Három pogácsa, két korty kávé. Egy óra. Jobbára akkor kezdődnek ugyanis a villám-workshopok, amin előzetes jelentkezés alapján vehetünk részt diákként vagy egyetemistaként. A kritikusi mesterkurzust idén is Gyürky Katalin, Kovács Dezső és Szabó Réka vezetik, akiknek köszönhetően a látott versenyelőadásokról tudunk egy szakmai, de mindeközben barátságos és szabadabb légkörű közegben beszélgetni. Az elmúlt napok tapasztalatait próbálom az alábbiakban összegezni, bár a teljesség igénye nélkül, hisz több a gondolat, mint amit ez az oldal megbír.
Az egy-, másfél órás workshopokon főként befogadásesztétikai kérdéseket vitattunk meg, elméleti fogalmakat tisztáztunk, történeti kontextusba ástuk bele magunk, és a színháznak mint lélegző műfajnak a mindenkori kérdéseire kerestük a választ. Beszélgetéseink során ugyanis hangsúlyozódni látszott, hogy a színház örök előnye más műfajokkal szemben az, hogy élő. Ezt az elevenséget, illetve az ebből fakadó határozott körvonalakat próbáltuk egyszer még jobban megerősíteni, máskor pedig széthúzni és kitágítani, a mához igazítva.
Gyürky Katalin hívta fel arra például a figyelmünket, hogy az idei fesztiválon szerepel legalább 4-5 olyan előadás, aminek van filmváltozata is. Ennek kapcsán esett szó többek között arról, hogy vajon a színház miként viszonyul a film műfajához, illetve vice versa, a film miben tér el a színháztól és miben közelít ahhoz. Szó esett a színházi felvételekről is, reflektálva a koronavírus adta/kényszerítette online közvetítésekre, és az ezekben rejlő lehetőségekre, valamint veszélyekre is. Nem utolsósorban a new media elemeit, a különböző filmes technikák színpadi felhasználást vettük számba.
Máskor nem annyira a műfaji különbözőségek vizsgálata, mint inkább a színháztörténettel, vagy az előadás szövegével való munka került előtérbe. Szabó Réka segítségével a történeti háttérinformációk gyakran kiegészültek gyakorlatibb jellegű kulisszatitkokkal is, melyek egyaránt vonatkoztak a színészvezetés csínjára-bínjára, de kitértek a dramaturgi munka „fondorlataira” is. Nem mindennapi információkkal gazdagodhattunk, amikor betekintést engedett például a szerzői jogokat övező viták világába, vagy amikor pontos útmutatást nyújtott a kortárs román rendezőnemzedék talán számunkra nem annyira ismert labirintusában.
Ahogy az előadások is többfajta világot és világlátást vonultatnak fel, úgy a nézőkben is megannyi vélemény fogalmazódik meg. Ugyanakkor természetükből adódóan ezek a vélemények nagyon gyakran erős eltéréseket mutatnak, amelyekből persze igencsak gyümölcsöző viták tudnak kialakulni. Kovács Dezsőnek köszönhetően kicsit jobban megérthettük, hogy miként kell finoman, a másik személyét tiszteletben tartva kritikát megfogalmazni. A jó kritika, illetve kritikai felszólalás ismérve ugyanis, hogy cizellált, nem rondít bele más személyiségébe és toleráns az esetleges eltérő véleményekkel szemben is. Az intelligens, kulturált viszonyulás nem pusztán másoknak enged teret, hanem akár saját téves megközelítését is elismeri, és kész addigi véleményének megváltoztatására is. Ehhez persze az is szükséges – hangsúlyozta Szabó Réka –, hogy folyamatosan gyarapítanunk illik a színházi nyelvben való jártasságunkat, valamint elengedhetetlen az is, mondta Gyürky Katalin, hogy szépirodalmat is sokat olvasson az ember.
Kétségkívül több oldalról meg lehetne közelíteni, hogy miért bizonyultak hasznosnak ezek a „kisszakmai” beszélgetések, és az bizton állítható, hogy mindenki valami mást visz haza magával. Ám ezeknek az alkalmaknak alapvető varázsát mégiscsak az adta, hogy résztvevőkként mi is elmondhattuk azokat a gondolatainkat a darabokkal kapcsolatban, amelyeket máshol talán kevésbé, sőt, legtöbbször egyáltalán nem fejthettünk ki vagy vállalhattunk fel. A workshop irányítói kritikai érzékünk árnyalásával, ugyanakkor véleményünk abszolút elfogadásával és tiszteletben tartásával éltek. A felszólalás igénye természetes vágyként született meg bennünk. Mivel legtöbben tanulmányainkon keresztül, hol szorosabban, hol kevésbé, de kapcsolódunk a színházhoz, talán számunkra ez a visszaigazolás számított sokat, hogy észrevételeink szintúgy lehetnek validak (akárcsak a „nagyszakmáé”). A kurzus gyümölcse pedig talán akkor érik be igazán, amikor tényleg „elindítjuk forradalmunk”, és kicsit hangosabban is felvállaljuk a meglátásainkat. Talán jövőre, vagy talán már holnap.
György Evelin
Képek: Máté Viktor
Megjegyzések
Megjegyzés küldése