Ugrás a fő tartalomra

„A színház az színház”


Az Aradi Kamaraszínház és a Szegedi Pinceszínház Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak című produkciója idén számos fesztiválra utazik, valamint a Déryné programban is részt vesz. Az előadás keletkezési körülményeiről a rendezővel, Tapasztó Ernővel beszélgettünk.

Kifejezetten a Déryné program miatt esett a választás Csokonai drámájára?

Habár a Déryné programba pályáztunk ezzel és a Vitéz László című előadásunkkal is, Csokonai darabját már régóta meg akartuk csinálni. Az volt az alapkoncepció, hogy ugyanabban a keretben, díszletben és ugyanazzal a csapattal tudjuk megvalósítani mind a két élőszereplős-bábos előadást. A Karnyónét az első modern drámaként értelmezem: kicsit barokk, kicsit rokokó, kicsit Ionesco. Rengeteg abszurd színházi elemet tartalmaz – már ha lehet abszurd színházról beszélni, hiszen a színház az színház és kész.

A korlátozások feloldásával más fesztiválokra is el tud jutni a társulat?

A tavalyi év után szerencsére most ismét utazhatunk. Jövő héten Nagybányára megyünk az Atelier Színházi Fesztiválra, ami Románia legrégebbi nemzetközi színházi fesztiválja. Ezen kívül több meghívásunk is van. De nem csak a Karnyónét visszük, hanem a korábban Kisvárdán is szereplő Rosencrantz és Guildenstern halott című előadással is utazni fogunk, amivel a járványhelyzet miatt sok rendezvény maradt el. Nagyon örülök, hogy a bezártság után sok emberhez eljuthatunk.


Hogyan viszonyultak a színészek a részben élőszereplős, részben bábos játékmódhoz? Hogyan zajlottak a próbák?

Nem volt nehéz dolgom, mert ezek az emberek, a játszók nagyon szeretik egymást. Nagyon jó barátok vagyunk, és nem csak együtt dolgozunk, hanem a szabadidőnket is szeretjük együtt tölteni – együtt csináltuk az előadást is. A pandémia alatt kicsit több időnk volt a munkára és nyugodtan tudtunk dolgozni. Amikor már erre mód volt, Éder Enikővel minden nap átjártunk Aradról Szegedre. Az egyetlen hátránya az volt a dolognak, hogy nem volt egy adott dátum, amit kitűzhettünk volna magunknak. Egy bemutató, ameddig készen kell lenni. Igazából végig a Pinceszínházban alkottunk, s itt az elmúlt egy év alatt több előadás is született.

Az előadás reflektál Csokonai korának miliőjére, még ha ez sokszor komikus színt is kap.

Nem hiszem, hogy jobb szerzők lennénk, mint Csokonai. Nekünk bele kell látni az agyába ahhoz, hogy megláthassuk, mi volt ott. Kortársunkká kell tenni őt, nem pedig meggyilkolni azt, amit ő írt. Nyilván a dinamikához szükséges például az, hogy az akkori poénokat aktualizáljuk, de az alapokon nem akartunk változtatni.

Milyen koprodukciókat láthatunk a jövőben a Pinceszínházzal közösen?

Látható lesz a következő évadban egy Tolsztoj-darab, ami már igazából kész van, de a közönség még nem látta, és az Amadeus is.


Tölli Szofia
Kisvárdai Lapok, 2021. 06. 22.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Sopro nyerte a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiváljának fődíját

Kilenc napon át ismét Kisvárda lett a Kárpát-medence magyar színházi életének találkozóhelye. Június 26. és július 4. között rendezték meg a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválját, amely idén is a határon túli és az anyaországi magyar színházak legizgalmasabb előadásait, alkotóit és közönségét gyűjtötte egybe. A több évig tartó felújítás után idén ismét a Várszínpad is a fesztivál helyszínei közé tartozott. A három játszóhelyen – a Várszínpadon, a Zsinagógában és a Művelődési Központban – összesen 23 versenyelőadást láthatott a közönség. A fesztiválra 17 városból érkeztek társulatok: Aradról, Beregszászról, Budapestről, Debrecenből, Dunaújvárosból, Kézdivásárhelyről, Kolozsvárról, Komáromból, Marosvásárhelyről, Nagyváradról, Sepsiszentgyörgyről, Szabadkáról, Szatmárnémetiből, Szegedről, Székelyudvarhelyről, Temesvárról és Újvidékről. A versenyprogram átfogó képet adott a magyar nyelvű színház sokszínűségéről. Az idei versenyprogramban két színművészeti egyetem hallgatói is bem...

Ember az ember ellen

A kisvárdai fesztivál záróelőadásaként a Mohácsi János rendezésében készült Egy piaci nap című produkciót láthatta a közönség a Komáromi Jókai Színház előadásában. A történelmi eseményeket feldolgozó előadás nemcsak egy megrázó történetet állít színpadra, hanem húsbavágó őszinteségével a közösségi felelősség és az emlékezet kérdéseit is a néző elé tárja. A díszlet és a jelmezvilág hitelesen idézte meg a világháború utáni hangulatot. A zsákanyagból készült jelmezek érzékletesen jelenítették meg a korszak kényszerű újrahasznosítását és a hiánycikkek mindennapi tapasztalatát. A báljelenetben mindez tovább erősödik: a használati tárgyak jelmezzé válnak, úgy, mint a seprű vagy a lábasok. A díszlet egyszerű, mégis kifejező: a fából és vasból konstruált háttér jól érzékelteti a háborús állapotok nyers világát, miközben a tér szinte bezártságérzetet kelt a nézőben. Ez a szűk, lehatárolt színpadi világ azt is hangsúlyozza, hogy a történet egy zárt közösségen belül, annak belső feszültségei közö...

A „Santa Lolita" a részvétet a színpad fegyverévé teszi

Mi történik akkor, ha egy egész közösség nem hajlandó szembenézni saját bűneivel, ám bármikor készen áll kővel dobálni azt, aki ezt leleplezi? Ez a kérdés lebeg csendesen, mégis nyomasztóan a „Santa Lolita" egész előadása fölött, amelyet Kiliti Krisztián rendezett Laura Mañá forgatókönyve nyomán, és amelyet a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata mutatott be a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja keretében. Az előadás nem csupán elmeséli a megbocsátásról és a képmutatásról szóló példázatot – szó szerint nagyító alá helyezi azt, egy szigorúan felépített színpadi konstrukcióban, ahol minden technikai részlet a kritikai gondolkodás fegyverévé válik. A Szőke Zsuzsi jegyezte scenográfia az első jele annak, hogy egy szinte zenei pontossággal megépített előadással van dolgunk. A templomi orgona rozsdás csövei uralják a játékteret, már az első pillanatoktól egy megromlott szakralitást sejtetve – egy erkölcsi intézményt, amely belülről rozsdásodott meg anélkül, hogy bárk...