Interjú Kocsis Annával és Balogh Attilával a nagyváradi Szigligeti Színház Villámcsapottak c. zenés improvizációs revüjéről. Hogyan is történt? Milyen koncepció mentén kezdett formálódni a Villámcsapottak? K. A.: A rendező, Kincses Réka, aki egyébként tanított engem Marosvásárhelyen az egyetemen, berlini filmrendező is, és szeretett volna csinálni egy dokumentumfilmet a villámcsapott emberekről. Ezekből az emberekből szeretett volna dokumentumfilmet csinálni, de az nem jött össze, és elhozta hozzánk ezt a témát. Először úgy volt, hogy ezeket a karaktereket kapjuk meg, de közben volt egy workshop, ahol azt kérte, hogy mindenki mondjon az életéből egy olyan történetet, ami megváltoztatta az életét. Nem muszáj, hogy villámcsapás legyen, csak valami hasonló. Mindenki elmesélte, és végül ez lett az alap. Egy-két villámcsapott történetet is beleszűrtünk, de a saját ,,villámcsapásaink” lettek a kiindulópont. Kiválogattuk a jó sztorikat, és ezekkel workshopoztunk, sokat beszélgettünk, és így á...
Kicsi az esélye annak, hogy az emberbe belecsap a villám. De nem lehetetlen. Az nem valószínű, hogy egy előadás összes szereplője elterül. A Nagyváradi Szigligeti Színház és a Szentendrei Teátrum koprodukciójában készült Villámcsapottak Kincses Réka rendezésében megkísérli ezt. Az előadás jelenetei a monológmondás különböző lehetőségeiből növik ki magukat. A kitett, nézőkhöz forduló, saját névvel vállalt vallomások mellett megjelennek az influenszerkedő szereplő videós bejelentkezései és az ima is. Ezekből a helyzetekből bontakozik ki a legtöbb szituatív szekvencia. Folytatásokban ismertetik meg egy-egy karakter önálló története, melyek igen változatos, egymástól eltérő súlyú képet festenek: tetves gyerekektől a hittantáborban eljutunk a haldokló és feltámadó nagypapáig, aki jó nagypapa, de rossz apa volt, illetve a kislányt módszeresen behálózó, zaklató szomszédbácsiig. Hogy mi a szervezőelv? A csoda. Pontosabban, hogy mennyire hisznek a csodákban a szereplők, akik tulajdonképpen magu...