Szakmai Klub: A doktor úr | Novecento | Ördögölő Józsiás

Molnár-Kellér-Zerkovitz: A doktor úr – a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának előadása

Alessandro Baricco: Novecento – Székely Bea (Zentai Magyar Kamaraszínház) előadása

Tamási Áron - Szarka Gyula: Ördögölő Józsiás – a Soproni Petőfi Színház és a Zentai Magyar Kamaraszínház előadása

Kiugróan jónak találta a szakmai közönség A doktor úr marosvásárhelyi előadását. Keresztes Attila rendezése rendkívül eredeti interpretációban tálalta Molnár Ferenc univerzumát – hangsúlyozta Kovács Dezső kritikus, aki szerint éppen olyan bravúros formát találtak ki az előadás alkotói, mint amilyen bravúros technikai tudással írt Molnár a huszadik század elején. Az előadás zenéje ennek az eredeti formának köszönhetően kilendítette az alapanyagot abból a szirupos közegből, ami jellemezte a századelőt – mondta. Az az ötlet, hogy minden szereplő dalát Bokor Barna „szinkronizálta” énekhanggal, valamint a jellegzetes „dark” játékstílus olyan elemeltséget adott hozzá a produkcióhoz, ami groteszkké, néhol egyenesen abszurd drámává varázsolta át Molnár Ferenc művét, amiben kiválóan működött a színészi játék. Utóbbit tekintve a Puzsér szerepét alakító Galló Ernő alakítását emelték ki a legtöbben, akinek Kovács Dezső szerint minden megnyilvánulása nagyszerű stiláris, nyelvi poén volt. Balogh Gyula kritikus hozzáfűzte, Keresztes Attila remekül látta meg, hogy ezzel az alapanyaggal valamit „kezdeni kell”, ha egy mai alkotó azt szeretné, hogy a Nagykörúton kívül is megszólaljon. Az előadás formanyelvi megoldásai egyöntetű elismerést váltottak ki a jelenlévőkből. Árkosi Árpád rendező arról beszélt, hogy egyfajta magyar Goldonit avatott az előadás, amelynek az adja az értékét, hogy nagy szabadságfokkal reflektálhat az aktualitásokra, így folyamatosan élő színházat eredményez. Kozma András szerint a remek humor és a tökéletes kompozíció mellett erős transzcendens utalások is felfedezhetők voltak a produkcióban, a szolgálólány démonikus hanghatásai is ezt húzták alá. Olyan volt az egész, mint egy különös haláltánc – fűzte hozzá a dramaturg, amely még a 20. század démonikus történéseit is megidézte a Hitler-kinézetű doktor figurájával.

A Novecento előadásáról szólva azt emelték ki a hozzászólók, mennyire hatalmas megterhelés egy magányosan játszó színésznek akárcsak egy órán keresztül is fenntartani a néző figyelmét. Kovács Dezső hangsúlyozta, Székely Bea esetében fontos volt látni azt, hogy mennyiféle arca van színészként, hiszen korábban A fogadósnőben is láthatta őt a közönség a fesztiválon. Szabó Attila színháztörténész arról beszélt, hogy nagyszerű volt az előadás zeneisége, és valóságos dialógus alakult ki a zene, illetve a színészi játék között, és szinte mozgásszínházi színezetet kapott így a darab.

A z Ördögölő Józsiás előadásával kapcsolatban Gyürky Kata kritikus arról szólt, hogy Tamási Áron darabja 1952-ben keletkezett, és talán a dátum is jelzi, hogy a mesejáték komoly áthallásokat tartalmaz. Az erdélyiség szimbólumaként jelenik meg a Tündérkert, amely a gonosz támadásának van kitéve. A hozzászólók többen is azt említették, hogy ez a darab úgy mesejáték, hogy közben felnőtteknek szól, Kozma András azt mondta, erkölcsi tanulságokat hordoz a mű annak érdekében, hogy az író saját közösségének túlélését segítse. A darab rendezője, Pataki András beszámolt arról, hogy ezt az előadást gyermekközönségnek játszották. A zenével kapcsolatban elmondta, igyekeztek Tamási szövegeit alapul venni, ahol lehetett, de Szarka Gyula, az előadás zenéjének megalkotója az író kulcsszavait használta fel a dalszövegekhez is. A hozzászólók elmélkedtek azon is, hogy vajon Tamási Áron szövegei hogyan működnek a kortárs színpadon, mennyire kell beleavatkozni. Árkosi Árpád ehhez hozzáfűzte, lélektani realizmussal semmiképpen nem szabad közelíteni Tamási világához.

Lejegyezte: Ungvári Judit