Ajtók közé szorulva, almát harapdálva az intim testtájakon, lóversenyt jelző szekrényugrást-lólengést végrehajtva tárul elénk az újvidéki Anna Karenina története. Vérbő és taktilis fizikai színházat látok, amelyben a tárgyhasználat színházi tudatossága magas fokon megkomponált. A szexus nyelvén fejeződnek ki a kapcsolati állapotok bátran, kendőzetlenül, s olyan minőségben, amiről az orosz posztmodern sem álmodott, amelynek képviselői éppen ezt a regényt lobogtatják a nagy orosz klasszikusok leleplezésére: házasságtörés, ágyjelenetek nélkül?!
Dejan Projkovszki rendezése úgy pótolja a fenti „hiányt”, hogy egy ideig tűpontosan jellemez mindenkit a szexualitásával. Sztyepan általában két nő mellét markolva vall házassága megfáradásáról, nyilván egyikük sem a felesége, aki megcsalatottsága feletti elkeseredésében lestrapáltnak, elhasználtnak láttatni akart testét dobálja előttünk. A férfiak időnként szájon csókolják egymást, ha nagyon egyetértenek; orgiarészletek, meleg érintések, buja és nyers mozdulatok sorjáznak az előadásban. A vágy jegesen izzó (jégdarabkák potyognak szájból, ruhából) lobogásban forrasztja össze Annát és Vronszkijt, mígnem lemeztelenítő kiüresedésbe, egymás dehumanizált meglovaglásába torkollik kapcsolatuk. Levin és Kitty második körös egymásra találása játékos, felszabadult, önfeledten boldog bucskázás, birkózás. Gyermeki kedvességük, intellektusuk rezonál a másikéra a szórejtvény-vallomás egymásra hangolódott kitalálásában. Anna Karenintól való irtózása pedig abban artikulálódik unottan, ahogyan mechanikusan, kényszerűen odatartja fenekét, tárja ki lábait egy ideig Kareninnek.
A férj nem engedi el Annát, fogva tartja fiuknál fogva. Fájdalmasan szimbolikus a maga kézzelfogható voltában az a jelenet, amikor egymást ölelve, béklyózva fekszenek: apa a fiát, fiú az anyját, anya a fiát. A férj Anna második gyerekét is túszul használja – talán elfogadná, ha Anna maradna velük, s nem szégyenítené meg az életközösségből történő kilépéssel. A férj egzisztenciálisan zsarolja, aminek kifejeződése a lepény, ami Anna terhességeként-méhlepényeként is kódolódik: férje megkínálja vele, ám mikor ezt Anna elutasítja, Karenin kimarja a közepét.
A regény feldolgozásainak kardinális eleme Anna gyerekeihez való viszonyának kifejezése. Túlzásnak tartom, ahogyan a kislány holléte takarásban marad – Szerjozsa örök öltönyviselete pedig talán az apjához való hasonlóságot, az apához tartozást hivatott felmutatni?
A tárgyak a helyükön, konkrétak és szimbolikusak, amint a mozgások, vonat is van (Szerjozsa játéka), a kosztümök elegánsak, finoman kortalanok. Az ajtórendszer bravúros tere szinte mindenre jó – ám kifárad. Ez a harmadik három és fél órás előadás, amit idén Kisvárdán látok, pedig csak tegnap jöttem, így hát ahhoz, hogy ezt a produkciót megvalósult ígéretnek érezzem, a szünet után meglepetésre, valami másra, az addigitól eltérő formai megoldásra vágytam. Ez viszont nem történt meg, s bár a zenei vonal felerősödött, a korábbi mederben közelített a vég.
V. Gilbert Edit
A kritika a Kisvárdai Lapok 2020. 08. 29. számában jelent meg. Szerkesztő: Ungvári Judit; Felelős kiadó: Nyakó Béla
Megjegyzések
Megjegyzés küldése