„Valami, ami reményt ad”

Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház 2023. március 19-én mutatta be Nyikolaj Vasziljevics Gogol Háztűznéző című drámáját Vidnyánszky Attila rendezésében. Az előadás különlegessége, hogy a mű eredeti hét férfi-négy nő leosztásához képest itt a háborús helyzetre való tekintettel hét nő és egy férfi játszik. A kisvárdai szereplés kapcsán Vass Magdolnát kérdeztük, aki az előadásban Ivan Kuzmics barátját, Ilja Fomicsot játssza – férfiszerepet.

Sokak számára ismertek az előadás keletkezésének körülményei. Miért éppen a Háztűznézőt választottátok a (majdnem) csak női szereplőgárdához?

Ezt a kérdést tulajdonképpen Attilának kéne feltenni. Azon gondolkodtunk, hogy mi az a darab A helység kalapácsa után, amit bemutathatnánk, amit otthon is tudunk játszani. Olyan műre volt szükség, ami mulattat, hiszen otthon nap mint nap nehezen éljük meg a mindennapokat. A célunk az volt, hogy olyan dolgot mutassunk a nézőknek, ami arra a három órára kicsit felüdít, segít elfelejteni a „kinti” dolgokat. Nyilván, a vége szívfacsaró, de az örömszerzés volt a lényeg. Valami, ami reményt ad: hogy a szomorúság mellett ott van a vidámság is. Amikor először megtudtuk, hogy férfiakat fogunk játszani, el sem tudtuk képzelni. Aztán megláttuk a jelmezeket, még akkor is arra gondoltunk, hogy „Hú, így fogunk kinézni? Ennyire férfiasan?”. De azóta, amikor felvesszük őket, rögtön érezzük – másként kell bennük mozogni. Amikor megláttam magam először a tükörben, hirtelen el sem tudtam dönteni, hogy a női vagy a férfi mosdóba menjek.

Mit jelent számodra az előadás mottója, a „csakazértis”?

Nekem Beregszász az otthonom, ahogyan mindannyiunknak. Ha valaki azt mondta volna nekem a háború elején, hogy ezt ennyi ideig tudjuk csinálni, tudunk előadást készíteni, biztos, azt mondtam volna, hogy ez lehetetlen. Még mindig megvan az a nézőréteg, aki bejár a színházba, és ez a „csakazértis” nekem ezt jelenti. Van egy előadásunk, amit egy óvóhelyen is tudunk játszani: amikor meglátjuk a csillogó szemeket, azt mondjuk, hogy még több ilyet, erre van szükség. És nekünk is szükségünk van a nézőkre. Amíg ez nem szűnik meg, ezt csinálnunk kell.

Az előadásban Ilja Fomicsot játszod. Látszólag az egyetlen férfi, aki nem szeretné feleségül venni Agafja Tyihonovnát. Mégis ő az, aki a leginkább keveri a kártyákat. Te, mint színész, milyen motivációt találtál a karakteredben?

Nagy küzdelem volt ez. Nyilván az elején arról van szó, hogy Ilja Fomics saját magának bebizonyítsa, hogy ezt meg tudja csinálni, rá tud beszélni valakit a párkapcsolatra: egy idő után azonban csak az a cél lebeg a szeme előtt, hogy megnősítse a barátját. Lehet, hogy az elején csak – majdnem rosszindulatú – hecc, aztán egyre jobban belekeveredik a dologba. Azt akarja, hogy Ivan Kuzmics is bevallja magának, hogy házasságra van szüksége – tapasztalja meg, hogy milyen az oda-vissza játék, az egymástól való függés.

Milyen emlékezetes emléked van a korábbi évekből Kisvárdáról?

Képek ugranak be. A várról, ahogy csapkodtuk magunkat a szúnyogok miatt, akár játszottunk, akár csak előadást néztünk. Volt egy szállás nagyon közel. Mindegy, hol aludtunk, mert csak annak örültünk, hogy közel vagyunk. Nagyon nagy élet volt itt régen. Most már felgyorsult a világunk, mindenki mindenhova rohan, és természetes, hogy valamelyik társulat csak egy-két napot tud itt tölteni. Jó kis bulik voltak, megnéztük egymást, aztán esténként leültek a csapatok, beszélgettünk, ismerkedtünk. Úgy emlékszem vissza, hogy ez a három-négy nap minden évben nagy élmény volt. Élveztük, hogy egyáltalán itt lehetünk.

Szalánczi Ágota