Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja

A Kulturális és Innovációs Minisztérium Életmű-díját a felkért, háromtagú Szakmai Bizottság (Nyakó Béla, a Kisvárdai Várszínház és a Magyar Színházak 35. Kisvárdai Fesztiváljának igazgatója; Balogh Tibor, valamint Pataki András) döntése szerint Wischer Johann vajdasági színművész, rendező, valamint Biluska Annamária színésznő, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat Örökös Tagja kapta. Biluska Annamária és Wischer Johann A Kulturális és Innovációs Minisztérium Fődíját az Újvidéki Színház kapta III. Richárd című előadásáért, Dejan Projkovszki rendezésében. A társulat egységes stílusban és csapatmunkával szolgálja a címszereplő játékát. A képi világ és a zene egy olyan kor lenyomatát teremti meg, amely szabadjára engedi az emberi gátlástalanságot. Újvidéki Színház | III. Richárd A Kulturális és Innovációs Minisztérium II. helyezését megosztva kapta a Kassai Thália Színház Szentivánéji álom című előadása a shakespeare-i színházi nyelvezet megújításáért és a formabontó lát

Wischer Johann 1970. december 24-én született Szabadkán. Szülei pedagógusok; édesanyja tanító, édesapja zenetanár. Az általános iskolát Bajmokon, egy Észak-Bácskai határ menti faluban fejezte, ahol gyermekkorát töltötte. Középiskolásként került Szabadkára. Diákévei alatt tagja volt a jó hírű vegyészeti középiskola dráma csoportjának.  A középfokú oktatás befejeztével egy évig az Építészeti Főiskola hallgatója, majd egy hajtűkanyarral, a művészetet választja a műszaki rajzok helyett és az Újvidéki Művészeti Akadémia magyar tannyelvű színészképző szakán sikeresen felvételt is nyert. Abban a szerencsében volt része, hogy a színész mesterséget két olyan színházteremtő és különös színházesztétikával megáldott mestertől tanulhatta, mint amilyen a megboldogult Soltis Lajos és ma is Szabadkán élő Hernyák György, akiktől nem kizárólag csak a színészmesterséget, hanem a rendezést és a szabad színpadi gondolkodást is elsajátíthatta.  Az Akadémia első évében már szerepet kapott az Újvidéki Színház

A Kulturális és Innovációs Minisztériuma Életmű-díját a felkért, háromtagú Szakmai Bizottság (Nyakó Béla, a Kisvárdai Várszínház és a Magyar Színházak 35. Kisvárdai Fesztiváljának igazgatója; Balogh Tibor, valamint Pataki András) döntése szerint Wischer Johann vajdasági színművész, rendező, valamint Biluska Annamária színésznő, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat Örökös Tagja. Biluska Annamária, személyiségének állandó derűjével, humorával a csupa kedély, élettel teli színésznő és a megöregedni képtelen ember ritka példája. Kolozsváron született 1941-ben, pályáját a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben kezdte, ott diplomázott. Egy évet töltött a sepsiszentgyörgyi társulat tagjaként, majd a következő körülbelül egy évtizedben Nagyváradon volt színésznő, ezt követően öt évig a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött. 1978-tól visszatért Erdélybe, és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház színpadán talált otthonra, ahol azóta is rendszeresen

A VW-Villám Workshop keretein belül az SZFE dramaturg és a kolozsvári BBTE Magyar Színházi Intézetének teatrológia szakos hallgatói közösen elmélkedhettek, vitathattak meg felmerülő problémákat a látott előadások kapcsán, oszthatták meg interpretációikat. A kulcsok keresésében segítségükre volt, illetve a beszélgetések mederben tartásához patrónusként csatlakozott Szabó Réka, dramaturg, Kozma András dramaturg, és Kovács Dezső, az Art7 művészeti hírportál főszerkesztője. A workshop a programban feltüntetett, 13 órai kezdéssel ellentétben igazából a mindennapos szakmai beszélgetésektől, az előadásokon át, a kávészünetek, és az éjjel leadott szövegek utolsó billenytűleütéséig tartott. A workshoppok egyfajta kiinduló és végpontként szolgáltak a közös párbeszéd kialakításában, éltetésében. És kisvárdai napjainknak is. Miniszerkesztőségként funkcionálva részt vettünk a kisvárdai lapok tartalmának jegyzésében. A munkákat pontosan leosztva dolgozott együtt a késő esti előadásokat a magasból pá

Albert Orsolya-Zsuzsanna Székelyudvarhelyen született, majd Marosvásárhelyen végezte az alap- és mesterszínészképzést, ezután a szerelem Budapestre vitte, majd már édesanyaként visszatért családjával szülővárosába, és 2016 óta a társulat tagja. A színésznőt a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Leenan szépe című előadása kapcsán kérdeztük. Hogyan született meg a karaktered? Milyen rendezői utasításokat kaptál és mit hoztál magadból? A cél az volt, hogy egy olyan világot teremtsünk meg, amiben a benne élők már szinte nem is emberien beszélnek egymáshoz, hanem csak a legszükségesebbeket mondják el a hosszú együttélés miatt. Sokat kísérleteztünk, amíg kialakult a végleges karakter, aki hozzám képest szikárabb és mélyebb hangon szólal meg. A karakterformálás szempontjából a számomra leghasznosabb információ az volt, hogy ez egy olyan nő, akinek már megkérgesedett a lelke. Én ezt a kérgesedést kerestem meg, és reményeim szerint kiderül az is, hogy a lelke mélyen ott van a fény. Az anyát

Egy aszimmetrikus világban, ahol a téveszmék és a párhuzamos valóságok egybeolvadnak, avagy találkozásom a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Leenane szépe című előadásával. A produkció Maureen (Albert Orsolya) és Mag (Fincziski Andrea), kapcsolatának történetét meséli el. Maureen a 40 éves vénlány, anyjával, a házsártos öregasszonnyal él együtt Írországban. Mérgező kapcsolatuk a gyűlöletből építkezik, és viszonyuk feszültsége az előadás végén a nő által elkövetett anyagyilkosságba torkollik. Maureen a negyven éve alatt összesen két férfival csókolózott. Amikor Pato Dooly (Szűcs-Olcsváry Gellért), egy szintén Leenane-ből származó férfi hazatér Angliából, felforgatja a nő megszokott életét. Maureen minden eszközével anyját igyekszik bosszantani, és ezért kész feláldozni a szerelmét is. Mag ezért bosszúból elmeséli Patónak, lánya idegösszeomlását. A férfi visszamegy Angliába, de levelet küld Maureennak, amiben meginvitálja magához, mert egy munkalehetőséget kapott Bostonban. A level

A Novem Színházi Szervezet, a Zentai Magyar Kamaraszínház és a nagykanizsai Regionális Kreatív Műhely koprodukciós Élőhomok című előadása kapcsán beszélgettünk a rendezővel, Mezei Kingával. Az előadás Petrik Pál halálának 25. évfordulója és a vajdasági magyar képzőművészet napja alkalmából készült, felhasználva az említett képzőművész és Tolnai Ottó, költő motívumait. Engem az érdekelne igazán, miben keresendő a személyes indíttatás, kapcsolódik-e valamely meghatározó ősélmény ezekhez az alkotókhoz? A Vajdaság. Egyébként is feladatomnak tekintem a vajdasági szerzőkkel való foglalkozást, mind irodalmi, mind képzőművészeti vonalon. Ezt a gyerekkoromból hozom, édesanyám képzőművész, így ebben nőttem fel. Másrészt nagyon régóta foglalkozom az összművészeti színház kutatásával és az ezzel való kísérletezéssel. A szöveg, a mozdulat, a gesztus, a zene és a látvány egyenrangúságára törekszem. Azt kutatom, hogyan hatnak ezek egymásra, hogyan tudnak szerves egységet alkotni a színpadon. Minden i

Versek szavak nélkül – festészetbe oltva. Ezek a kapaszkodók az Élőhomok című előadáshoz összművészeti produkciót ígérnek a vajdasági alkotóktól. A költő Tolnai Ottó és a festőművész Petrik Pál életművének ismerete nélkül (akiknek a motívumait összevetíti az előadás) vajon talál-e kulcsokat a néző, akit magyar színpadon a szavak, a verbalitás dominanciájához szoktattak? Tud-e társalkotóvá válni, tovább szőni saját asszociációinak útvonalán a rendezőnek (s egyben az előadás egyetlen női szereplőjének, Mezei Kingának) – és munkatársainak világát? A válaszom : igen. Izgalmas kísérlet lenne visszafordítani versbe és képbe a befogadóban létrejött alakzatokat, vagy akár társítani benyomásait Kisvárda korábbi előadásaihoz: közvetlen, itt és most létrejött környezetéhez. Az előző esti, ezen a színpadon látott anatevkai házikók otthonosan szépséges függönyeihez, avagy az azt megelőző nap Amadeusához, ahol pedig zenéről volt szó zene nélkül: beszéddel, zeneimitációval, zörejjel, ritmikával. S n