Tömör, sűrű, sokat markol – mennyit fog? Testtelen formák ülnek velünk szemben, akik nem tesznek semmit, mert nem képesek rá. Mit teszünk mi, mikor elolvassuk reggel a híreket? Megisszuk a kávét, és megyünk a dolgunkra, változtatni mi úgysem tudunk. Nem igaz? A Nagyváradi Szigligeti Színház hadjáratra hív minket, ahol a tempó gyors, kíméletlen és változatlan: a nézők hallgatók, bírók, utcán sétálók, a színészek fogják a kezünket, és diktálják a tempót. Valós hírt dolgoz fel, ahol a különböző nézőpontokat tár elénk – társadalmi problémákkal fűszerezve, ahol igyekszik objektív maradni.
Megérkezve az előadás terébe emberekkel nézünk szembe: különbözőek, máshogy tekintenek a világra, távolinak tűnnek, elidegenedettnek, szinte érdektelennek. A díszlet alapjai ők, a külső figyelők, kik rezzenéstelen arccal, minden történésre ható befolyás igénye nélkül nézik az eseményeket: elmegy mellettük a darab. Az első pillanattól kezdve egyfajta rétegeltség jellemző – a különböző figurák kellékei, azoknak személyiségüket meghatározó ruháik és a hírek folyamatosan bővülő halmazán keresztül számolnak be a színészek a történésekről.
Változatlan a tempó, kitartóan csapkodják az arcunkat a különböző nézőpontokról beszámoló karakterek. Ezek a karakterek gondosan lettek megválogatva, egyetlen egy aktuális problémát sem restek kihagyni. Finom, míves szimbólumkezeléssel lebegtetik előttünk a nőiség szerepét a társadalomban, azok tárgyiasítását. Az etnikumok címkéit ragasztják a homlokunkra, az egészségügy lehetetlenségét rúgják a lábunk elé, szélesebbre nyitják a társadalmi szerepek különbségeinek éles ollóját. Sztereotípiákat, kliséket halmoznak, majd elhelyezik a díszletben, megtapossák azokat, majd újrakezdik a gyűjtést. Mindig pontos a taktus, egy pillanatra sem hagynak megpihenni. Elénk görgetik a híreket, és nem hagynak időt a feldolgozására, mivel jön is a következő szalagcím pódiumra emelve, bekeretezve.
Ciklikusság jellemzi: a jelenetek megállapítások, látszólag nincs tétjük, sem megoldásuk. Létező problémákat vet fel, tálalja azokat, viszont nem ad lehetőséget a csemegézésre. Mindenki közös pontja a tigris, a találkozás, melyben mindenki mást lát, viszont az a vízió a saját életszemléletét erősíti.
A torkunkon nyomják le a színészek önmagunk tükörképét mindig variábilis módon. Egy-egy jelenet mindig új színt, arcot mutat meg belőlük – egy pillanatra sem pihennek meg, hatalmas energiákat zúdítanak ránk.
Felvették legszebb ruháikat leglátványosabb kiegészítőikkel – okosan átgondolták –, azonban néhol nem úgy perdül a szoknya alja, ahogy szeretjük, és nem jókor csillan a nyakék. Elvész a rengeteg üzenet, és átváltozik egy szomorú ténnyé, melyen ha eleget mosolygunk és táncolunk rajta, szinte el is hisszük, hogy így van jól.
Némedi Emese
Kisvárdai Lapok, 2021. 06. 25.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése