Ugrás a fő tartalomra

Van, amiért megéri élni



Jon Fosse, norvég drámaíró munkásságában a csöndek süketítenek, miközben bennünk van az, amit feltétlenül ki kell mondani. A széttört dialógusok, állandóan ismétlődő szóképek felerősíti a beszéd által ki nem fejezhető igazságot. Ugyanez a fragmentáltság és repetitív megjelenítési mód jellemzi Szabó K. István rendezését. A hangok, a gesztusok vissza-visszatérnek újabb értelmezési réteggel kiegészülve, még mélyebbre rántva a nézőt a színpadi alakok agóniájában.

Fazakas Júlia és Szorcsik Kriszta, a Másik és az Egyik egyszerre bohócok és hús vér emberek ebben az éteri világban. Észrevétlenül váltanak a két játékmód között. Az Egyik, vagy a Másik élni akar és életben tartani próbálja a Másikat, aki retteg. Céljuk különböző, ahogy mozgásuk és beszédük is egyre ellentétesebb: húz és tol, tart és ereszt – apály és dagály mechanizmusa. Böjti Natália koreográfiája egy távoli pontról közelíti meg a drámát, hogy a szabad asszociáció szülte mozdulatokból tökéletesen beépüljön a szöveg, a zene és a projekció összművészetébe.


A rendezés, a színészi játék szabad áramlásához és improvizatív jellegéhez talál a Cári Tibor által komponált zenei betétek stílusa. Kalandozás a zenében, ahol a természet zaja vagy épp annak harmóniái mellett a belső zavarok morajlása szerves részévé válik az előadás egészének, miközben képes különálló entitásként megélni.

Az előadás talán egyetlen kritikus pontja Karácsonyi Attila projekciója, mely néhol a kétezres évek elején használt számítógépek grafikájának színvilágára hajaz. Bár mentségére maga a vetítés kerüli azt, hogy illusztrációvá váljon – mint például mikor az öngyilkosság elbeszélésének pillanatában bevillanó emberi agy képe. Ez felveti azt az elméletet, miszerint az önkárosítás esetében létezik biológiai magyarázat is. E kórmeghatározás szerint az ember csak egy rosszul működő gépezet, melyben elromlott egy alkatrész.

A Szkéné Színház, a TRIP Hajó és a Transzformáció Alapítvány közös előadása érzékletesen bemutatja, milyen is a magány, az elkeseredés és a félelem szülte belső harc elvesztéséhez vezető bizonytalan út. Nem egy folyamatot látunk, hanem pillanatokat, perceket és impulzusokat, melyek kövekké válhatnak egy kabátzsebben. Sem Fosse drámája, sem Szabó K. István rendezése nem érzelgősködik, hanem inkább a megértést keresi abban, ami megérthetetlen. Mintha a halál csak egy újabb kikötő lenne, a szabadság délibábja, miközben az itt maradottaknak csak a hiány marad.

Sorbán Csenge
Kisvárdai Lapok, 2021. 06. 24.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Švejk, humor, háború

Jól ismert történet, új köntösben Elég csak kimondani vagy leírni – mindenféle magyarázat nélkül –, hogy Švejk, ami bizonyosan többünk számára ismerősen cseng. Ebben közrejáthatott az is, hogy Jaroslav Hasek cseh humorista és író Švejk, a derék katona című alkotását csaknem hatvan nyelvre fordították le, köztük magyarra. A mű alapján ezúttal Kaj Ádám rendezésében készült el a Švejk az óbudai Térszínházban dark operett, avagy zenés monarchiasirató műfaji megjelöléssel. A Kehely kocsmától a frontig egy egészen sajátos atmoszférát teremtő dalok kíséretében jutunk el, amelyek szövegét Vörös István, zenéjét pedig Bucz Magor jegyzi. A zene szerves része az előadásnak Az előadás a Déryné Program Barangoló alprogram részeként készült el, így díszlet kidolgozásánál fontos szempont lehetett, hogy könnyen utaztatható legyen. Orth M. Dániel, aki a látványért felelt, a Kehely kocsma terében megtalálható díszletek áthelyezésével – és funkciók átruházásával – oldotta meg a különböző helyszínek látván...

Három a francia igazság

Szerencsés nép a francia, hiszen a vaudeville, mint a 16-17. századi Párizs utcáinak lassanként cselekményessé összefűzött vidám dalai olyan műfajokra hatottak jelentősen, mint a sanzon, az opéra comique, vagy éppen a kabaré. A többszáz éves vaudeville-t nem véletlenül társítják Marc Camoletti Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban című, 1960-ban bemutatott világhírű komédiájához, hiszen a darab esszenciáját adja mindannak, amit L’Hexagone környékén gondolnak komikumról, szerelemről, erotikáról és szatíráról. Kétségtelen, hogy a vígjáték óriási sikeréhez – a világon a legtöbbet játszott francia darab – hozzájárult az 1965-ben Tony Curtis és Jerry Lewis főszereplésével bemutatott mozi is, de minden bizonnyal enélkül is rendszeres szereplője lenne a kasszasikert és a közönség szórakoztatását is szem előtt tartó direktorok repertoárjának. Mert hogy a Boeing nem titkoltan a nevettetés szándékával hódít, és miért is ne lenne helye akár a kisvárdai versenyprogramban? Főként, ha olyan színvon...

A 2024-es év díjazottai

2024. június 21. és 29. között megrendezték a Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiválját. A versenyprogram előadásait Balogh Tibor dramaturg, színikritikus, a fesztivál művészeti tanácsadója válogatta. A színházi seregszemle idei díszvendége az alapítása 25. évfordulóját ünneplő székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház volt. Mások mellett Szabadkáról, Újvidékről, Kassáról, Székelyudvarhelyről, Kolozsvárról, Sepsiszentgyörgyről, Marosvásárhelyről, Nagyváradról, Csíkszeredából, Beregszászból és Gyergyószentmiklósról érkeztek a magyar nyelven játszó színházak, valamint láthatók voltak a Térszínház, a Ferencvárosi Pinceszínház és az Udvari Kamaraszínház, a versenyprogramon kívül pedig az Újszínház, a Lilom Produkció, az Orlai Produkció és a Veres 1 Színház előadásai is. Kilenc nap alatt huszonhét produkció került színre három helyszínen. Balázs Zoltán színész, rendező elhozta középiskolásoknak szánt színésztechnikai beszélgetőjátékát, az Aranybogár elnevezésű módszertani foglalkozást. A s...