Szigligeti Ede viszonylag keveset játszott népszínművével érkezett idén Kisvárdára a vajdasági Tanyaszínház. A többségi társadalommal szemben álló család történetét feldolgozó előadásban a sztereotipikus cigány-ábrázolásokkal leszámolva, a cselekményt időtlenségbe helyezve mutatják be a vajdasági akadémisták a kitaszított szerelmeseket.
A Tanyaszínház szereplései során amint megkedvelünk egy társulatot, az máris átalakul – mivel ezekben a produkciókban főként az Újvidéki Művészeti Akadémia mindenkori (akár végzős vagy frissen végzett) hallgatói vesznek részt. Gombos Dániel vezetésével, akit A cigányt koordinátoraként olvashatunk a színlapon, azt láthatjuk, hogy egy olyan dinamikus és alapjaiban átgondolt vezetés jellemzi a társulatot, amely a Tanyaszínház fundamentális értékeire fókuszál. Legyen szórakoztató, ám foglalkozzon elgondolkodtató témákkal, teremtsen lehetőséget a fiataloknak és jusson el minél több vajdasági nézőhöz. Az idei előadásban tizenkét hallgató és hat frissen végzett művész szerepelt. Az az energia és nagyfokú színpadi jelenlét, amit a vajdasági akadémisták és a Tanyaszínház előadásai képviselnek, állandónak mondható. Nem volt ez másként idén, A cigány kapcsán sem.
Crnkovity Gabriella jó érzékkel választott olyan darabot, amely egyrészt elgondolkodtató, ma is érvényes mondanivalóval szolgál, ám lehetőséget kínál arra, hogy a mai kor ízlésére szabják, s alkalmat adjon a nevettetésre. Szigligeti szövege amellett, hogy kacagtató módon ábrázolja a kikapós feleséget és a hű szívű fiatalokat, – sajnos – manapság sem vesztett erejéből, hiszen egy olyan kort élünk, amely a különbözőségekre és ellentétekre alapoz a hasonlóságok és együttműködés helyett. A cigány története már-már sablonosnak mondható – két szerelmespárt látunk, akik nem tudnak, nem lehetnek együtt, a párok tagjai egymástól elszakadnak, majd a szerelmesek összekeverednek, hogy végül az eredeti felállás szerint lehessenek újra egymáséi. Az igazi kihívás nem ennek a megvalósításában rejlik, hanem abban, hogy az alkotók képesek legyenek mindezt a nézők számára is érdekessé tenni.
Crnkovity rendezésében pontosan ez történik. A magyar falu és benne a cigány család egyfajta fiktív, időtlen dimenzióban él, ahol a szakadt farmer, a mokaszin, a fehér ünneplő ing jól megfér egymással a fejkendővel, a monarchiával és császárral úgy, hogy nem válik zavaróvá sem a szöveg, sem a látvány szintjén. A rendező mellett mindez Hodik Annabella jelmeztervező, illetve Oláh Tamás dramaturg munkáját dicséri. A népdalokat, népies műdal átiratokat használó zenék és azok legtöbbször az előadásra aktualizált szövege a belépő- és karakterdaloknál egyaránt gördülékenyen működött. Felesleges monológok nélkül, mégis minden ízében megismerhettük például a pajzán hajdút. Gusztonyi Endre alakításában a történet antagonistájaként kevesebb színpadi időt kap a hajcsár, mint a főszereplők, ám mégis emlékezetesen mutatja meg azt, hogyan élnek vissza hatalmukkal a falubeliek. Hasonlóan keveset látjuk Évi szerepében Dedovity Tomity Dinát, aki bámulatos mélységgel mutatja be a kívülről visszafogott, ám belül mégis tépődő lányt. Halottnak hitt szerelme utáni vágyakozása, könnyes szeme meglepő drámaiságot csempész az egyébként szórakoztató zenés-táncos színműbe.
Ugyanakkor nemcsak ifj. Kucsera Géza (zeneszerző) munkája tette emlékezetessé a dalokat, hanem az is, ahogyan Virág György koreográfiái szervesen illeszkedtek a helyzetekhez. A csoportos koreográfiák rendkívül pontos kompozíciója, valamint az ellenpontozáson alapuló csoportjelenetek koreográfiája mellett rendkívül kifejezően kísérték a táncok a szerelmes jeleneteket. Meg kell említenünk itt Évi belépő-, illetve (a cigány) Rózsi karakterdalát, ahol egy-egy eszköz segítségével mutatkozott meg a lányok eltérő jelleme. Ötletesen valósították meg Zsiga, a (cigány) kovács összetűzését a nagygazdával, amelyben Budinčević Krisztián megcsillogtathatta botoló-képességeit.
A leginkább viszont a két szerelmes legény dalai és táncai sikerültek. Mendrei Zsolt alakításában Gyuri eltökéltségét láthattuk meg, amelyben legényes lépések hangsúlyozták érzéseit. Sadiković Marijo megformálásában pedig (a cigány) Peti elkeseredettségét, csalódottságát nemcsak néptáncos elemekkel, hanem egy-egy kortárstánc figurával kiegészítve jelenítette meg.
Az előadás két mozgatórugója a Julcsát alakító Szabó Regina (akit a héten már az Egyasszonyban is megcsodálhattunk), illetve a (cigány) Rózsit alakító Dedovity Tomity Lea. Habár mind a két karakter sztereotipikusnak mondható (a pletykáló, nagyravágyó, kikapós falusi asszony és a tűzről pattant cigánylány), mégis mind a ketten képesek ezen túllépve őszintén, maníroktól mentesen játszani, ami valljuk be, nélkülözhetetlen egy ilyen fiatalokra írt népszínmű-adaptációnál.
A korábbi évektől eltérően a művelődési központ előtt tekinthettük meg a Tanyaszínház produkcióját, ami kicsit a fesztiválközönség számára is megidézte a vajdasági tájolások hangulatát. Akár népszínmű, akár kortárs dráma, a Tanyaszínházat érdemes a Vajdaságban és Kisvárdán is megnézni.
Tölli Szofi
Képek: Gáncs Tamás
Megjegyzések
Megjegyzés küldése