Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

A Glembay ház címkéjű bejegyzések megjelenítése

Fontos, hogy minden korosztály tudja: miket éltünk át

Horányi László Jászai Mari-díjas színművésszel, rendezővel, az Esztergomi Várszínház igazgatójával a váratlan helyzetekre adódó lehetséges válaszokról, az új évadot meghatározó szakmai szempontokról, és a derékba tört művészi pályaívekről is beszélgettünk. Sikerült túllendülni a pandémiás időszakon? Nem vagyok egyedül a váratlan helyzettel, és mint minden színházcsinálónak, nekem is az a célom, hogy az ismeretlen szituációra adott lehetséges válaszokkal a közönségünk végre megkapja azt a színházi élményt, amire jegyet váltott. Folyamatosan ezen dolgozunk, ez nyilván Kisvárdán sincs másként. Esztergom idei évadjának művészeti koncepcióját a nemzeti összetartozás jegyében fogalmaztátok meg. A kisvárdai színházi fesztiválon számos olyan előadás látható, amit akár a trianoni békediktátum, akár a 70-es, 80-es évek történelmi örökségének feldolgozása, megértése inspirált. Hogyan látod: miért éppen most került ennyire előtérbe mindez más színházakban, fesztiválokon? Tudni kell, hogy a 90-es ...

A vér ereje

„Ha egyetemesen szemléljük a Glembajokat, amint háromszáz főnyi menettel vonulnak felénk, felmerül az a meglehetősen bonyolult kérdés: vajon merre tartanak ezek a Glembajok, s voltaképpen mi a célja családilag szervezett mozgásuknak a mi siralmasan provinciális viszonyainkon át?”- tette fel saját Glembay-trilógiája kapcsán a horvát író, Miroslav Krleža a kérdést, amelyet Martin Huba Glembay-ház rendezésében akár a főhős, a családtól látszólag elfajzott Leone is feltehetne. Tizenegy évnyi otthon-nemlét után ugyanis mai szóval élve olyan „szervezett bűnözésbe” csöppen bele a hazaértekor, ahol az időközben dúsgazdaggá váló édesapja fiatal feleségének kétes ügyleteit, illetve apja váltókkal való machinációit a családtagokon kívül a Glembay-klánhoz „bekötött” jogász, orvos, lelkész, de az egész személyzet is igyekszik eltussolni, illetve semmissé tenni. Martin Huba rendezésében ezt a „minden rendben” - látszatot a csillogó-villogó, a mérhetetlen gazdagságról árulkodó díszlet tökéletessége ...