Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja

Szereti a meséket az Ördögölő Józsiás címszereplője, Papp Attila , mert azt vallja, nem szabad mindig komolyan beszélni a fontos dolgokról. A színész 2012 óta tagja a Soproni Petőfi Színház nak, ahol több zenés szerepben is látható volt az elmúlt években. Tamási Áron darabjában Pataki András rendezésében ezúttal Szarka Gyula dalait énekelte. Hogyan definiálná az előadás műfaját? Lehet népszínjáték, tündérmese, vagy akár musical is? A tündérmese áll hozzá a legközelebb, hiszen Tamási Áron világa gyakran idézi a meséket. Ő a diktatúra rendszerén belül alkotott és ez lehetőséget adott az „áthallásos” írásra. Így fiataloknak meseként játszható, közben a felnőtteknek szólóan van egy sokkal árnyaltabb, rejtett értelmezése. Emellett a székely motívumok is erősítik a mesei világot. Mit gondol a mese jelentőségéről napjainkban? Minden kultúrának megvan a maga mesevilága és ez nem véletlen. A mese, mint egy parabola, életbölcseleteket tartalmaz. Ezek sokszor közhelynek tűnnek, de azért közhely...

Nyilvánvalóan sok témát és felfedeznivalót dob felszínre a Tamási Áron-emlékév, és talán ahhoz is hozzásegíti a magyar közönséget, hogy megismerje az író egészen különleges világát, amely méltatlanul kevésszer kerül reflektorfénybe. A Soproni Petőfi Színház és a Zentai Magyar Kamaraszínház koprodukciójában az Ördögölő Józsiást dolgozta fel, zenés változatban, Pataki András rendezésében. A próbálkozás ugyan dicsérendő, de a végeredmény, sajnos, nem hozott elő új színeket Tamási Áron mesejátékából. Szarka Gyula zenéje jól illeszkedik az író világához, a dalszövegekről ez már jóval kevésbé mondható el. A néhol fájóan primitív prozódia, a több helyen kissé alpári „humorbomba”, vagy a gyengécske popslágerek szintjén mozgó közhelygyűjtemény a legkevésbé sem nevezhető méltónak Tamási gyönyörűséges székely ízeihez, ahhoz az eleven, mély képi szimbolikájú, sűrű, ragyogó nyelvhez, amely az ő hangját olyan jellegzetessé teszi a magyar irodalomban. Kár ezért. A mesék világa, különösen a népmeséké...

Tamási Áron 1962-ben megjelent, a Magyar Színházak 33. Kisvárdai Fesztiválján a marosvásárhelyi Spectrum Színház és a Maros Művészegyüttes jóvoltából látható Boldog nyárfalevél című drámáját a korabeli kritika nem igazán kedvelte, és jó ideig a színházak se „kapkodtak érte”. Azt kérték számon a szerzőn, hogy ezt az olaszos hangvételű, Boccaccio Dekameronjába illő „hűségvizsgálatot”, benne a szerzetesi ruhával, az ájtatos szavakkal nem lehet összeegyeztetni az ízes székely beszéddel, az ottani népies rigmusokkal, a népi hagyományok összességével. Nos, úgy vélem, hogy a marosvásárhelyi társulat maximálisan rácáfolt erre a kritikára. A dekameronos hangvételből jócskán visszavett, s a néptánccal, a népies jelmezekkel és díszlettel igazán erdélyivé tette ezt a játékot. Valóban játék, ám gyötrő szenvedélyeket, a hazajutás és az egymásra találás vágyát hordozó dráma is: a hitetlenség és a bizalom, a kételkedés és a bizonyosság küzdelme. Elsősorban a házastársi, másodsorban a közösségi jellegű...

Tamási Áron Boldog nyárfalevél című drámáját többszörös koprodukció keretében láthatta a kisvárdai fesztiválközönség. A marosvásárhelyi Spectrum Színház és a Maros Művészegyüttes produkciójához Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze is csatlakozott. Vele és darabbéli partnerével, Márton Emőke Katinkával beszélgettünk. Ennyi embert, társulatot összefogni bonyolult folyamat. Hogyan zajlottak a próbák? Bogdán Zsolt: A karantén enyhülésekor el tudtuk volna kezdeni a munkát, ám mivel Kolozsváron is dolgozom, és mivel nagyon sok ember vesz részt ebben az előadásban, végül nem tudtunk több próbát leegyeztetni. Így a szokásos öt hét állt rendelkezésünkre. Be kell valljam, én még nem játszottam Tamási darabot, illetve a két társulattal is először dolgozom együtt. Számomra érdekes az, ahogyan felépül egy koreográfia és az, ahogyan ez a szöveghez illeszkedik. Ebben az izgat leginkább, hogy ez végül mennyire válik rugalmassá, megmunkálhatóvá. Márton Emőke Katinka: A Spectrum ...