Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja

Trabalka Cecília nem először érkezik Kisvárdára a Szigligeti Színház Nagyvárad társulatával. Életpályájának egyik érdekessége, hogy abban a korszakban érkezett Szegedről Marosvásárhelyre, amikor az anyaországiak közül még kevesen vették a bátorságot az erdélyi egyetemeken végzettséget szerezni. Ami a nagyváradi színházhoz fűződő tagságát illeti, úgy tűnik, hogy megtalálta a helyét, negyedik évadát tölti a társulatban. Kísérletező habitusú, fölfedező kedvű játékos, aki nem fél kipróbálni erejét a számára ismeretlen területeken sem. Idén A tigris című mockumentaryban láthatta a fesztivál közönsége. Az előadás előtt beszélgettünk. Harmadik alkalommal jársz Kisvárdán. Milyen darabokban léptél színpadra korábban a fesztiválon? Két évvel ezelőtt Csehov Platovonovját, pontosabban Apátlanul című előadását játszottuk, amit Botos Bálint rendezett, előtte pedig talán szintén két évvel a Kapufa és öngól című ifjúsági előadást hoztuk el. Most Gianina Cărbunariu A tigris című mockumentaryjével érkez...

Tömör, sűrű, sokat markol – mennyit fog? Testtelen formák ülnek velünk szemben, akik nem tesznek semmit, mert nem képesek rá. Mit teszünk mi, mikor elolvassuk reggel a híreket? Megisszuk a kávét, és megyünk a dolgunkra, változtatni mi úgysem tudunk. Nem igaz? A Nagyváradi Szigligeti Színház hadjáratra hív minket, ahol a tempó gyors, kíméletlen és változatlan: a nézők hallgatók, bírók, utcán sétálók, a színészek fogják a kezünket, és diktálják a tempót. Valós hírt dolgoz fel, ahol a különböző nézőpontokat tár elénk – társadalmi problémákkal fűszerezve, ahol igyekszik objektív maradni. Megérkezve az előadás terébe emberekkel nézünk szembe: különbözőek, máshogy tekintenek a világra, távolinak tűnnek, elidegenedettnek, szinte érdektelennek. A díszlet alapjai ők, a külső figyelők, kik rezzenéstelen arccal, minden történésre ható befolyás igénye nélkül nézik az eseményeket: elmegy mellettük a darab. Az első pillanattól kezdve egyfajta rétegeltség jellemző – a különböző figurák kellékei, azok...