Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja

A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház 1984 című előadása kapcsán a rendezővel, Botos Bálinttal beszélgettünk a mű aktualitásáról, adaptációról, valóságkeresésről és a kérdőjelek fontosságáról. Egy kultikus irodalmi műről beszélhetünk Orwell regénye kapcsán, nem túlzás azt állítani, hogy a mai napig befolyásolja a diktatúrákról, hatalomról való gondolkodásunkat. Nagyon sokszor, sokféleképpen feldolgozták már. Mi volt az, ami téged megfogott benne, ami a leginkább érdekelt, amikor ehhez a műhöz nyúltál? Volt olyan gondolat, ami különösen meghatározta a rendezői koncepciódat? A feldolgozás nem a sajátom, ez egy létező angol adaptáció. Amikor én ezt elolvastam nagyon régen, akkor azt láttam, hogy Robert Icke és Duncan Macmillan kettőse számomra rettentő izgalmasan bontotta fel a regény szövegét és gondolatiságát. Icke világának jót tett szerintem, hogy Macmillannel dolgozott. A dramaturgiájuk fragmentáltságából és abból, ahogyan a digitális világot ebben lehet használni és amennyi lehetősé...

Az 1984 a verhetetlen klasszikusok kategóriájába tartozik: egyszerűen nem lehet róla „több bőrt lehúzni”, annyira pontosan fogalmaz a társadalomról, a totalitárius rendszerekről, a propagandával fertőzött pszichéről, hogy bármilyen feldolgozásban megőrzi örök igazságát. Orwell elkoptathatatlan. Erre utal a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház előadásának expozéja is, amelyben ugyan nem deklarált módon a mű jelentőségéről beszél pár, a nézőtérről a színpadra lépő színész. Botos Bálint rendezésének felütésében szerepel a kérdés: „megváltoztatta-e egy könyv a világot, ha a világ ugyanolyan maradt?” – kár, hogy ez az izgalmas keretrendszer nem jellemzi az egész előadást. Sándor Júlia dramaturg és a rendező fordította le Robert Icke és Duncan Macmillan szövegkönyvét. Hírhedt Orwell-adaptációról van szó, amely 2017 környékén nagyon heves nézői reakciókat kapott, a kritikusok egy része „kínzáspornónak” titulálta az Icke rendezte előadást, mivel a 101-es szoba eseményei olyan brutális színpadi...

A Figaro „botránydráma”. Volt. Azért volt, mert a 18. században lecsukták érte a szerzőt és a 18. században betiltották Bécsben. Mi maradt meg mára ebből? Hova tehető ma a Figaro házassága a színházban? Van gesztusértéke annak, hogy valaki „előveszi” Beaumarchais drámáját? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ Botos Bálint rendezővel, a Nagyváradi Szigligeti Színház előadása kapcsán. Hogyan illeszkedik a Figaro házassága eddigi rendezéseinek a sorába? Miért pont erre a drámára esett a választása? Én nem így kerestem a darabot, nem egy láncolatba építem bele az előadásaimat. Eredetileg ez egy szilveszteri bemutató volt, ehhez mérten eleve vígjátékot kerestünk, ez már önmagában korlátozó tényező. Mégis úgy éreztem, hogy ebben a szövegben felmerülnek olyan kérdések, amik izgalmasabbá teszik, mint egy bohózatot, vagy egy egyszerű komédiát és ezt megtámogatta a szöveg teatralitása is. Milyen volt, hogyan zajlott a próbafolyamat? Ez egy intenzív, relatíve gyors próbafolyamat volt, ötödik kö...

Siker, pénz, csillogás – gazdag szegények, szegény gazdagok. Szerelmi cívódások, konfliktusos kapcsolatok, sértődések, félrekapcsolások, uralni próbált és elszabaduló vágyak, bizalom és megingás. Csupa olyan dolog, ami a hétköznapinak mondott és a jól pozícionált ember életét egyaránt meghatározza. A Nagyváradi Szigligeti Színház Pierre-Augustin de Beaumarchais Figaro házassága, avagy egy őrült nap című vígjátékát hozta el a Magyar Színházak 35. Kisvárdai Fesztiváljára. Nyerő csapaton ne változtass – tartja a mondás, s a nagyváradiak, úgy látszik, ezt igyekeznek is betartani. Botos Bálint rendezővel az elmúlt években már két sikeres produkciót (Lila ákác; Az öngyilkos) tudhatnak maguk mögött, a Figarót most szintén ő jegyzi. A színpadkép korhű is, meg nem is, hiszen a díszlet (díszlettervező: Golicza Előd) legfontosabb elemét egy ezüstszínű girlandokból álló csillogó háttérfüggöny jelenti, variábilis állványra aggatva, ezáltal revüszerű környezetet teremt. A szintén fényesen csillogó s...

Nagyszalontán született, Marosvásárhelyen színészetet, Kolozsváron pedig rendezést tanult. Számos független, alternatív társulat és kőszínház számított eddig is rendezéseire, nemrégiben pedig Szép Ernő Lila akác című szerelmi történetét állította színpadra, immár visszatérő vendégként a nagyváradi Szigligeti Színház társulatával. Az előadás a Magyar Színházak XXXII. Kisvárdai Fesztiváljának versenyprogramjában is helyet kapott. Botos Bálinttal a szerző költőiségéről, a színpadi alakok jellemének ambivalenciájáról, és kisvárdai tapasztalatairól is beszélgettünk. Fiatal színházi alkotóktól szokatlan manapság, hogy előveszik Szép Ernő darabjait. Miért esett a választásod rendezőként a Lila akácra? Amikor a nagyváradi Szigligeti Színház vezetésével színdarabot kerestünk a következő rendezésemhez, elolvastam Szép Ernő művét is. Keserédes fájdalmat éreztem a soraiból, és kíváncsi voltam arra, hogy mi marad a szövegből akkor, ha a benne lévő – valószínűleg a harmincas évek légköréből is a...