Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja

Három pogácsa, két korty kávé. Egy óra. Jobbára akkor kezdődnek ugyanis a villám-workshopok, amin előzetes jelentkezés alapján vehetünk részt diákként vagy egyetemistaként. A kritikusi mesterkurzust idén is Gyürky Katalin, Kovács Dezső és Szabó Réka vezetik, akiknek köszönhetően a látott versenyelőadásokról tudunk egy szakmai, de mindeközben barátságos és szabadabb légkörű közegben beszélgetni. Az elmúlt napok tapasztalatait próbálom az alábbiakban összegezni, bár a teljesség igénye nélkül, hisz több a gondolat, mint amit ez az oldal megbír. Az egy-, másfél órás workshopokon főként befogadásesztétikai kérdéseket vitattunk meg, elméleti fogalmakat tisztáztunk, történeti kontextusba ástuk bele magunk, és a színháznak mint lélegző műfajnak a mindenkori kérdéseire kerestük a választ. Beszélgetéseink során ugyanis hangsúlyozódni látszott, hogy a színház örök előnye más műfajokkal szemben az, hogy élő. Ezt az elevenséget, illetve az ebből fakadó határozott körvonalakat próbáltuk egyszer még

Rendhagyó módon alakult június 29-én a színházi fesztivál programja – a délutáni előadást technikai okok miatt nem Kisvárdán, hanem Szatmárnémetiben lehetett megnézni. Ez közel kétórányi utazás után volt lehetséges, s természetesen visszafelé sem volt rövidebb. De megérte! A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György társulata egy olyan Woyzeck et adott elő, ahol a főhős rockénekes. Nem főállásban, de számára ez élete legfontosabb tevékenysége. A német Rammstein zenekar számait adja elő az alkalmi zenekara – élvezetes átiratokban, jó koncertminőségben. Kemény zene ez, valódi hard rock! Szokatlan élmény a színházban ilyesmivel szembesülni, de perfekt módon működik az előadás. A rockegyüttes tagjai, Woyzeck, Marie, Tamburmajor, Doktor, Kapitány, Bolond, Margret, Altiszt és Kikiáltó adják elő a prózai, pontosabban a drámai eseményeket is. Folyamatosan ugratják és ugráltatják egymást. Egyfolytában szembesülnek a megaláztatás, a megcsalatás és a féltékenység jelenségeivel, s ez olyan hangul

Tolsztoj: Az élő holttest – Szegedi Pinceszínház – Aradi Kamaraszínház Hosszú asztalt ülnek körül a szereplők. Pontosabban nemcsak ők, hanem a nézők egy része is. Akár vacsorát is kínálhatnának, de ehelyett majd egy keserű történetet tálalnak fel. Előbb azonban még játszani kezd az asztal mögött a zenekar – és a muzsika elementáris ereje mindvégig meghatározza az előadás hangulatát. Eleinte úgy látszik, hogy Tapasztó Ernő rendezése elsősorban tartalom és atmoszféra kontrasztjából építkezik, vagyis a tragikus történet cserepeit a mulatság jelenetei közt szórja szét. A színészek rendre kapcsolatba lépnek a közönséggel is, nemcsak faggatják, de szó szerint táncba is viszik őket. Csak egyvalaki nem ül le sosem az asztal mellé, áll kívül – szó szerinti és átvitt értelemben is – a mulatozáson: a főszereplő, Fegya Protaszov. Ami a tolsztoji történetből a színen kibomlik, az nem klasszikus „bűn és bűnhődés” kérdéskör, nem is a hiábavaló önfeláldozás példájának prezentálása, sokkal inkább egy

Georg Büchner Woyzeck című, eredetileg töredékes darabját vitte színpadra idén tavasszal Albu István, a Figura Stúdió Színház vezetője. A rendező Szatmárnémetiben dolgozott a Harag György Társulattal. A különleges feldolgozásban megszólaló előadást az eredeti helyszínen, a szatmárnémeti teátrumban láthatta a fesztivál szakmai közönsége. A rendezőt a kivitelezésről és erről a rendhagyó fesztiválhelyzetről is kérdeztük. Az előadásban fontos szerepet kapott a zene. Ez kiindulópont volt már a kezdeti fázisban is vagy később alakult így? Mindenképpen kiindulópont volt. A Woyzeck ötlete Nagy Csongor Zsolthoz kötődik. Mikor játszott nálunk Gyergyóban a Három nővérben, már akkor beszéltük, hogy jó lenne egy Woyzecket színre vinni közösen. Utána valahogy beugrott, hogy a szatmári színészek jól zenélnek. Sokan olyanok, akik önszorgalomból kikupálták magukat zenei téren. Az egész történet valamiért nekem a Rammsteinnel társult, így válogattuk tudatosan a zeneszámokat is. Fontos elemei a történetn

A Szegedi Pinceszínház az Aradi Kamaraszínházzal közösen 2021. november 4-én mutatta be Lev Nyikolajevics Tolsztoj Az élő holttest című darabját Tapasztó Ernő rendezésében. Kancsár Orsolya, a színház ügyvezető igazgatója Lizaveta Andrejevna Protaszovát, a címszereplő feleségét játssza az előadásban. Vele beszélgettünk. Évtizedek óta működik a Szegedi Pinceszínház egy olyan városban, ahol a Szegedi Nemzeti Színház is üzemel. Milyen nehézségekkel kell szembenéznie a társulatnak függetlenként? A legnagyobb problémát mindig az anyagiak jelentik. Mivel nem állami támogatású színház vagyunk, mindig csak az előző évadban derül ki, mennyi pénzből gazdálkodhatunk. Nehézség, hogy nem tudunk előre tervezni. Szegeden jelentős a kulturális élet egyébként, szerencsére nem vagyunk riválisai a másiknak, sőt, kiegészítjük egymást. Milyen többletjelentést kap napjainkban Tolsztoj darabja, amikor már társadalmilag is elfogadottak és igen gyakoriak a válások? Szerelem, megcsalás mindig van, ettől aktuális

Forráspont – a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház előadása Nyikolaj Erdman: Az öngyilkos – a nagyváradi Szigligeti Színház előadása Érdekes módon újra egy olyan darab került műsorra a fesztiválon, amelyet filmből ismerhet a közönség. Ezzel kezdte a hozzászólását Gyürky Kata kritikus a beregszásziak előadása kapcsán. Ugyanakkor kiemelte: nagyon sok különbség volt az előadás és a film, de a darab eredeti változata és a most látott produkció között is. A beregszásziak verziójában például megjelent két szereplő, aki nem volt a Yasmina Reza darabjában, az idős anyuka és a tizenéves lány. Az előadás színészeit ezért először a változtatásokról faggatta a kritikus. Orosz Ibolya ezzel kapcsolatban elmondta, igyekeztek olyan verziót kidolgozni, amit az a közönség is jól fogad, amelynek ők játszanak, miközben nem akartak olcsó megoldásokat. A színész úgy fogalmazott, az ismert filmváltozat éppen a humorától fosztotta meg a színdarabot, ezért azt már az elején eldöntötték, hogy a

A Kisvárdai Fesztivál ötödik napján a nagyváradi Szigligeti Színház Az öngyilkos című előadását láthatta a közönség. Lapunk ennek apropóján az előadás ügyelőjével, Vajda Zoltán nal beszélgetett. Mióta dolgozik a színházban ügyelőként? Tavaly ősszel ünnepeltem a 25 éves színrelépésemet. ’96 őszén kerültem a nagyváradi Szigligeti Színházhoz, az első néhány évben díszítőként dolgoztam, azután volt egy üresedés az ügyelői poszton, és körülbelül 2000 óta ügyelőként tevékenykedem. Mai nappal zárom a 26. színházi évadomat. Van különbség egy romániai és egy magyar ügyelő munkája között? Elég jelentős különbség van a romániai és a magyarországi ügyelői munkakör meghatározásában. Romániában nem létezik a rendezőasszisztensi munkakör, az oda tartozó feladatokat – jobb híján – az ügyelő tölti be. Romániában az ügyelő írja ki a napi próbatáblát, a rendezővel egyeztetve. Ez úgy tudom Magyarországon inkább a rendezőasszisztens dolga, és az ügyelő mezei dolgozóként odajárul a próbatáblához, onnan tudj

Nyikolaj Erdman Az öngyilkos című műve az elmúlt évtizedek egyik legnépszerűbb orosz darabja lett a magyar színházakban. Az 1928-ban íródott drámát sokáig politikai okokból nem lehetett bemutatni Oroszországban (jellemző, hogy az ősbemutatóját Svédországban tartották), ám már ott is jónéhány nagy sikerű előadása volt. Mi indokolhatta, hogy a nagyváradi Szigligeti Színházban most műsorra tűzték? Erre a kérdésre is választ adhatunk a kisvárdai előadásuk után. A kiinduló szituáció sokaknak ismerős lehet: egy rossz házassági kapcsolat, amelynek kínjai a munkanélküliséggel is küzdő főhőst, Szemjon Szemjonovics Podszekalnyikov ot lelki krízisbe viszik, s ez komolyan felveti számára az öngyilkosság kérdését. A Hunyadi István által alakított főszereplő a nejével egy olyan szobában lakik, amely kerete okán egy díszes festménynek hat – a Golicza Előd által tervezett díszlet jó alap ahhoz, hogy megidéződhessen az önként vállalt halál művészettörténeti háttere. Ez visszafogott eleganciával részb

Yasmina Reza egyik legtöbbet játszott darabját, „Az öldöklés istene” című abszurd vígjátékot „Forráspont” címmel állította színpadra Oleh Melnyicsuk . A darab az emberek konfliktusokhoz, illetve a konfliktuskezeléshez való ellentmondásos viszonyulását, az erőszak alkalmazásának értelmetlenségét és elkerülhetetlenségét ábrázolja. Az előadás 2019-ben született, ám azóta a történelmi folyamatok még aktuálisabbá teszik az előadás által felvetett problémákat. Hogyan szólal meg ez a szöveg a társulat mai helyzetében? A darab kiválasztása és színpadra állítása még jóval a mostani háború előtt történt, ám valami rettenetes, katasztrofális esemény bekövetkeztének előérzete már akkor benne volt a levegőben, csak akkor ez még nem tudatosodott bennünk. Valóban, a darab eredeti címe „Az öldöklés istene”, ami egy ősi afrikai istenségre utal. Ez az ősi istenség időről időre újra felébred hosszú álmából, ősi, pusztító ereje halált és szenvedést hoz az emberekre. Nos, ez az „istenség” 2022-ben megint

A beregszászi társulat Forráspont címmel két házaspár érzelmi párbaját kínálta a fesztiválra beválogatott előadásában. A színlapon nem szerepel szerző, de aztán kiderül, hogy a történet alapvetően Yazmina Reza Az öldöklés istene című művéből építkezik és egyfajta léleksztriptízt ígér. A darabot, amelyből népszerű film is készült, több helyen játsszák, általában nagy sikerrel. Oleh Melnyicsuk rendezése nem forradalmasítja Yazmina Reza szövegét, még ha bizonyos dramaturgiai változások érzékelhetőek is, ám elsősorban lebonyolítja a történetet. Jó szereplehetőséget kínálva a beregszászi Kárpálaljai Megyei Magyar Drámai Színház néhány művészének. A produkció bemutatóját akkor tartották, amikor még nem tört ki a háború, most viszont az öldöklésre igencsak érzékenyek vagyunk. Rettegést, fájdalmat hozott. Túllépett a családok viszályán. Az előadásban, amikor a háborút emlegetik a szavak élesebbé válnak. Közeli az öldöklés, nem fordíthatjuk már el a fejünket előle. Megmaradva azonban Yazmi

Molnár-Kellér-Zerkovitz: A doktor úr – a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának előadása Alessandro Baricco: Novecento – Székely Bea (Zentai Magyar Kamaraszínház) előadása Tamási Áron - Szarka Gyula: Ördögölő Józsiás – a Soproni Petőfi Színház és a Zentai Magyar Kamaraszínház előadása Kiugróan jónak találta a szakmai közönség A doktor úr marosvásárhelyi előadását. Keresztes Attila rendezése rendkívül eredeti interpretációban tálalta Molnár Ferenc univerzumát – hangsúlyozta Kovács Dezső kritikus, aki szerint éppen olyan bravúros formát találtak ki az előadás alkotói, mint amilyen bravúros technikai tudással írt Molnár a huszadik század elején. Az előadás zenéje ennek az eredeti formának köszönhetően kilendítette az alapanyagot abból a szirupos közegből, ami jellemezte a századelőt – mondta. Az az ötlet, hogy minden szereplő dalát Bokor Barna „szinkronizálta” énekhanggal, valamint a jellegzetes „dark” játékstílus olyan elemeltséget adott hozzá a produkcióhoz, ami grote

Táborosi Margaréta neve rendezőként számomra egyet jelent a lírával, a szenvedéllyel és a naivan szép igazságkereséssel. Baricco pedig maga a pofátlanul bájos morajlás. Kézenfekvőnek tűnt a párosítás, így bíztam benne, hogy nagy baj nem lehet. A hajón született és örökre ott muzsikáló fiú története olyan mélabús, mint a blues, olyan lüktető, mint a jazz és olyan fájdalmasan hömpölygő, mint az óceán. Talán tényleg megtörtént. Olyan jó lenne azt hinni, hogy volt egy ilyen mesebeli fiú, akiből a világ legjobb zongoristája lett, és aki sosem vágyott arra igazán, hogy szárazföldre lépjen. Akinek a hajó volt az egész világ. Egy megnyugtatóan véges világ. Annyira monumentálisan megejtő lenne a tudat, hogy ő létezett. És jött Székely Bea , aki az Akadémia elvégzése után pár évig fellépett egy hajón és úgy érezte, hogy az ő személyes története felér Danny Boodmann T.D. Lemon Novecentoéval. Nem hibáztatom, hiszen mindenkinek a saját története a legfontosabb, de a legtöbb esetben ez a történet m

Szereti a meséket az Ördögölő Józsiás címszereplője, Papp Attila , mert azt vallja, nem szabad mindig komolyan beszélni a fontos dolgokról. A színész 2012 óta tagja a Soproni Petőfi Színház nak, ahol több zenés szerepben is látható volt az elmúlt években. Tamási Áron darabjában Pataki András rendezésében ezúttal Szarka Gyula dalait énekelte. Hogyan definiálná az előadás műfaját? Lehet népszínjáték, tündérmese, vagy akár musical is? A tündérmese áll hozzá a legközelebb, hiszen Tamási Áron világa gyakran idézi a meséket. Ő a diktatúra rendszerén belül alkotott és ez lehetőséget adott az „áthallásos” írásra. Így fiataloknak meseként játszható, közben a felnőtteknek szólóan van egy sokkal árnyaltabb, rejtett értelmezése. Emellett a székely motívumok is erősítik a mesei világot. Mit gondol a mese jelentőségéről napjainkban? Minden kultúrának megvan a maga mesevilága és ez nem véletlen. A mese, mint egy parabola, életbölcseleteket tartalmaz. Ezek sokszor közhelynek tűnnek, de azért közhely

Nyilvánvalóan sok témát és felfedeznivalót dob felszínre a Tamási Áron-emlékév, és talán ahhoz is hozzásegíti a magyar közönséget, hogy megismerje az író egészen különleges világát, amely méltatlanul kevésszer kerül reflektorfénybe. A Soproni Petőfi Színház és a Zentai Magyar Kamaraszínház koprodukciójában az Ördögölő Józsiást dolgozta fel, zenés változatban, Pataki András rendezésében. A próbálkozás ugyan dicsérendő, de a végeredmény, sajnos, nem hozott elő új színeket Tamási Áron mesejátékából. Szarka Gyula zenéje jól illeszkedik az író világához, a dalszövegekről ez már jóval kevésbé mondható el. A néhol fájóan primitív prozódia, a több helyen kissé alpári „humorbomba”, vagy a gyengécske popslágerek szintjén mozgó közhelygyűjtemény a legkevésbé sem nevezhető méltónak Tamási gyönyörűséges székely ízeihez, ahhoz az eleven, mély képi szimbolikájú, sűrű, ragyogó nyelvhez, amely az ő hangját olyan jellegzetessé teszi a magyar irodalomban. Kár ezért. A mesék világa, különösen a népmeséké

A Kisvárdai Fesztivál negyedik napján a Marosváráshelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatá nak A doktor úr című előadását egészen szokatlan formában láthatta a közönség. Ennek kapcsán az előadás rendezőjével, Keresztes Attilá val beszélgettünk. Hogyan találta meg az előadáshoz használt formanyelvet? A vígjátékok általában abban a meghatározott stílusban működnek igazán, amiben íródtak, ezt pedig nem feltétlenül szerencsés felülírni. Én az ilyen anyagokra mindig valamilyen kísérletként tekintek. Rápróbálok egy formát, és aztán lesz, ami lesz. A doktor úr tekintetében egy elbeszélőbb, epikusabb műről beszélünk, nincs benne nagyon sok helyzetkomikum, és elég hosszú az expozéja is. Ez volt az egyik ok, amiért végül nem az eredeti Molnár-szöveget választottuk, hanem a ’47-es Kellér-Zerkovitz átiratot. Ez a történet a jog és a bűn éjszakája, ezért ezt a világot próbáltuk megfogalmazni díszletben, karakterekben és játékban egyaránt. Korábban is sok olyan előadást készítettem, ahol a kara

Mintha a pokol kapuja nyílna meg. Az általában zárt, két szárnyú ajtó váratlanul kitárul, láthatóvá téve ezzel a lépcsőház falát. Nyugtalanítóan hosszú pillanatok telnek el addig, amíg megjelenik a Sárkány család Szobalánya ( Benő Kinga ), kezében hol hatalmas kést, hol bárdot tartva. A Szobalány földöntúlira torzított hangon jelenti be a vendégeket, sőt egy alkalommal hatalmas nyulat tálal fel a háziaknak. A német expresszionista film ijesztő miliőjét és a galád Addams Family világát idézi a szituáció. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatá nak előadásában a reálisnak tűnő szituációk a valóságtól elemeltek lesznek. Ez utóbbi jellegzetesség az oka az előadás humoros lendületének. Keresztes Attila rendezése Molnár Ferenc A doktor úr címmel írt vígjátékából a 20. századi magyar dráma által agyonhasznált polgári nappaliban játszódik. Azonban a fekete-fehér színekben pompázó helyiség ezúttal jóval több a megszokottnál, hiszen a nappaliba belépő személyekből előtörnek a m

Szerelem és más bűntények – a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadása Schwechtje Mihály: Az örökség – a Komáromi Jókai Színház előadása Nagyon magas rendű rendezői színháznak minősítette sepsiszentgyörgyi társulat előadását Kovács Dezső kritikus a Szakmai Klub első beszélgetésén. Szerinte rendkívül gazdag rétegzettségű, szerteágazó előadást láthatott a közönség, amelyben a különböző szkeccsekből egy világkép bontakozik ki. A kritikus hozzátette, nagyon izgalmas az, ahogyan a narrációt és a cselekvést egyszerre használja az előadás, amely egyszerre filozofikus, lírai és epikai hatású. Érdekes látni azt a jól komponált képzuhatagot is, amely megjelenik a háttérben, a „párhuzamos történetek” filmszerű víziót alkotnak, amelyben leginkább a szemlélődés a meghatározó. Kovács Dezső szerint a rendező, Theodor-Christian Popescu nagy formát alkotott meg, miközben a látott töredékes történetek bárhol elkezdődhetnek és be is fejeződhetnek. A kritikus külön kiemelte a színészi munkát, példáu

Már az a pillanat is az előadás részévé válik, amikor megkérnek minket, kapcsoljuk ki vagy legalább halkítsuk le a telefonjainkat azzal, hogy nagyon erős felütésként hozzáteszik, hogy „ugye tudjátok, hova kell rakni az ikszet”. A legutóbbi választások után ugyanis a budai buborékból kiszabadult értelmiség szavazatszámlálóként a minden háta mögül tudósított arról, hogy a nyomor nemhogy valóság, de durvább, mint hinnénk. Hogy már egy zsák krumpli se kell az ikszhez. A győzelem garantált, meg ugye a mutyi is. Schwechtje Mihály nak, sajnos, nem kellett sokat gondolkodni a történeten, amikor leforgatta az Aki bújt, aki nem című rövidfilmet, mely alapján ez a dráma is készült, mert a valóság tálcán kínálta magát. Mert vannak olyan falvak, ahol a cigánytelepen néhány adag herbál áráért adják el a gyerekeket. És olyan magabiztosan hitegeti magát a falu „jóravaló” népe, hogy jobb életük lesz majd Svájcban, hogy még egy visszaszökő gyereklány segélykiáltása sem zökkenti ki őket a megnyugtató fél

A Komáromi Jókai Színház vasárnap Schwechtje Mihály: Az örökség című darabjával kapcsolódott be a kisvárdai versenyprogramba. A polgármester szerepét alakító Fabó Tibor t először az előadás témájáról kérdeztük. Az előadás az egyik legégetőbb kortárs problémát, mégpedig a cigánykérdést feszegeti, a maga módszerességével. A megközelítés lehet, hogy néhol kicsit sablonos, és ki kell ebből a kérdéskörből emelni néhány jellemző elemet, de ez tulajdonképpen pontosan azt mutatja, hogy igazán erre megoldást még nem találtunk. Mindenki mondja a magáét, sokan homokba dugják a fejüket, és nem csinálnak semmit, vagy csak úgy csinálnak mintha csinálnának valamit. A magyarországi viszonyokkal nem vagyok teljesen tisztában, a szlovákiai helyzetet jobban ismerem, de azt kell, hogy mondjam – mint ahogy azt említettem a színpadon is –, nagyon kevés olyan működőképes felzárkóztatási program van, ami szolgál is valamire. A darab érdekes fordulata, amikor az orvos teszi meg azt, amit mások tettek meg előtt

Nem az első eset ezen a fesztiválon sem, hogy egy film nyomán kapunk színpadi értelmezést, ám a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadása mindenképpen különlegesnek mondható. Egy hazánkban talán kevéssé ismert szerb filmes alkotó, Stefan Arsenijević 2008-as mozija alapján vitték színre a Szerelem és más bűntények című produkciót Theodor-Cristian Popescu rendezésében. Egy szinte teljesen személytelenné csupaszított mese fragmentumai kelnek kérészéletre a sepsiszentgyörgyi társulat előadásában, amely az alapul szolgáló szerb filmhez hasonlóan egy nap történetére fókuszál. Egy olyan nap, mint a többi, de mégsem, hiszen ez lesz az a nap, amikor Anica (Korodi Janka) megváltoztatja (elhagyja) az addigi életét. Mire idáig eljut, azt látjuk két órában a színpadon, sokat sejtető töredékességgel. Ezekből a látszólag összefüggéstelen részletekből azonban kibomlik a főszereplő lány és a körülötte lévők élete, a könyörtelen alvilági valóságon pedig abszorbens érzelmek szűrődnek át, egy betel