Miután Sławomir Mrożek 2002-ben agyvérzést szenvedett, elvesztette beszéd- és íráskészségét. Logopédusa támogatásával, egyfajta terápiaként jött létre Baltazár című önéletrajzi regénye, aminek az volt a célja, hogy képes legyen újra alkotni. Így vall erről: „Azt álmodtam, hogy egy lengyel nyelvű hivatalos nyomtatványra van ráírva a nevem. Nagyon élesen emlékszem a betűkre, számítógépes nyomtatón voltak kinyomtatva. Ekkor megszólalt egy hang, valahonnan a semmiből. A hang azt mondta, hogy rövidesen nagy utazást teszek külföldre. A mellékelt okiratot vigyem magammal. Ha megérkeztem a helyszínre, mutassam be az ottani hatóságoknak. Aztán a hatóságok teljesítik, amit kérek tőlük, de azzal a feltétellel, hogy soha többé nem használom a saját nevemet. Az új nevem ez lesz: Baltazár.” A kötet olvasásakor talán közelebb kerülhetünk a mrożeki gondolkodásmód megértéséhez, mint színpadi művein keresztül, bár képtelen logikájának teljes horizontját aligha fogja be bárki is. Pedig egyes kritikusai szerint a szerző éppen ezekben az abszurd darabokban tudja kifejezni önmagát igazán, és elképzelhetetlen, hogy realista módon közelítsen témákhoz, jelenségekhez, szereplőkhöz. Az Emigránsokból néhány éve Pataki András rendezett erős előadást a Soproni Petőfi Színház, a felvidéki Csavar Színház és a Forrás Színház koprodukciójában – amit a Magyar Színházak XXXIII. Kisvárdai Fesztiválján is láthattak a nézők –, de emlékezetes Avar István és Garas Dezső játéka is Székely Gábor évtizedekkel ezelőtti rendezésében.
Török Viola rendező a realista színház eszköztárát veszi alapul az Emigránsok színpadra állításakor a marosvásárhelyi Spectrum Színház előadásában. AA és XX, a darab két szereplőjének személyisége nem is állhatna távolabb egymástól. Közös bennük, hogy mindketten elhagyták hazájukat, ki azért, mert önazonos gondolatainak kifejezési lehetőségeit megfojtotta a honi levegő, a másikat a puszta pénzkereset motiválja. Kényszerűségből osztják meg egymással lakhelyül a lepusztult pincelakást, ami a díszletet és jelmezeket jegyző Takács Tímea elképzelése szerint nem is lehetne reménytelenebb: fekete falak, két ágy, egy asztal, székek. A vágyakkal, tervekkel érkező két férfi – idén Bogdán Zsolt és Szarvas József játsszák Kisvárdán – sosem kerül ki a dohos lyukból. Nincs feloldás, nincs katarzis, és amíg ütköztetik egymással mindazt, amit a körülöttük lévő világról gondolnak, összeomlik az összes illúziójuk, amiben hittek és amire vágytak. Mrożek 1963-ban, egy olaszországi utazást követően dönt úgy első feleségével, hogy nem megy vissza Lengyelországba, azonban csak 1968-ban szakít végleg az állampárttal, miután elítélő nyilatkozatot ad ki Csehszlovákia megszállásakor. 1978-ban látogat haza először immár francia állampolgárként, hogy végül a kilencvenes évek közepén Krakkót válassza lakhelyéül. Az Emigránsok a szerző saját tapasztalatai alapján íródott, s bár 1974-ben jelent meg, aktuálisabb, mint valaha.
Oláh Zsolt
Megjegyzések
Megjegyzés küldése