Szép kis családi portré!

A hétfői fesztiválnap a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának előadásával kezdődött. Mint tudjuk, a koronavírus-járvány miatt bevezetett – folyamatosan változó – korlátozások, szabályok rendkívül nehéz helyzet elé állították a színházi alkotókat is. A szóban forgó társulat A gyászoló család című előadásának koncepciója is az éppen akkor aktuális szerbiai rendeletekhez igazodott, s a játékidő így körülbelül egy órára rövidült. Branislav Nuśić 1935-ös színdarabja egyrészt egy referenciapont a szerb színjátszásban, másrészt az alapkonfliktusa mindenkor aktuális, mindig újabb és újabb értelmezésekre ad lehetőséget. A kisvárdai versenyelőadás közönsége ezúttal Andrej Boka rendező olvasatával ismerkedhetett meg.

A szerencsétlenül, egy kandallóban elhunyt gazdag rokon temetésén megjelenő – távoli és még távolibb – rokonok egymással, illetve a bejárónő, Danica (Pámer Csilla) és az elhunyt hozzátartozói közötti viszonyok és érzelmek már a kezdetektől egyértelműek. S csakhamar kiismerjük a játékszabályokat is. A játék viszont akár negyven napig tarthatna, ugyanis a megboldogult kikötötte ügyvédjénél, hogy a végrendelete csak a halálát követő negyvenedik napon kerüljön nyilvánosságra. Az öt rokon pénzsóvársága nem leplezhető – repülnek a pénzre, mint a legyek a döghúsra –, képmutatóak és rendkívül manipulatívak. Nem haboznak, pillanatok alatt birtokba veszik a házat, melynek vagyontágyait alattomosan, az éj leple alatt térképezik fel: értékes festmények, bútorok... és egy módfelett impozáns csillár csábítja el őket. Azonban a legnagyobb örökségszelet után sóvárognak mindannyian: kérdés, ki a közelebbi rokon? Eközben Danica szemében a távoli rokonság, a rokonok szemében pedig Danica a betolakodó. A filozófia szakot végzett egyetemista lánnyal lényegében cselédként bánnak, de nem csak neki, egymásnak sem adják meg a kijáró tiszteletet.

 


Míg a családtagok a minél gyorsabb hagyatékrendezést sürgetik, így az már megtörténhet aznap este, hiszen szándékaik valójában találkoznak az ügyvéd úréval. Nekik a csalódás percei következnek, ugyanis fény derül arra, hogy a ház, a nyaraló, a részvények és minden egyéb ingóság és ingatlan a leánya, Danica tulajdona. Ezt követően a villámsebességű összeomlás következik, melynek átmenetét kellő profizmussal ábrázolta valamennyi színész. A lány egyszerre tudja meg, hogy az elhunyt az édesapja, valamint azt, hogy ő az egyedüli kezdeményezettje a hatalmas vagyonnak. Pámer Csilla játékában karaktere tehetetlenségét, a sodródását kellőképpen érzékelteti, s kívülről úgy tűnik, mintha ehhez képest határozná meg a saját játékát a többi szereplő. Az utóbbiak dühe, kegyetlensége, az ebben a fokozatban már teljes mértékben védhetetlen viselkedés, rombolásuk megsemmisítő hatású: Danicára és az épített környezetükre is.

Az adaptáció szövege feszes, ugyanakkor szüntelen előre jelzi a végkimenetelt. Ismerjük a szereplők motivációját, hiszen az emberi kétszínűség és önzőség túlcsordulása teremti meg ezeket a szituációkat. A zene habarcsként működik a kegyetlenségi fokok között, a színpadi kép pedig egy családi fényképre enged asszociálni. Mondhatjuk, hogy szép kis család!

Lengyel Emese
Kisvárdai Lapok, 2021. 06. 22.