Babafejek a fűszerespulton

Kritika Az Özvegy Karnyóné s két szeleburdiak című előadásról

Kő-papír-olló, hintőporos parókák, kitartott, repetitív örökmozgások, zongorazene, rengeteg égő gyertya, fiókcsattogás, leválasztott, pantomimező végtagok, és félbevágott, festett képű színészek, fűszerespultra felcsapott rongyvégtagokkal. Nagyjából e kulcsszavakkal lehetne összefoglalni az Aradi Kamaraszínház és a Szegedi Pinceszínház közös produkciójaként bemutatott Az Özvegy Karnyóné s két szeleburdiakat, a babaház vásári komédiáját. A többek között későbarokk (netán inkább rokokó) és enyhe steampunk stílusjegyekkel díszített színen kopott arcú, taszító porcelánfigurák ármánykodását Tapasztó Ernő rendezésében tekinthette meg a fesztivál közönsége.

A színpadon a stílusegység hiányától eltekintve valahogy jól mutatnak együtt a különböző korokat idéző elemek, a rengeteg pasztell, a harsányabb színek, melyektől a feketés-zöldes keret komorsága sem üt el nagyon. E kettősséget tökéletesen mímeli a két pénzért versengő szeleburdi, nevezetesen a szerencsejáték-függő Lipitlotty (Gulyás Hermann Sándor alakít mézesmázosan tűrhetőt), valamint a paposan komor Tipptopp. Az utóbbit megformáló Balog József játéka önmagában talán kissé egyhangú, ám kiválóan reagál színpadi partnereire, főként Boris szobaleány (Kálmán Zsófia) rezdüléseire. A másik remek kettős egyik tagja a háborúellenes boltoslegény, Lázár, kinek szerepében a minimális artikulációt használó, szavait komikusan elkenő, illetve összemosó Gerner Csaba a többiekre nem jellemző mesterkéltlenséggel van jelen. Ő az a mellékszereplő, akinek pult alóli felbukkanására elcsöndesedik az eladdig nevető néző, hogy később még hangosabban kacaghasson fel. Gerner elképesztő energiával és precizitással dolgozik, ez utóbbit pedig csak félig sikerül néhol halandzsázásnak tűnő szövegmondásaival leplezni. Egészen kiváló párost alkot a nálánál jóval kevésbé energikus Özvegy Karnyónéval, akit a vízihullaszerűen maszkírozott Kancsár Orsolya alakít. A címszereplő affektálásai egy, a Csokonai-karakternél jóval fiatalabb nőt sejtetnek, s sokszor hiába a túljátszott léhaság, a figura életkora még mindig sokkal erőteljesebben van előtérbe helyezve. Karnyóné egyébként e verzióban viszonylag keveset van a színen, ám egyik utolsó, immár parókamentes monológja a karakter igen sok hiányosságáért kárpótol.

A latinkodások („deákságok”), elsőblikkes anglicizmusok, félreértett és rosszul használt kifejezések elegye mellett hatalmas hangsúly van az előadás zenéjén. Emiatt fontos méltatni, hogy a több, mint 220 éve írt darab egyik „adaléka” ebben a verzióban az eredeti szövegénél sokkal nagyobb szerepet kap. Éder Enikő játssza a hatalmas, meredt szemekkel bámuló, Samut, Karnyóék „bolondos” fiát, aki nemcsak végig a színen van, hanem végig is zongorázza a jeleneteket. Samu egyszerre kívülálló, és nagyon is része a produkció világának, egyfajta moderátor, aki az előadás utolsó perceiben gondoskodó, infantilis megvetéssel rendezi el a lemerült babák tönkretett babafejeit a Karnyó-bolt fűszerespultján.

Ozsváth Eszter
Kritikai Lapok, 2021. 06. 22.