Ugrás a fő tartalomra

Történet a történetről – egy szerelem metatézise

Nem az első eset ezen a fesztiválon sem, hogy egy film nyomán kapunk színpadi értelmezést, ám a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadása mindenképpen különlegesnek mondható. Egy hazánkban talán kevéssé ismert szerb filmes alkotó, Stefan Arsenijević 2008-as mozija alapján vitték színre a Szerelem és más bűntények című produkciót Theodor-Cristian Popescu rendezésében.

Egy szinte teljesen személytelenné csupaszított mese fragmentumai kelnek kérészéletre a sepsiszentgyörgyi társulat előadásában, amely az alapul szolgáló szerb filmhez hasonlóan egy nap történetére fókuszál. Egy olyan nap, mint a többi, de mégsem, hiszen ez lesz az a nap, amikor Anica (Korodi Janka) megváltoztatja (elhagyja) az addigi életét. Mire idáig eljut, azt látjuk két órában a színpadon, sokat sejtető töredékességgel. Ezekből a látszólag összefüggéstelen részletekből azonban kibomlik a főszereplő lány és a körülötte lévők élete, a könyörtelen alvilági valóságon pedig abszorbens érzelmek szűrődnek át, egy beteljesülhetetlen szerelem vetületei, egy apa vagy egy anya lenyomatai, a hétköznapokba hazudott álmok, csalódások és csalások, gondok és gondoskodások kavarognak a panelházak szűk tereiben, amelyekre az előadásban csak szövegszerűen utalnak a szereplők. A színpadkép ugyanis nem próbálja ezt konkrétan megidézni, inkább csak az érzetek szintjén jut el hozzánk a beszűkült világ és az abban élők végtelen magányossága.


Theodor-Cristian Popescu rendkívül ügyesen használja a filmes eszközöket az előadásban, és önmagában nem az teszi indokolttá ezt, hogy filmadaptációt láthatunk. A háttérvetítés inkább egyik szemléletes eszköze a személyességtől eltávolított, vagy inkább megfosztott életeknek, éppúgy, mint a végig jelenlévő furcsa narratíva, amelyben a szereplők egyes szám harmadik személyben mesélnek arról, hogy éppen mi történik velük. A nézőt folyamatosan arra kényszeríti a rendező, hogy ne élje át, hanem valamiféle objektív nézőpontból szemlélje a történetet. Ez az elidegenítés érdekes módon nemcsak az érzelmeket teszi idézőjelbe, hanem egy elemelést, egy új dimenziót is eredményez. Áttéten keresztül kapjuk az információt, történetet mesélnek el a történetről, ami nem a miénk, de nem is a szereplőké, mintha senkinek nem lenne köze semmihez. Furcsa módon éppen ezáltal erősödnek fel bizonyos apró emberi momentumok. Például az, ahogyan Milutin (Pálffy Tibor) mintegy elengedi továbbröppenni Anicát, miközben titokban gondoskodik arról, hogy az úthoz ellopni tervezett pénz megfelelő mennyiségben a rendelkezésére álljon. Vagy ahogyan Stanislav (Kónya-Ütő Bence) lefizeti a kocsmárost, hogy az anyja (Gajzágó Zsuzsa) elénekelhesse a vendéglátóhelyen, hogy „Bésame, Bésame mucho…”.

A sepsiszentgyörgyi társulat szinte teljes erejét megmutatja ebben az előadásban, amelynek ilyen értelemben legfontosabb felismerése, hogy nincs egyetlen hamis hang sem az összhangzatban. Elképesztő színészi jelenlétek, nagyon erős megszólalások jellemzik a társulat munkáját, a csak villanásra megjelenő mellékszereplők is hitelesen, magától értetődően és teljes önátadással simulnak bele a produkcióba. Akár mindenkit fel lehetne sorolni, de néhány példa ezekre a villanásokra: D. Albu Annamária, Benedek Ágnes, Erdei Gábor, Kolcsár József, Derzsi Dezső, Fekete Zsolt – a teljesség igénye nélkül. Immár sokadjára láthatjuk ezen a fesztiválon is, mennyire erős társulata van a sepsieknek, fantasztikus fogékonyságú, bravúros tudású, s a szó legnemesebb értelmében alázattal dolgozó színészekkel. Korodi Janka és Kónya-Ütő Bence főszereplő kettőse is nagyszerű: minden személytelenre faragott megszólalás mögött ott izzik a lélek. Pálffy Tibor különösen a darab második felében hívja elő a mélységeit, a filmes bejátszásokban pedig a tekintete egyenesen hátborzongatóan kifejező tud lenni. Szinte főszereplővé növi ki magát Gajzágó Zsuzsa, akinek egy-egy énekhangjában is tragédiák egész sora szólal meg, olyan intenzív élettudással, mintha minden drámai kudarc egyúttal felemelő élmény is lenne.

A felhasznált film története valamikor a délszláv háború után játszódik a reményvesztett Belgrád „díszletei” között, egy olyan korszak után, amely azt súgja: el innen! Azt, hogy a szerelem mennyire bűntény, nem tudjuk meg az előadásból, de ez nem is fontos. Azt viszont igen, hogy bűn, ha nem igyekszünk megélni, ami adatik. Bésame mucho – úgy ölelj és csókolj, mintha ez lenne az utolsó estéd – zakatol a fülünkben a dal még egy jó darabig…

Ungvári Judit
Képek: Tugya Vilmos

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Sírva vigad a magyar (színész)

Urbán András rendezésében láthattuk a Történt egyszer Újvidéken című előadást. „Kisebbségi extravaganza sok zenével, tánccal, szellemekkel és indiánokkal”, így határozza meg saját magát a produkció. Nos, ezek közül valóban egyikből sem volt hiány. Talán ezt az előadást vártam a legjobban a fesztiválon, mert rendkívül izgalmasnak találom Urbán András rendezői világát, így kíváncsian vártam, az újvidéki társulattal közösen mit alkottak – és szerencsére nem okoztak csalódást. A színház születésnapi ünnepsége után járunk, egy hosszúra nyúlt buli hajnali fázisát láthatjuk, ahol már senki sem önmaga. Az alkohol és a kései órai hatására felszínre kerülnek ki nem mondott szavak, bántalmak, konfliktusok – közben meg néha dalra is fakadnak a színészek. Miközben halad előre az este, a színházban dolgozók reflektálnak saját színészi mivoltukra. Önirónia a javából, a színház alapvető kérdéseit feszegetik: negyedik fal, mit gondolunk a saját művészetünkről, interakció a közönséggel, egyáltalán, mi i...

Szerelemvilág | Beszélgetés Budizsa Evelynnel

Billy kifundálja, hogy hamis igazolással tettetve magát halálos tüdőbetegnek, felkéredzkedik a csónakra, amely szereplőválogatásra szállítja a helybelieket. Csónakos Bobby, aki az érzelemkészletét vállra vetett szerszámosládában mozgatja, mindig körültekintően, a sérelmek súlyának megfelelően illesztve egymáshoz a készségeket, fontolja meg a sújtó brutalitást. Billyre nagyot sújt, a feltételezett szimulálás miatt. Nagyot, ám részvéthozót, mert Helén, a vonzóan dekoratív, ám enyhén elme-kripli tojásfutár félredobja haragját, amiért nem őt. hanem a nyomorékot vitték próbafelvételre Amerikába, és teljesíti annak régi, titkolt kívánságát: sétára indulnak. Szerelmüket azonban megvérzi a mégis valódi tüdőbaj. Helén Budizsa Evelyn. 7 éve végezett színművészként Kolozsváron, a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen, 8 éve tagja a Harag György Társulatnak Szatmárnémetiben. Eddigi pályáján körülbelül 8 főszerepet kapott, dolgozhatott Bocsárdi Lászlóval, Andrei Șerbannal, Sardar Tagirovskyval. Anyakönyvi...

California dreamin'

Mit tehet egy csúf, sánta, tüdőbajos fiú egy kicsiny, eldugott, írországi szigeten azon túl, hogy naphosszat fixírozza a teheneket? Álmodozik és remél, hogy egyszer több lesz, mint lenézett nyomorék, és talán ő is megleli majd az igaz szerelmet. A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat Martin McDonagh A kripli című darabjával, Bélai Marcel kiemelkedő minőségű rendezésével érkezett a Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiváljára. Martin McDonagh ír drámaíró darabjai veszélyesek: csupán első olvasatra tűnnek közönségbarát, jól formálható, szép kerek egésznek, azonban, ha a színházi alkotó példának okáért A kripli mélyére ás, rögtön szembe találja magát a nagyívű dramaturgiai építkezés és a tűpontos ritmus szerzői követelményeivel, amit megúszni nem lehet, különben darabjaira hullik az előadás. S még említésre sem került a dráma többrétegű jelentéstartalma, amely egyszerre nyújt a közönségnek fekete komédiát, de fontos társadalmi kérdéseket is felvet, amelyekre ugyan válaszol...