hiszen épp annyit tart meg belőle, amennyire feltétlenül szüksége van, minden mást ügyesen átcsoportosít, kiforgat, idézőjelbe tesz vagy elfelejt.
A radikális dramaturgiai beavatkozás ledobja magáról a tragédia több frontvonalról támadó történetszálait, hogy csak arra fókuszáljon, ami őt érdekli. Ezért is maradhat ki az ifjabb Fortinbras jelentette külső fenyegetés, Hamlet egzisztenciális problémái, világmegváltó hajlama vagy éppen kimagasló nőgyűlölete, illetve anyakomplexusa. De a felsorolást még folytathatnám, hiszen ez a darab az egyik legkielemzettebb és leginkább réteggazdag dráma a világirodalomban. Szerencsénkre Shakespeare örök tragédiája még így is rejt magában egy bő kétórás előadásra elegendő problémacsomagot.
A komáromi Hamlet-változat úgy aktualizál, hogy nem markol nagyot és épp annyival dolgozik, amit megbír. Ügyesen felismeri, hogy az eredeti drámában ott rejtőzködik a családi intézmény diszfunkcionalitása és az abból fakadó mindenki számára ismerős konfliktusok hada. Már elsőre két megszokottól eltérő családdal találkozhatunk. Mindkettőben más-más módon, de megjelenik egy halott szülő, akiknek gyermekei küzdenek az életben maradásért.
Az aktualizálásnak előnye és hátránya az egyszerűsége és eszessége. Sajnos az előadás előrehaladtával egyre súlytalanabbá válik a tragédia-vonal, és a figyelem inkább az újabb bravúros átértelmezésekre irányul. Ilyenből pedig akad bőven: Rosencrantz és Guildenstern női változatai, Hamlet nagymonológjainak ízekre szedése és azok humorának felcsillantása, vagy akár Yorick koponyájának újragondolása. Éppen ezért okozott csalódást a legvégső párbaj jelenet, mely nem rugaszkodik el annyira az eredeti változattól és nem mutatja fel az addigi magával ragadó ötletességet Matusek Attila rendezésében.
Összegezve a produkció bár nem tökéletes, mégis találékonysága kárpótol mindenért. Egy színes folt a Hamlet recenziótörténetben és egy hatásos kostoló olyan fiatal nézőknek, akik nem találnak kapcsolatot maguk és az ötszázéves jambikus szöveg között.
Sorbán Csenge
Kisvárdai Lapok, 2021. 06. 25.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése