Az Y-generáció hivatalosan az 1984-1994 között született, a technológia fejlődésével, a fogyasztói társadalom tombolásában nevelkedett generáció. X-szüleik nagy küzdelmek árán teremtik meg számukra a jobb világot, ők mégsem találják helyüket benne. Céltalanok az életben, a munkában, kapcsolataikban. Diplomát diplomára halmozva kerülik a munkapiacot, a harmincas éveikben is a szüleikkel laknak, mindent és mindenkit akarnak, csak felelősséget nem: követelőző, örök gyermekek. Könnyű prédái a gonosz világnak.
A szerző Lénárd Róbert olyan témát választott, amit mindenképp érdemes ekhós szekérrel küldetésszerűen utaztatni – ezt teszi a Vajdasági Tanyaszínház. A valóságshow-őrület jól mutatja, hogy szédíti meg az Y-generációt a „könnyű siker, könnyű pénz és hírnév” Paradicsoma: az ígéret legfőbb forrása a mindenható Média. Mindezt jó érzékkel egy, a célközönségét megszólító konzumműfajra tűzi. Szerencsére a libretto (Lénárd Róbert) és a zene (Klemm Dávid, Erős Ervin) – bár megtartja a stílus kötelező sztereotípiáit – mentes azoktól a közhelyektől és giccsektől, amelyek jegyében manapság sorra születnek az öncélú mjúzikelecskék. A szöveg eredeti, humoros, jó prozódiával ül a zenén, mely ügyesen keveri a musicalt a generációt meghatározó pop irányzatokkal. Az alapanyag tehát erős, rengeteg a játék, a humor, a direkt és bujtatott utalás, és mindemellett tagadhatatlanul vajdasági is. Sok lehetőség van tehát benne, más körülmények között több is, mint amivel a rendezés (Puskás Zoltán) élhetett. Tulajdonképpen a darab funkcionális megfeleltetésén volt a hangsúly, fiataloknak szóló fiatalos előadást csinálni fiatalokkal, és valóban ellátja feladatát: elképzelhetően sikerrel szólítja meg azt a generációt, akinek és akiről ez elsősorban szól. A díszlet három síkja egyszerű, szintén inkább a funkcionalitásra törekszik, ugyanakkor minden illúziónk megél rajta. A koreográfia (Gyenes Ildikó) a zenéhez illeszkedik, a 90-es, 2000-es évek klipmontázsai tűnnek elő. A hangarányok jók, a felénekelt kórust ügyesen keveri el a technikus a valódi énekhanggal.
A nyitány alatt a színpadi sötétségből kék fény nyomasztja ránk a tv-mágiát. Pokolbéli android-kísérői mellett színre lép a showman, Báró Bendegúz (Gombos Dániel), aki örök luciferi szerepét ellátva itt is arra rendeltetett, hogy konfliktust generálva tükröt tartson az aktuális társadalmi torzulásnak. A hétköznapi kisemberekből alkalmi sztárokká avanzsáló „lakók” a vajdasági színházi világ legifjabb tehetségei. Koncentráltan, precízen és nagy lelkesedéssel végzik a rájuk szabott feladatot, tőlük telhetően elkülönítve a típuskaraktereket. Jó, és kell is ez a fiatalság, ez a lendület és lelkesülés. Hiszen a játék hosszú, a próbatétel kegyetlen: megoldani a lakhatást, önellátónak lenni, végre saját kútfőből gondolkodni, kütyük nélkül, felnőni az előző generációkhoz. És ha a társadalmi előmenetel azt kívánja: eltiporni a másikat.
Frappáns, humoros diákelőadást látunk, szórakozunk, de közben megértően szánjuk is kicsit ezt a generációt hibáiért! Na de, majd kinövik… Mert már itt toporog előttünk lázadó türelmetlenséggel a követkeZő!
Nagy Szilvia
Kisvárdai Lapok, 2021. 06. 24.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése