Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja

Pállfy Tibor sepsiszentgyörgyi színész idén rendezéssel érkezett a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljára. Ivan Viripajev Oxigén című darabjának különleges színpadi adaptációját hozta el a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadása. Interjúnkban megkérdeztük az eddigi fesztiválélményéről, a rendezésről és az produkció létrehozásáról is. Úgy tudom már a kezdetek óta részt veszel a kisvárdai fesztiválon, mit tapasztaltál az eddigi évek során? ’92-ben a Figura Stúdió Színházzal jöttem ide először, azóta majdnem minden évben eljöttem. Amilyen volt a világ a 90-es években, olyan volt maga a fesztivál, és amennyit változott 30 év alatt, úgy változott a rendezvény is. Ez egyfajta tükör annak, ami a világban történik. Eleinte egy propaganda-esemény volt, amelybe mi, a határon túli színházi emberek csempésztük bele az életet. Minden kornak megvan a maga sajátossága. A korai években teljesen más élményt nyújtott ez a fesztivál a közösség szempontjából. Találkoztunk, örültünk egymásnak, bul...

Immáron bő húsz éve annak, hogy Ivan Viripajev az orosz – és nem sokkal később a magyar – irodalmi és színházi életbe az Oxigén című drámájával berobbant. Mégpedig oly módon, hogy ez az akkoriban új, sőt, sokkoló hangot megütő írásművészet mind a mai napig erős társadalomkritika is egyben: annak a 2000 körül felnőtté váló, a Szovjetunió felbomlása után bő egy évtizeddel öntudatra ébredő nemzedéknek az életérzését ragadja meg, amely a ’90-es évek változást ígérő szellői után elfogyni érezte maga körül a levegőt. És oxigénre vágyott, hogy ne fulladjon bele a reménytelennek tűnő posztszovjet valóságba. Ezt az elméleti felvezetőt azért éreztem fontosnak a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Oxigén című produkciója kapcsán, mert úgy érzem: az örökifjú, ám mégis az idősebb nemzedéket képviselő színész-rendező, Pálffy Tibor joggal gondolhatta úgy, hogy ezt a generációs segélykiáltásként érzékelhető művet a húszas-harmincas éveiben járó művésztársaival egy, a megszokottól eltérő formanyelv...