Szerencsés nép a francia, hiszen a vaudeville, mint a 16-17. századi Párizs utcáinak lassanként cselekményessé összefűzött vidám dalai olyan műfajokra hatottak jelentősen, mint a sanzon, az opéra comique, vagy éppen a kabaré. A többszáz éves vaudeville-t nem véletlenül társítják Marc Camoletti Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban című, 1960-ban bemutatott világhírű komédiájához, hiszen a darab esszenciáját adja mindannak, amit L’Hexagone környékén gondolnak komikumról, szerelemről, erotikáról és szatíráról.
Kétségtelen, hogy a vígjáték óriási sikeréhez – a világon a legtöbbet játszott francia darab – hozzájárult az 1965-ben Tony Curtis és Jerry Lewis főszereplésével bemutatott mozi is, de minden bizonnyal enélkül is rendszeres szereplője lenne a kasszasikert és a közönség szórakoztatását is szem előtt tartó direktorok repertoárjának. Mert hogy a Boeing nem titkoltan a nevettetés szándékával hódít, és miért is ne lenne helye akár a kisvárdai versenyprogramban? Főként, ha olyan színvonalas előadást látunk belőle, mint amilyen a kézdivásárhelyi Udvartér Színházé. Legelőbb klarinétjátékra épülő jazzmuzsika teremti meg a kellő hangulatot – mintha Woody Allen Éjfélkor Párizsban című filmje is eszünkbe jutna egy pillanatra –, hogy a helyét átvegyék a dinamikus crescendóval operáló, végül erőteljes fortéban kulmináló orgazmus sikolyai és hörgései. Pironkodunk, irigykedünk, nosztalgiázunk, vagy már a holnap estére gondolunk – ki-ki ízlése, vagy lehetőségei szerint –, hogy aztán Csorba Kristóf-György, a három barátnőjét egyszerre menedzselő Bernard sztárépítész szerepében kitűnő ritmussal elindítsa az előadást.
A nézők első látásra nem értik igazán, hogy mi kerekedik majd az aranyifjú és a Bertha házvezetőnőt játszó Gecse Noémi közti gyors ritmusú párbeszédekből, még nem csatolták be teljesen az öveiket, de itt nem szabad feladni, még húszpercnyi türelem, és a közönség már szárnyal is a színészekkel. Nem úgy a három stewardess barátnő, Judith: D. Gulácsi Zsuzsanna, Janet: Czikó Juliánna és Jacqueline: Márton Emőke-Katinka. Ők bizony egyre gyakrabban landolnak a földön, mert hogy a technika, így a repülőgépek fejlődése megállíthatatlan, következésképpen csökken a repülési idő, ezzel arányosan növekszik a hölgyek Bernard házában eltöltött óráinak száma. Ennek azonban nem mindenki örül, legfőképpen az önbizalomhiánnyal nehezen vádolható férfi főhős, akinek ráadásul betoppan egyik régi iskolatársa, Robert, Lung László Zsolt kitűnő szerepformálásában. A vígjáték sikere a kellően megválasztott ritmuson áll, vagy bukik.
Az Udvartér Színház előadása, Kolcsár József rendező és a színészek tűpontosan érzik a műfajt. Nem csupán a párbeszédek pergők és a poénok kijátszottak – például arra, hogy a hivatal által elhunyttá nyilvánított Robert melyik szobában alszik, érkeznek a replikák: itt, ott, hol itt, hol ott, halott –, de a gesztusok, a fizikai érintkezések is végtelenül szellemesek. Ennek egyik iskolapéldája, amikor a hedonista playboy a karjában tartott nőt egyszer csak ledobja a kanapéra, mintegy kifejezve a barátnő „jelentőségét”. Lung László Zsolt Robert szerepében elefánt a porcelánboltban, az ő karakterének azonban látványosabb a fejlődéstörténete is, az egyszerű lélekből segítőkész, odaadó baráttá válik. Gecse Noémi hozza a mindent tudó, cinkos háztartársi alkalmazottat, aki unja már munkaadójának stiklijeit és sikerült eltalálni a három stewardess személyisége közti különbségeket is. A színpadkép illúziókeltő miliőt áraszt, a háttérben Párizs látképe, a lakásban divatos formák és színek, a három hölgy ruhája a francia trikolórban játszik, a letisztult díszlet és a jelmezek Gáspár Anna-Mária munkáját dicsérik. A produkció értéke azonban nem csupán a felhőtlen, mégis műfajazonos komédiázásban, hanem az alkotók és a játszók szatirikus látásmódjának megjelenítésében is rejlik, ami a vaudeville-től kezdve Jacques Offenbach operettjein keresztül Marc Camoletti színdarabjának – és most már a kézdivásárhelyiek felszabadult örömjátékának is – sajátja.
Oláh Zsolt
Megjegyzések
Megjegyzés küldése