Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja

Borbély Szilárd amoralitás-játékát, az Akár akárki t vitte színre a Kassai Thália Színház, Czajlik József rendezésében. A tragikusan korán elhunyt szerző brutális kortárs látleletet mutat fel ebben a művében, ám nem könnyíti meg a színházcsinálók dolgát, ha fogást akarnak találni a darabon. A kassaiak előadásának erőssége és egyben gyengéje is az, hogy nehezen találnak kulcsot a borbélyi szöveghez, amely rendkívül határozott és kimunkált struktúrában létezik. Erősség is, hiszen arra készteti az alkotókat, hogy birkózzanak a szöveggel, saját jelrendszert alakítsanak ki hozzá, kreatív megoldásokra szorítja rá az adaptálókat. De ez most gyenge pont is, mivel itt a világépítés nem sikerül egységesen. Nehéz szöveg Borbély Szilárdé és nem pusztán azért, mert a moralitás műfaja már távolra sodródott a mai embertől, bár bizonyára ez is közrejátszik. Patikamérlegen kimért és precízen kidolgozott szóépítmények, gondolat-felhőkarcolók között bolyongva úgy képzelem, hogy szükség lett volna egy ol...

Ajtók közé szorulva, almát harapdálva az intim testtájakon, lóversenyt jelző szekrényugrást-lólengést végrehajtva tárul elénk az újvidéki Anna Karenina története. Vérbő és taktilis fizikai színházat látok, amelyben a tárgyhasználat színházi tudatossága magas fokon megkomponált. A szexus nyelvén fejeződnek ki a kapcsolati állapotok bátran, kendőzetlenül, s olyan minőségben, amiről az orosz posztmodern sem álmodott, amelynek képviselői éppen ezt a regényt lobogtatják a nagy orosz klasszikusok leleplezésére: házasságtörés, ágyjelenetek nélkül?! Dejan Projkovszki rendezése úgy pótolja a fenti „hiányt”, hogy egy ideig tűpontosan jellemez mindenkit a szexualitásával. Sztyepan általában két nő mellét markolva vall házassága megfáradásáról, nyilván egyikük sem a felesége, aki megcsalatottsága feletti elkeseredésében lestrapáltnak, elhasználtnak láttatni akart testét dobálja előttünk. A férfiak időnként szájon csókolják egymást, ha nagyon egyetértenek; orgiarészletek, meleg érintések, buja és ...

A fesztivál versenyprogramjának utolsó előadása a kassai Thália Színház Ma már nem mész sehová című opera-operett-oratóriumja volt. A rendezőt, Czajlik Józsefet arról kérdeztem, mi az oka annak, hogy az alapvetően prózai társulat esszenciálisan zenés produkciót készít. Az előző évadban volt ötven éves a színház, emiatt szerettünk volna egy olyan témát elővenni, ami minket közvetlenül érint. Ennek a történetnek a valóságos háttere nehezen kifejezhető szóban. A zenéhez fordultunk – remélve, hogy ilyen módon egy olyan érzelmi regisztert tudunk előhívni, megnyitni, amelyre a szó nem képes. A másik fontos dolog pedig az, hogy mi is szeretnénk fejlődni. Ennek jegyében kihívás elé szerettem volna állítani a társulatot. Több vendégművészt is látni a színlapon. Ennek énektechnikai, vagy egyéb oka van? Közülük tavaly sokan még a társulatban voltak. Az egyik színésznő most várandós, helyette szerepelt Mórocz Virág. Alapvetően a társulatra írta Faragó Béla a zenét a mi kapacitásainkat figyelembe ...

Faragó Béla – Forgács Miklós – Czajlik József: Ma már nem mész sehova Malina Hedviget 2006 augusztusában Nyitrán érte súlyos támadás: két idegen verte félholtra, miután magyarul beszélt telefonjába. A nyomozás vádemeléssel zárult, csak éppen a lány ellen emeltek vádat, többek közt hamis tanúzás, a hatóságok félrevezetése miatt. Az ügy tragikus abszurdba fordult: az igazságszolgáltatás helyét a politikai csatározások és az elképesztő konteók vették át. Az ügy végére csak 2018-ban került pont – ekkor zárták le a nő elleni eljárást. Lehetne e történetből provokatív dokumentumdrámát írni, mint ahogy egyes cserepeinek, motívumainak felhasználásával olyan darabot is, amely bonyolultabban, rétegzettebben szól politikai, illetve etnikai viszonyokról. És felmerülhet a történet feldolgozásának többféle, az előzőeknél valamivel szokatlanabb útja is. Az a forma, amelyet a kassai Thália Színház Czajlik József rendezte előadása választott, alighanem egészen originális. „Opera-operett-oratórium-inter...