Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a felkért, háromtagú Szakmai Bizottság (Nyakó Béla, a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza és a Magyar Színházak 33. Kisvárdai Fesztiváljának igazgatója; Balogh Tibor dramaturg, színikritikus, a fesztivál művészeti tanácsadója és előadásainak válogatója; Pataki András rendező, a Soproni Petőfi Színház igazgatója) Életmű Díjat adományozott TÓTH TIBOR színművész és VENCZEL VALENTIN színművész részére. TÓTH TIBOR Jászai Mari-díjas felvidéki magyar színművész, színigazgató. 1966-ban született a felvidéki Királyhelmecen. 1988-1990 között a kassai Thalia Színházban dolgozott előbb színpadtechnikusként, színpadmesterként majd később segédszínészként. 1990-1994 között a pozsonyi Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt. 1992-ben részképzésen vett részt Budapesten. 1994-1999 között a kassai Thalia Színház tagja volt, 1996-1999 között művészeti vezetője. 1999-2002 között szabadúszóként dolgozott több magyarországi színházban is. 2002-2003 között

Az idei fesztiválprogramban felvidéki hallgatói előadás is szerepelt, ami azért különleges, mert a Pozsonyi Színház- és Filmművészeti Főiskolán nincs magyar nyelvű képzés. Ennek nehézségeiről és a lehetőségekről beszélgettünk Matusek Attilával, a Hamlet rendezőjével. Hogyan kapcsolódsz a pozsonyi főiskola tevékenységéhez? Kaposváron végeztem nagyjából négy éve, de én is felvidéki vagyok, így sokakat ismertem azok közül, akiket felvettek Pozsonyba. Régóta szívfájdalom a felvidéki szakmának, hogy az ott végző fiatalok nem igazán tudnak magyarul dolgozni, tanulni. Minden évfolyamban van 1-2 magyar diák, így adott volt a lehetőség, hogy velük külön foglalkozzunk. A ma esti előadásban szereplők például három különböző évfolyam hallgatói. A komáromi Benkő Géza stúdiószínpad (a komáromi színház stúdiótere, a szerk.) vezetőjeként fontos számomra, hogy a fiatalok is helyet kapjanak. A Symbol Polgári Társulás és a komáromi Jókai Színház karolta fel, támogatja azt a műhelymunkát, amely során a ny

Kisvárdáról indult útjára a 20 éves Maladype Színház Merlin című előadása. A különleges formanyelvű produkció alkotófolyamatáról a rendező és társulatvezető, Balázs Zoltán mesélt lapunknak. Mikor találkoztál Tankred Dorst darabjával; miért pont most esett rá a választásod? Már régen kinéztem magamnak ezt a teljesen lehetetlen történelmi revüt, drámai eposzt, és mivel én már sok ilyen anyaggal birkóztam pályám során, szinte törvényszerű volt, hogy a Merlinnel is próbálok megismerkedni. A pillanat azért érdekes, mert a társulat ősszel lesz 20 éves. Független színházat Magyarországon egybetartani nem egyszerű munka, ennek fényében különösen nagy dolog, hogy a 20. évadunkat kezdhetjük, olyan koprodukciós partnerekkel, mint Kisvárda, nemzetközi színházak, fesztiválok. Ez nagyon sok plusz energiát ad ahhoz, hogy újra meghatározzuk magunkat: Kulcskérdés, hogy honnan jövünk, merre tartunk. Az embernek időnként át kell fésülnie magát, kijelölni az új stációkat, teret kell adni a változásnak, ug

Élménybeszámoló a komáromi Jókai Színház, a pozsonyi Színház- és Filmművészeti Főiskola és a Symbol Polgári Társulás közös produkciójáról William Shakespeare Hamlet című drámáját talán csak az nem ismeri, aki az életét egy kő alatt vakációzva töltötte. Az irodalmi beágyazódása, a lépten nyomon bemutatásra kerülő előadások száma, a popkulturális utalások tömkelege biztosítja, hogy minden befogadó más és más mértékben, de tisztában legyen a dán királyfi és családjának történetével. Ezért is bánhat ennyire a szabadon a komáromi Jókai Színház, a pozsonyi Színház- és Filmművészeti Főiskola és a Symbol Polgári Társulás közös produkciója a tragédia szövegével. Hiszen épp annyit tart meg belőle, amennyire feltétlenül szüksége van, minden mást ügyesen átcsoportosít, kiforgat, idézőjelbe tesz vagy elfelejt. A radikális dramaturgiai beavatkozás ledobja magáról a tragédia több frontvonalról támadó történetszálait, hogy csak arra fókuszáljon, ami őt érdekli. Ezért is maradhat ki az ifjabb Fortinbra

Kedélyesen fütyörésző szereplőket láthatunk egy faház körül, könnyed jazz kíséretében csinosítják a kék-piros épületet, ugyanilyen színű uniformizált jelmezük is. A kezdőkép idilljét és nyugalmát hamar megtöri egy halandzsanyelven előadott ének, Merlin megszületik. Ettől a pillanattól kezdve az előadás csupa szín- és stíluskavalkád, soha szűnni nem akaró, szellemes őrület, melyben megfér egymás mellet az Artúr-mondakör, Mark Twain, John Lennon és Yoko Ono is. Balázs Zoltán rendezése követte Tankred Dorst monumentális anyagát, egyben hozzá is ad, ha élhetek a kifejezéssel: „fölülőrültködi”; minden tekintetben eklektikus, egyedi alkotás. A fiatalok számos karaktert jelenítenek meg, a Merlint játszó Bognár Gyöngyvér az egyetlen, aki végig egy szerepben marad; ugyanakkor a színésznő elkülönül az őt körülvevő elemelt játékmódtól (jelmeze is más színű: fekete-sárga), ő az események irányítója, narrátora. Nehéz az előadás több mint kétórás egészéről átfogó képet adni, a Merlin rendkívül össze

Jon Fosse, norvég drámaíró munkásságában a csöndek süketítenek, miközben bennünk van az, amit feltétlenül ki kell mondani. A széttört dialógusok, állandóan ismétlődő szóképek felerősíti a beszéd által ki nem fejezhető igazságot. Ugyanez a fragmentáltság és repetitív megjelenítési mód jellemzi Szabó K. István rendezését. A hangok, a gesztusok vissza-visszatérnek újabb értelmezési réteggel kiegészülve, még mélyebbre rántva a nézőt a színpadi alakok agóniájában. Fazakas Júlia és Szorcsik Kriszta , a Másik és az Egyik egyszerre bohócok és hús vér emberek ebben az éteri világban. Észrevétlenül váltanak a két játékmód között. Az Egyik, vagy a Másik élni akar és életben tartani próbálja a Másikat, aki retteg. Céljuk különböző, ahogy mozgásuk és beszédük is egyre ellentétesebb: húz és tol, tart és ereszt – apály és dagály mechanizmusa. Böjti Natália koreográfiája egy távoli pontról közelíti meg a drámát, hogy a szabad asszociáció szülte mozdulatokból tökéletesen beépüljön a szöveg, a zene és a

Az Y-generáció hivatalosan az 1984-1994 között született, a technológia fejlődésével, a fogyasztói társadalom tombolásában nevelkedett generáció. X-szüleik nagy küzdelmek árán teremtik meg számukra a jobb világot, ők mégsem találják helyüket benne. Céltalanok az életben, a munkában, kapcsolataikban. Diplomát diplomára halmozva kerülik a munkapiacot, a harmincas éveikben is a szüleikkel laknak, mindent és mindenkit akarnak, csak felelősséget nem: követelőző, örök gyermekek. Könnyű prédái a gonosz világnak. A szerző Lénárd Róbert olyan témát választott, amit mindenképp érdemes ekhós szekérrel küldetésszerűen utaztatni – ezt teszi a Vajdasági Tanyaszínház. A valóságshow-őrület jól mutatja, hogy szédíti meg az Y-generációt a „könnyű siker, könnyű pénz és hírnév” Paradicsoma: az ígéret legfőbb forrása a mindenható Média. Mindezt jó érzékkel egy, a célközönségét megszólító konzumműfajra tűzi. Szerencsére a libretto (Lénárd Róbert) és a zene (Klemm Dávid, Erős Ervin) – bár megtartja a stílus

Az Y-elágazás miliője sajátosan vajdasági. Helyspecifikus és többszörösen épít a kétnyelvűségre is, miközben nemcsak egy generációról, hanem magáról a térségről, a Vajdaságról is kritikát fogalmaz meg. Lénárd Róberttel, a dráma szerzőjével beszélgettünk. Máskor is dolgoztál már a Tanyaszínházzal. Hogyan született meg ez a szöveg? Puskás Zoltánt 2019-ben felkérték, hogy rendezzen a Tanyaszínházban. Határozott ötlete, kérése az volt, hogy én írjak ehhez egy generációs drámát, amihez később Klemm Dávid és Erős Ervin megalkották a zenét. Amikor drámát írok, szeretem tudni, kik alkotják a közönséget, akiket szeretek konkrétan megszólítani. A Tanyaszínház esetében szerencsére tisztában voltam ezzel, hiszen az évek során sokszor, sok minőségben megfordultam ott. A generációs kérdéssel kapcsolatban pedig fontos volt számomra, hogy a színészeket ismerve formáljam meg a helyzeteket, karaktereket. A szövegben ugyan nincs szerzői utasítás vagy egyéb, ami ezt jelezné, az előadásban mégis szinte

Trabalka Cecília nem először érkezik Kisvárdára a Szigligeti Színház Nagyvárad társulatával. Életpályájának egyik érdekessége, hogy abban a korszakban érkezett Szegedről Marosvásárhelyre, amikor az anyaországiak közül még kevesen vették a bátorságot az erdélyi egyetemeken végzettséget szerezni. Ami a nagyváradi színházhoz fűződő tagságát illeti, úgy tűnik, hogy megtalálta a helyét, negyedik évadát tölti a társulatban. Kísérletező habitusú, fölfedező kedvű játékos, aki nem fél kipróbálni erejét a számára ismeretlen területeken sem. Idén A tigris című mockumentaryban láthatta a fesztivál közönsége. Az előadás előtt beszélgettünk. Harmadik alkalommal jársz Kisvárdán. Milyen darabokban léptél színpadra korábban a fesztiválon? Két évvel ezelőtt Csehov Platovonovját, pontosabban Apátlanul című előadását játszottuk, amit Botos Bálint rendezett, előtte pedig talán szintén két évvel a Kapufa és öngól című ifjúsági előadást hoztuk el. Most Gianina Cărbunariu A tigris című mockumentaryjével érkez

Tömör, sűrű, sokat markol – mennyit fog? Testtelen formák ülnek velünk szemben, akik nem tesznek semmit, mert nem képesek rá. Mit teszünk mi, mikor elolvassuk reggel a híreket? Megisszuk a kávét, és megyünk a dolgunkra, változtatni mi úgysem tudunk. Nem igaz? A Nagyváradi Szigligeti Színház hadjáratra hív minket, ahol a tempó gyors, kíméletlen és változatlan: a nézők hallgatók, bírók, utcán sétálók, a színészek fogják a kezünket, és diktálják a tempót. Valós hírt dolgoz fel, ahol a különböző nézőpontokat tár elénk – társadalmi problémákkal fűszerezve, ahol igyekszik objektív maradni. Megérkezve az előadás terébe emberekkel nézünk szembe: különbözőek, máshogy tekintenek a világra, távolinak tűnnek, elidegenedettnek, szinte érdektelennek. A díszlet alapjai ők, a külső figyelők, kik rezzenéstelen arccal, minden történésre ható befolyás igénye nélkül nézik az eseményeket: elmegy mellettük a darab. Az első pillanattól kezdve egyfajta rétegeltség jellemző – a különböző figurák kellékei, azok

Zavarban vagyok, hogy a Zenta 1697-ről, mint színházi előadásról kell írnom. Márpedig egy színházi fesztiválon vagyunk, így ez elkerülhetetlen. Becsülendő a szándék, hogy – miután nem nagyon bővelkedünk a történelmünk jeles eseményeit földolgozó minőségi rockoperákban –, a két színház úgy döntött, hogy a fenti év sorsfordító, törökverő ütközetét választja témául. A megvalósítás minősége azonban fájdalmas csalódás. Nincs azzal semmi gondom, ha az előadás elején egy narrátor a hangszóróból ismerteti a csata történelmi jelentőségét. De, hogy aztán arról kezdjen el beszélni, miszerint a nézőnek mit és hogyan kell majd összeraknia magában ahhoz, hogy értse: mi is történik a színpadon? Mindez a színház egyik lényegének, vagyis az alkotók, az előadók és a közönség közös együtt-gondolkodásának, szellemi partnerségének megkérdőjelezése, hiszen a nézők nagy része, főként egy szakmai eseménysorozaton, pontosan érzékeli, hogynem klasszikus, lineárisan vezetett történetet lát, és bármennyire is div

A régi ruháknak szemléletük van és a logika morfológiája összetett – többek között ilyen hasznos ismeretekre is szert tehetünk, ha belesünk GOLYÓ & SON turkálójába. Teliholdkor itt találkozhatunk az elszalasztott szerelmek és/vagy legalább egy légyott után rezignáltan sóvárgó Dima Carmennel ( Pál Ferenczi Gyöngyi ), a hollywoodi filmekről (székely tájnyelven) részletes elemzést szolgáltató energikus influenszerrel, Claribellával ( Benedek Ágnes ) a turkálótulaj családjának kétes múltjában vájkáló bulvárújságíróval, Tamarával ( P. Magyarosi Imola ), a különböző egzotikus állatok iránt rajongó idegennel ( Szakács László ), akinek csaknem végzetessé válik betévedése az üzletbe, vagy az éjfélkor egy időre a románul beszélő Zorica Pușcașiuvá átalakuló Puskás Hajnalkával ( Gajzágó Zsuzsa ), akiről mellesleg kiderül az is, hogy ő az anyja a kissé lúzer DJ Karcsikának ( Kónya-Ütő Bence ). Sőt, még az is, hogy eladta a lelkét a Zarának. Megannyi dráma. Ja, nem. Vagy mégis? Ki tudja? S minde

Kali Ágnes fiatal kora ellenére idén két előadással van jelen Kisvárdán, a Nórához a szövegadaptációt készítette, az Amikor telihold ragyog a turkáló felett című előadásnál pedig fordítóként tevékenykedett. A színház mellett költészettel is foglalkozik, Lapunk a két alkotói lét különbségeiről kérdezte. Hogyan zajlott a Nóra és a Telihold munkafolyamata? A Nóránál a munkafolyamat forgatókönyvszerűen zajlott, a Teliholdat pedig fordítottam, vagy, ahogy Radu Afrimmal mondani szoktuk, „magyarra írtam”. Nála nem az van, hogy egy kész szöveget kapok, hanem együtt írjuk azt, ami az előadás nyelve. Folyamatában születik meg a szöveg, ezen speciel a COVID alatt kezdtünk el dolgozni, a kilátástalanságban, így olyat szerettünk volna alkotni, ami ez ellen megy. Afrimot a román színház fenegyerekének szokták tartani, nagyon autentikus, nagyon más. Ő volt az első olyan romániai rendező, akinél megjelentek progresszívebb elemek, egy igazi úttörőfigura. Más, amit magyar nyelven, magyar kontextusban, é

Tamási Áron 1962-ben megjelent, a Magyar Színházak 33. Kisvárdai Fesztiválján a marosvásárhelyi Spectrum Színház és a Maros Művészegyüttes jóvoltából látható Boldog nyárfalevél című drámáját a korabeli kritika nem igazán kedvelte, és jó ideig a színházak se „kapkodtak érte”. Azt kérték számon a szerzőn, hogy ezt az olaszos hangvételű, Boccaccio Dekameronjába illő „hűségvizsgálatot”, benne a szerzetesi ruhával, az ájtatos szavakkal nem lehet összeegyeztetni az ízes székely beszéddel, az ottani népies rigmusokkal, a népi hagyományok összességével. Nos, úgy vélem, hogy a marosvásárhelyi társulat maximálisan rácáfolt erre a kritikára. A dekameronos hangvételből jócskán visszavett, s a néptánccal, a népies jelmezekkel és díszlettel igazán erdélyivé tette ezt a játékot. Valóban játék, ám gyötrő szenvedélyeket, a hazajutás és az egymásra találás vágyát hordozó dráma is: a hitetlenség és a bizalom, a kételkedés és a bizonyosság küzdelme. Elsősorban a házastársi, másodsorban a közösségi jellegű

Tamási Áron Boldog nyárfalevél című drámáját többszörös koprodukció keretében láthatta a kisvárdai fesztiválközönség. A marosvásárhelyi Spectrum Színház és a Maros Művészegyüttes produkciójához Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze is csatlakozott. Vele és darabbéli partnerével, Márton Emőke Katinkával beszélgettünk. Ennyi embert, társulatot összefogni bonyolult folyamat. Hogyan zajlottak a próbák? Bogdán Zsolt: A karantén enyhülésekor el tudtuk volna kezdeni a munkát, ám mivel Kolozsváron is dolgozom, és mivel nagyon sok ember vesz részt ebben az előadásban, végül nem tudtunk több próbát leegyeztetni. Így a szokásos öt hét állt rendelkezésünkre. Be kell valljam, én még nem játszottam Tamási darabot, illetve a két társulattal is először dolgozom együtt. Számomra érdekes az, ahogyan felépül egy koreográfia és az, ahogyan ez a szöveghez illeszkedik. Ebben az izgat leginkább, hogy ez végül mennyire válik rugalmassá, megmunkálhatóvá. Márton Emőke Katinka: A Spectrum

Emlékek, egymásra utaltság, magány és az azonosulásra való képtelenség hálójába beleragadt két férfi életét láthatjuk, akik nem tudnak szabadulni kétségeiktől, de egymástól sem. Úgy látszik, Kisvárdán több darab kapcsán is előkerül az emigráció kérdésköre, Sławomir Mrożek egyik legnépszerűbb és leggyakrabban játszott darabját, az Emigránsokat Pataki András rendezésében láthattuk. Németországban járunk, egy romos pincelakásban, amiről kiderül, hogy korábban szemétledobó hely volt. A csövek kusza rendszerével körbezárt, rendetlenül és póriasan berendezett kétágyas szobába érkező XX, Gál Tamás játékában, örömteljesen meséli, mi történt a peronon, míg Kis Domonkos Márk , mint AA, pökhendien az ágyon fekve olvas. Két teljesen különböző karakterű, habitusú és világnézetű ember találkozási pontja ez a pöcegödör. Egészében másképp képeznek le szituációkat és történeteket a fejükben, ami folyamatos félreértésekhez vezet. Egymásról alig tudnak valamit, és nincs is szándékukban megismerni egymás

Kómában fekszik Nóra közvetlen mellettünk, ahogy bemegyünk a zsinagógába, az előadás helyszínére. Mint egy kiállítási tárgyat, megbámulhatjuk kiterítve. Dermesztő. Valószínűleg nem véletlenül van inkubátorszerű „instrumentumban”, hiszen Ibsen darabjának eredeti címe Babaház. Sokáig csaknem a csecsemőkéhez közelítő, öntudatlan létállapotban tartotta a férje. A Nóra-előadásokban rendszerint berendeznek egy lakályos otthont, amiben akár szeretetteljesen, kényelmesen is lehetne élni. Így volt ez például a Vígszínházban, vagy legutóbb a Katonában is. Most viszont a Kolozsvári Állami Magyar Színház meglehetősen ütős produkciójában, a stúdiószínpadot is leszűkíti Rancz András látványtervező. Átlátszó, plexi kreclit kreál a szereplőknek, jelképesen is megjelenítve korlátozott mozgásterüket, a fullasztó légkört. Erre a börtönként is felfogható alkalmatosságra vibráló, nagyon is felismerhető ábrákat, vagy éppen szürreális fényeket vetítenek, melyek megindíthatják az asszociációk sorát. Erős han

Két előadással is érdekelt a fesztiválprogramban Pataki András, a soproni teátrum igazgatója, aki rendezőként Sławomir Mrożek Emigránsok című darabját és a Zenta, 1697 produkcióját állította színpadra. Lapunk először az Emigránsok aktualitásáról kérdezte. A 80-as években ismerkedtem meg magával a darabbal, ami 1974-ben született. Ha komolyan foglalkozunk a szöveggel, láthatjuk, hogy a Kelet és Nyugat közötti, a 90-es évekig létező megosztottság elmúltával, más módon, más dimenziókkal, de a probléma transzformálódott, és megmaradt. Arra, hogy mit keresünk a nyolcvanas években Európában, viszonylag egyszerű válasz adható. Gyakorlatilag ez mára annyit változott, hogy nem söpörhetjük az európai politikai megosztottság szőnyege alá az előadás drámájának valódi megfejtését. Mi lehet ez? Mi a vezérgondolata az előadásnak? A legfontosabb probléma az önazonosság hiánya, amit itt látunk, az, hogy a két ember különböző okokból szigetelődik el. Az AA nevű szereplő az értelmiségi figura, róla nehez

Kis Domonkos Márk nem kizárólag színész: fesztiválszervezőként és a Déryné Művészeti Nonprofit Kft. (vagyis a Déryné Program) igazgatójaként is sokan ismerhetik. Kisvárdán az Emigránsok egyik szereplőjeként volt jelen az idén. Hogyan lettél fesztiválszervező? Láttam egy interjút a tévében, ahol a kulturális államtitkár arról beszélt, hogy nincs nemzetközi színházi fesztivál Magyarországon. Mondtam magamnak, akkor én majd csinálok! Pár éjszakát gondolkodtam, majd elkezdtem szervezni – akkor 26 éves voltam. Dolgoztam, hogy legyen forrás is a V4 fesztiválra, közben pedig elkezdődtek a Váci Dunakanyar Színház előkészületei. Nagyon sok munka volt vele: az épülettel, a költségvetéssel, a csapatépítéssel. De hát az őrült talál maga mellé más őrülteket. Nekem három célom volt, amit meg szerettem volna valósítani. Először is, hogy legyen felújítva az épület, legyen kiemelt státuszú és legyen saját társulata. A kettőből hármat sikerült megvalósítani. Mi a Déryné Program célja, miben rejlik az ig

Kritika Az Özvegy Karnyóné s két szeleburdiak című előadásról Kő-papír-olló, hintőporos parókák, kitartott, repetitív örökmozgások, zongorazene, rengeteg égő gyertya, fiókcsattogás, leválasztott, pantomimező végtagok, és félbevágott, festett képű színészek, fűszerespultra felcsapott rongyvégtagokkal. Nagyjából e kulcsszavakkal lehetne összefoglalni az Aradi Kamaraszínház és a Szegedi Pinceszínház közös produkciójaként bemutatott Az Özvegy Karnyóné s két szeleburdiakat, a babaház vásári komédiáját. A többek között későbarokk (netán inkább rokokó) és enyhe steampunk stílusjegyekkel díszített színen kopott arcú, taszító porcelánfigurák ármánykodását Tapasztó Ernő rendezésében tekinthette meg a fesztivál közönsége. A színpadon a stílusegység hiányától eltekintve valahogy jól mutatnak együtt a különböző korokat idéző elemek, a rengeteg pasztell, a harsányabb színek, melyektől a feketés-zöldes keret komorsága sem üt el nagyon. E kettősséget tökéletesen mímeli a két pénzért versengő szeleburd

Az Aradi Kamaraszínház és a Szegedi Pinceszínház Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak című produkciója idén számos fesztiválra utazik, valamint a Déryné programban is részt vesz. Az előadás keletkezési körülményeiről a rendezővel, Tapasztó Ernővel beszélgettünk. Kifejezetten a Déryné program miatt esett a választás Csokonai drámájára? Habár a Déryné programba pályáztunk ezzel és a Vitéz László című előadásunkkal is, Csokonai darabját már régóta meg akartuk csinálni. Az volt az alapkoncepció, hogy ugyanabban a keretben, díszletben és ugyanazzal a csapattal tudjuk megvalósítani mind a két élőszereplős-bábos előadást. A Karnyónét az első modern drámaként értelmezem: kicsit barokk, kicsit rokokó, kicsit Ionesco. Rengeteg abszurd színházi elemet tartalmaz – már ha lehet abszurd színházról beszélni, hiszen a színház az színház és kész. A korlátozások feloldásával más fesztiválokra is el tud jutni a társulat? A tavalyi év után szerencsére most ismét utazhatunk. Jövő héten Nagybányára megyünk

A hétfői fesztiválnap a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának előadásával kezdődött. Mint tudjuk, a koronavírus-járvány miatt bevezetett – folyamatosan változó – korlátozások, szabályok rendkívül nehéz helyzet elé állították a színházi alkotókat is. A szóban forgó társulat A gyászoló család című előadásának koncepciója is az éppen akkor aktuális szerbiai rendeletekhez igazodott, s a játékidő így körülbelül egy órára rövidült. Branislav Nuśić 1935-ös színdarabja egyrészt egy referenciapont a szerb színjátszásban, másrészt az alapkonfliktusa mindenkor aktuális, mindig újabb és újabb értelmezésekre ad lehetőséget. A kisvárdai versenyelőadás közönsége ezúttal Andrej Boka rendező olvasatával ismerkedhetett meg. A szerencsétlenül, egy kandallóban elhunyt gazdag rokon temetésén megjelenő – távoli és még távolibb – rokonok egymással, illetve a bejárónő, Danica (Pámer Csilla) és az elhunyt hozzátartozói közötti viszonyok és érzelmek már a kezdetektől egyértelműek. S csakhamar kiismerjük a j