Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

kirakatszínház címkéjű bejegyzések megjelenítése

#mindenrendbenvan

A Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulata a Meghatározhatatlan időre című performansszal, nyolc különálló jelenettel lepte el Kisvárda utcáit, a vándorló közönség tehát nyolcszor hét percben nézhette végig, miként működik az ember a kirakatban, abszurd csodálkozással láthattuk vissza üvegéből saját magunkat. Gyerekkortól karrierig, a mellőzött állapoton át a rejtőzködésen keresztül a láthatóságig küzdünk, és küzdünk a kilátástalanságban, hogy valami furcsa ösztönös élni akarásunkkal mégis foggal-körömmel ragaszkodjunk ahhoz és kapaszkodjunk abba, ami van, vagy abba, ami nincs, a fő, hogy láthatóvá váljunk. #mindenrendbenvan, csak ne lássák, hogy nem így van. Kirakat itt minden. A performansz rendezője Vladimir Anton , és a kirakatszínház formáját a jelenlegi járványhelyzet ihlette, így keresve a kontaktot a közönséggel. Mégis azt gondolom, nem is feltétlenül kell ehhez a kirakatszínházi kissorozathoz (sem) világjárvány, hiszen a jelenetek önmagukban – járvány nélkül – is ér...