Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Háztűznéző címkéjű bejegyzések megjelenítése

„Valami, ami reményt ad”

Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház 2023. március 19-én mutatta be Nyikolaj Vasziljevics Gogol Háztűznéző című drámáját Vidnyánszky Attila rendezésében. Az előadás különlegessége, hogy a mű eredeti hét férfi-négy nő leosztásához képest itt a háborús helyzetre való tekintettel hét nő és egy férfi játszik. A kisvárdai szereplés kapcsán Vass Magdolnát kérdeztük, aki az előadásban Ivan Kuzmics barátját, Ilja Fomicsot játssza – férfiszerepet. Sokak számára ismertek az előadás keletkezésének körülményei. Miért éppen a Háztűznézőt választottátok a (majdnem) csak női szereplőgárdához? Ezt a kérdést tulajdonképpen Attilának kéne feltenni. Azon gondolkodtunk, hogy mi az a darab A helység kalapácsa után, amit bemutathatnánk, amit otthon is tudunk játszani. Olyan műre volt szükség, ami mulattat, hiszen otthon nap mint nap nehezen éljük meg a mindennapokat. A célunk az volt, hogy olyan dolgot mutassunk a nézőknek, ami arra a három órára kicsit felüdít, segít elfelejteni a „kinti” dolgokat. Nyi...

A játszma tétje

Vajon miért van az, hogy a legkeservesebb időkben próbálunk a leginkább kacagni önmagunkon? Hogy akkor szedjük elő a legbanálisabb, legelemibb gyarlóságainkat, szerencsétlenkedéseinket? Gogol Háztűznézőjéből készült a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház és a Nemzeti Színhház koprodukciója, amelyben a félig hontalanná vált társulat színésznői bújtak férfiruhába, azzal a céllal, hogy otthon, Kárpátalján, ezekben a nehéz időkben is tudják játszani a darabot. Ezt láthatta most a kisvárdai közönség a fesztivál második napján, a hivatalos megnyitó után. A játék, a humor minden bizonnyal az emberi lét legfontosabb eszköze a túlélésre, ha már röhögni tudunk a bajunkon, akkor lépést teszünk annak legyőzése felé. Egy ilyen – nem lehet jobb szót találni – abszurd világban, amelyben élünk, nagyon is erősen hozzásegíthet minket a túléléshez, ha kikacagjuk ezt a világot, s benne önmagunkat is. A „clownság” lényege, hogy elpusztíthatatlan, „Mert a fűszálak sose csorbulnak ki,/Csak a kardok, torn...