Két előadással is érdekelt a fesztiválprogramban Pataki András, a soproni teátrum igazgatója, aki rendezőként Sławomir Mrożek Emigránsok című darabját és a Zenta, 1697 produkcióját állította színpadra. Lapunk először az Emigránsok aktualitásáról kérdezte.
A 80-as években ismerkedtem meg magával a darabbal, ami 1974-ben született. Ha komolyan foglalkozunk a szöveggel, láthatjuk, hogy a Kelet és Nyugat közötti, a 90-es évekig létező megosztottság elmúltával, más módon, más dimenziókkal, de a probléma transzformálódott, és megmaradt. Arra, hogy mit keresünk a nyolcvanas években Európában, viszonylag egyszerű válasz adható. Gyakorlatilag ez mára annyit változott, hogy nem söpörhetjük az európai politikai megosztottság szőnyege alá az előadás drámájának valódi megfejtését.
Mi lehet ez? Mi a vezérgondolata az előadásnak?
A legfontosabb probléma az önazonosság hiánya, amit itt látunk, az, hogy a két ember különböző okokból szigetelődik el. Az AA nevű szereplő az értelmiségi figura, róla nehezebben megfejthető, hogy mit keres a pincében. Ha a politikai megosztottság mentén értelmeznénk a helyzetet, akkor sokkal egyszerűbb volna, szegényt üldözték a kommunisták, ezért kellett elmenekülnie. De már Mrożek szövegéből is kiderül, hogy egyáltalán nem ilyen egyszerű ennek a képlete. XX látszólag egyszerűbb eset, de ő sem tud önazonos életet élni, hiszen, úgymond a családjának él, de tulajdonképpen az közben szétesik, mert nem is látják egymást. Az, hogy Nyugaton keressük a gazdasági érvényesülést, jól láthatóan családromboló modelleket teremt. Pusztító hatású, miközben éppen a családra hivatkozva éljük azt a teljesen kiszolgáltatott, mondhatni rabszolgaéletet. A szövegből egyébként csak azokat a részeket húztuk ki, amelyek a konkrét rendszerre utaltak, másra nem is volt szükség.
Ha az Emigránsok a gyökértelenség drámája, a Zenta 1697 épp az ellenkezője, hiszen egy sorsfordító történelmi esemény ihlette. Hogyan született meg az előadás?
Egy marosvásárhelyi vendégjátékon sétálgatva láttunk Wischer Johann kollégámmal az ottani főtéren egy nagyon elkötelezett ortodox pópát gyerekekkel együtt fellépni egy színpadon, ahol román népi játékokat adtak elő nagy hévvel. Erre azt mondta Johann, hogy épp ilyen elkötelezetten kellene Zentán is terjeszteni a magyar kultúrát. Beszéltünk a Zentai Napokról, amit a történelmi esemény tiszteletére tartanak minden évben, és így jött az ötlet, hogy írassunk egy rockoperát a zentai csata emlékére. Szerencsére Szarka Gyula és Szálinger Balázs nyitottak voltak, és rendkívül gyors tempóban megírták a darabot, így tudtuk bemutatni időben Zentán. Később aztán Sopronban is bemutattuk, és még pár helyen. A legnagyobb erénye a produkciónak, hogy egy magyar történelmi témájú ősbemutató valósulhatott meg.
Ez azt is mutatja, hogy jól működik a koprodukció a határon túli színházakkal?
Ebben én evidenciát látok, hiszen ezeknek a határok csak addig vannak ott, amíg a mi fejünkben léteznek. Azt gondolom, hogy nem helyes, ha ezek elválasztanak minket, az egyetemes érték mentén a magyarságnak természetes a kapcsolata egymással, önmagával.
A 80-as években ismerkedtem meg magával a darabbal, ami 1974-ben született. Ha komolyan foglalkozunk a szöveggel, láthatjuk, hogy a Kelet és Nyugat közötti, a 90-es évekig létező megosztottság elmúltával, más módon, más dimenziókkal, de a probléma transzformálódott, és megmaradt. Arra, hogy mit keresünk a nyolcvanas években Európában, viszonylag egyszerű válasz adható. Gyakorlatilag ez mára annyit változott, hogy nem söpörhetjük az európai politikai megosztottság szőnyege alá az előadás drámájának valódi megfejtését.
Mi lehet ez? Mi a vezérgondolata az előadásnak?
A legfontosabb probléma az önazonosság hiánya, amit itt látunk, az, hogy a két ember különböző okokból szigetelődik el. Az AA nevű szereplő az értelmiségi figura, róla nehezebben megfejthető, hogy mit keres a pincében. Ha a politikai megosztottság mentén értelmeznénk a helyzetet, akkor sokkal egyszerűbb volna, szegényt üldözték a kommunisták, ezért kellett elmenekülnie. De már Mrożek szövegéből is kiderül, hogy egyáltalán nem ilyen egyszerű ennek a képlete. XX látszólag egyszerűbb eset, de ő sem tud önazonos életet élni, hiszen, úgymond a családjának él, de tulajdonképpen az közben szétesik, mert nem is látják egymást. Az, hogy Nyugaton keressük a gazdasági érvényesülést, jól láthatóan családromboló modelleket teremt. Pusztító hatású, miközben éppen a családra hivatkozva éljük azt a teljesen kiszolgáltatott, mondhatni rabszolgaéletet. A szövegből egyébként csak azokat a részeket húztuk ki, amelyek a konkrét rendszerre utaltak, másra nem is volt szükség.
Ha az Emigránsok a gyökértelenség drámája, a Zenta 1697 épp az ellenkezője, hiszen egy sorsfordító történelmi esemény ihlette. Hogyan született meg az előadás?
Egy marosvásárhelyi vendégjátékon sétálgatva láttunk Wischer Johann kollégámmal az ottani főtéren egy nagyon elkötelezett ortodox pópát gyerekekkel együtt fellépni egy színpadon, ahol román népi játékokat adtak elő nagy hévvel. Erre azt mondta Johann, hogy épp ilyen elkötelezetten kellene Zentán is terjeszteni a magyar kultúrát. Beszéltünk a Zentai Napokról, amit a történelmi esemény tiszteletére tartanak minden évben, és így jött az ötlet, hogy írassunk egy rockoperát a zentai csata emlékére. Szerencsére Szarka Gyula és Szálinger Balázs nyitottak voltak, és rendkívül gyors tempóban megírták a darabot, így tudtuk bemutatni időben Zentán. Később aztán Sopronban is bemutattuk, és még pár helyen. A legnagyobb erénye a produkciónak, hogy egy magyar történelmi témájú ősbemutató valósulhatott meg.
Ez azt is mutatja, hogy jól működik a koprodukció a határon túli színházakkal?
Ebben én evidenciát látok, hiszen ezeknek a határok csak addig vannak ott, amíg a mi fejünkben léteznek. Azt gondolom, hogy nem helyes, ha ezek elválasztanak minket, az egyetemes érték mentén a magyarságnak természetes a kapcsolata egymással, önmagával.
Ungvári Judit
Kisvárdai Lapok, 2021. 06. 23.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése