A fesztivál versenyprogramjának utolsó előadása a kassai Thália Színház Ma már nem mész sehová című opera-operett-oratóriumja volt. A rendezőt, Czajlik Józsefet arról kérdeztem, mi az oka annak, hogy az alapvetően prózai társulat esszenciálisan zenés produkciót készít.
Az előző évadban volt ötven éves a színház, emiatt szerettünk volna egy olyan témát elővenni, ami minket közvetlenül érint. Ennek a történetnek a valóságos háttere nehezen kifejezhető szóban. A zenéhez fordultunk – remélve, hogy ilyen módon egy olyan érzelmi regisztert tudunk előhívni, megnyitni, amelyre a szó nem képes. A másik fontos dolog pedig az, hogy mi is szeretnénk fejlődni. Ennek jegyében kihívás elé szerettem volna állítani a társulatot.
Több vendégművészt is látni a színlapon. Ennek énektechnikai, vagy egyéb oka van?
Közülük tavaly sokan még a társulatban voltak. Az egyik színésznő most várandós, helyette szerepelt Mórocz Virág. Alapvetően a társulatra írta Faragó Béla a zenét a mi kapacitásainkat figyelembe véve. Pontosan olyan magasra tette a lécet, hogy az kihívást jelentsen, de meg is tudjuk ugrani.
Kihívás férfiként egy női történetet színre vinni?
Itt elsősorban egy ember van, akit megvertek, s aki nem tudta az igazát érvényesíteni. Az, hogy férfi vagy nő, ez esetben másodlagos. Az előadásban látható felvetések emberi helyzeteket boncolgatnak, amelyben a nőiség inkább az egyenetlen erőviszonyok miatt érdekes, s a zene líraiságán keresztül ez még inkább kifejezhető.
Nagy hangsúlyt kap a közönséggel való interakció. Ez hogyan működik Kassán?
Nálunk is előfordul, hogy a közönség csendes, ám inkább az a jellemző, hogy kifakadnak bizonyos dolgok. Nálunk ez egy kibeszéletlen téma, amelyet az emberek próbálnak a szőnyeg alá seperni, ám újra-újra mégis a felszínre tör. A jelenetekkel rátapintunk erre a gócra, s mivel a hazai közönség nagy háttérismerettel rendelkezik, ezért a személyes történetek, vélemények is gyakran előkerülnek.
Hogyan élte meg a társulat és az előadás a karantént?
Márciustól voltunk bezárva, és tíz napja kaptunk engedélyt arra, hogy közönség előtt is játsszunk. Júniustól ugyan dolgozhattunk, próbálhattunk, de az előadások még nem kezdődhettek el újra. Ennek ellenére sajnos nem valószínű, hogy ez a lazítás sokáig így marad – nem lehet tudni, milyen hatást tesz mindez az évadra. Majdnem minden előadásunkban van Magyarországon élő vagy szereplő színész, így hiába nyithat ki a színház, ha esetleg nem lehet majd utazni.
A kisvárdai fesztivál ezért idén nekünk egy szikra a pandémia sötétségében – a munka, a közönség előtti játék szikrája – amely sajnos elhamvadóban van. Mi ennek ellenére bízunk!
Tölli Szofia
Kép: Kerezsi Béla
Az interjú a Kisvárdai Lapok 2020. 08. 29. számában jelent meg. Szerkesztő: Ungvári Judit; Felelős kiadó: Nyakó Béla
Megjegyzések
Megjegyzés küldése