Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja

Miután Sławomir Mrożek 2002-ben agyvérzést szenvedett, elvesztette beszéd- és íráskészségét. Logopédusa támogatásával, egyfajta terápiaként jött létre Baltazár című önéletrajzi regénye, aminek az volt a célja, hogy képes legyen újra alkotni. Így vall erről: „Azt álmodtam, hogy egy lengyel nyelvű hivatalos nyomtatványra van ráírva a nevem. Nagyon élesen emlékszem a betűkre, számítógépes nyomtatón voltak kinyomtatva. Ekkor megszólalt egy hang, valahonnan a semmiből. A hang azt mondta, hogy rövidesen nagy utazást teszek külföldre. A mellékelt okiratot vigyem magammal. Ha megérkeztem a helyszínre, mutassam be az ottani hatóságoknak. Aztán a hatóságok teljesítik, amit kérek tőlük, de azzal a feltétellel, hogy soha többé nem használom a saját nevemet. Az új nevem ez lesz: Baltazár.” A kötet olvasásakor talán közelebb kerülhetünk a mrożeki gondolkodásmód megértéséhez, mint színpadi művein keresztül, bár képtelen logikájának teljes horizontját aligha fogja be bárki is. Pedig egyes kritikusai s...

Emlékek, egymásra utaltság, magány és az azonosulásra való képtelenség hálójába beleragadt két férfi életét láthatjuk, akik nem tudnak szabadulni kétségeiktől, de egymástól sem. Úgy látszik, Kisvárdán több darab kapcsán is előkerül az emigráció kérdésköre, Sławomir Mrożek egyik legnépszerűbb és leggyakrabban játszott darabját, az Emigránsokat Pataki András rendezésében láthattuk. Németországban járunk, egy romos pincelakásban, amiről kiderül, hogy korábban szemétledobó hely volt. A csövek kusza rendszerével körbezárt, rendetlenül és póriasan berendezett kétágyas szobába érkező XX, Gál Tamás játékában, örömteljesen meséli, mi történt a peronon, míg Kis Domonkos Márk , mint AA, pökhendien az ágyon fekve olvas. Két teljesen különböző karakterű, habitusú és világnézetű ember találkozási pontja ez a pöcegödör. Egészében másképp képeznek le szituációkat és történeteket a fejükben, ami folyamatos félreértésekhez vezet. Egymásról alig tudnak valamit, és nincs is szándékukban megismerni egymás...

Két előadással is érdekelt a fesztiválprogramban Pataki András, a soproni teátrum igazgatója, aki rendezőként Sławomir Mrożek Emigránsok című darabját és a Zenta, 1697 produkcióját állította színpadra. Lapunk először az Emigránsok aktualitásáról kérdezte. A 80-as években ismerkedtem meg magával a darabbal, ami 1974-ben született. Ha komolyan foglalkozunk a szöveggel, láthatjuk, hogy a Kelet és Nyugat közötti, a 90-es évekig létező megosztottság elmúltával, más módon, más dimenziókkal, de a probléma transzformálódott, és megmaradt. Arra, hogy mit keresünk a nyolcvanas években Európában, viszonylag egyszerű válasz adható. Gyakorlatilag ez mára annyit változott, hogy nem söpörhetjük az európai politikai megosztottság szőnyege alá az előadás drámájának valódi megfejtését. Mi lehet ez? Mi a vezérgondolata az előadásnak? A legfontosabb probléma az önazonosság hiánya, amit itt látunk, az, hogy a két ember különböző okokból szigetelődik el. Az AA nevű szereplő az értelmiségi figura, róla nehez...