Ugrás a fő tartalomra

Feszültség nélkül nincs feloldás



Tamási Áron Boldog nyárfalevél című drámáját többszörös koprodukció keretében láthatta a kisvárdai fesztiválközönség. A marosvásárhelyi Spectrum Színház és a Maros Művészegyüttes produkciójához Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze is csatlakozott. Vele és darabbéli partnerével, Márton Emőke Katinkával beszélgettünk.

Ennyi embert, társulatot összefogni bonyolult folyamat. Hogyan zajlottak a próbák?

Bogdán Zsolt: A karantén enyhülésekor el tudtuk volna kezdeni a munkát, ám mivel Kolozsváron is dolgozom, és mivel nagyon sok ember vesz részt ebben az előadásban, végül nem tudtunk több próbát leegyeztetni. Így a szokásos öt hét állt rendelkezésünkre. Be kell valljam, én még nem játszottam Tamási darabot, illetve a két társulattal is először dolgozom együtt. Számomra érdekes az, ahogyan felépül egy koreográfia és az, ahogyan ez a szöveghez illeszkedik. Ebben az izgat leginkább, hogy ez végül mennyire válik rugalmassá, megmunkálhatóvá.

Márton Emőke Katinka: A Spectrum két évvel ezelőtt dolgozott először együtt a Maros Művészegyüttessel. A Tündöklő Jeromost itt Kisvárdán is játszottuk. Egyelőre úgy tűnik, van kilátás a további közös munkára.

Hogyan élték meg főszereplőkként a közös munkát?

M.E.K: Jó volt együtt dolgozni, nagyon sokat tanultunk.

B.Zs.: Valóban jó volt, Katinkával különösen élveztem együtt dolgozni. Rácsodálkoztam arra, ahogyan az energiákkal bánik, ahogyan összpontosít. Egy olyan érzelmi lavinához hasonlítanám, ami váratlanul és hirtelen zúdul az emberre. Nagyon jól esik, ha egy-egy mozzanatban olyan színházi pillanat tud megszületni, ami számunkra is élmény. A létrejött előadással kapcsolatban mindenkinek meg lehet a saját véleménye, hiszen különbözik az ízlésünk. De a megszülető pillanatokért játszunk.

Ki a szigorúbb ebben a kettősben? Voltak súrlódások?

B.Zs.:
Maximalista vagyok, sokszor türelmetlen is, és nem ismerek irgalmat, ha munkáról van szó. Főként önmagammal szemben vagyok szigorú, de van, hogy másokra is kivetül ez a feszültség. Ami könnyen születik, az hamar eltűnik. Ez nehéz szülés volt – voltak összetűzések, ahogyan minden alkotási folyamatban lenni szokott. Színészeként a szakmában naponta szembesülünk azzal, hogy nem vagyunk elég jók, nem elég jó az, amit csinálunk. Ezt el kell fogadni és össze kell tudni szedni magunkat.

M.E.K.: Ez egy nagy-nagy tanulási folyamat volt nem csak számomra, hanem az egész társulat számára. Nem mellékes, hogy volt feszültség, de valóban igaz, hogy feszültség nélkül feloldás sem létezik. Bízom benne, hogy ez nem zárul le és a továbbiakban is tudunk egymástól tanulni.

Tölli Szofia
Kisvárdai Lapok, 2021. 06. 24.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Sopro nyerte a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiváljának fődíját

Kilenc napon át ismét Kisvárda lett a Kárpát-medence magyar színházi életének találkozóhelye. Június 26. és július 4. között rendezték meg a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválját, amely idén is a határon túli és az anyaországi magyar színházak legizgalmasabb előadásait, alkotóit és közönségét gyűjtötte egybe. A több évig tartó felújítás után idén ismét a Várszínpad is a fesztivál helyszínei közé tartozott. A három játszóhelyen – a Várszínpadon, a Zsinagógában és a Művelődési Központban – összesen 23 versenyelőadást láthatott a közönség. A fesztiválra 17 városból érkeztek társulatok: Aradról, Beregszászról, Budapestről, Debrecenből, Dunaújvárosból, Kézdivásárhelyről, Kolozsvárról, Komáromból, Marosvásárhelyről, Nagyváradról, Sepsiszentgyörgyről, Szabadkáról, Szatmárnémetiből, Szegedről, Székelyudvarhelyről, Temesvárról és Újvidékről. A versenyprogram átfogó képet adott a magyar nyelvű színház sokszínűségéről. Az idei versenyprogramban két színművészeti egyetem hallgatói is bem...

Ember az ember ellen

A kisvárdai fesztivál záróelőadásaként a Mohácsi János rendezésében készült Egy piaci nap című produkciót láthatta a közönség a Komáromi Jókai Színház előadásában. A történelmi eseményeket feldolgozó előadás nemcsak egy megrázó történetet állít színpadra, hanem húsbavágó őszinteségével a közösségi felelősség és az emlékezet kérdéseit is a néző elé tárja. A díszlet és a jelmezvilág hitelesen idézte meg a világháború utáni hangulatot. A zsákanyagból készült jelmezek érzékletesen jelenítették meg a korszak kényszerű újrahasznosítását és a hiánycikkek mindennapi tapasztalatát. A báljelenetben mindez tovább erősödik: a használati tárgyak jelmezzé válnak, úgy, mint a seprű vagy a lábasok. A díszlet egyszerű, mégis kifejező: a fából és vasból konstruált háttér jól érzékelteti a háborús állapotok nyers világát, miközben a tér szinte bezártságérzetet kelt a nézőben. Ez a szűk, lehatárolt színpadi világ azt is hangsúlyozza, hogy a történet egy zárt közösségen belül, annak belső feszültségei közö...

A „Santa Lolita" a részvétet a színpad fegyverévé teszi

Mi történik akkor, ha egy egész közösség nem hajlandó szembenézni saját bűneivel, ám bármikor készen áll kővel dobálni azt, aki ezt leleplezi? Ez a kérdés lebeg csendesen, mégis nyomasztóan a „Santa Lolita" egész előadása fölött, amelyet Kiliti Krisztián rendezett Laura Mañá forgatókönyve nyomán, és amelyet a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata mutatott be a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja keretében. Az előadás nem csupán elmeséli a megbocsátásról és a képmutatásról szóló példázatot – szó szerint nagyító alá helyezi azt, egy szigorúan felépített színpadi konstrukcióban, ahol minden technikai részlet a kritikai gondolkodás fegyverévé válik. A Szőke Zsuzsi jegyezte scenográfia az első jele annak, hogy egy szinte zenei pontossággal megépített előadással van dolgunk. A templomi orgona rozsdás csövei uralják a játékteret, már az első pillanatoktól egy megromlott szakralitást sejtetve – egy erkölcsi intézményt, amely belülről rozsdásodott meg anélkül, hogy bárk...