Szereti a meséket az Ördögölő Józsiás címszereplője, Papp Attila, mert azt vallja, nem szabad mindig komolyan beszélni a fontos dolgokról. A színész 2012 óta tagja a Soproni Petőfi Színháznak, ahol több zenés szerepben is látható volt az elmúlt években. Tamási Áron darabjában Pataki András rendezésében ezúttal Szarka Gyula dalait énekelte.
Hogyan definiálná az előadás műfaját? Lehet népszínjáték, tündérmese, vagy akár musical is?
A tündérmese áll hozzá a legközelebb, hiszen Tamási Áron világa gyakran idézi a meséket. Ő a diktatúra rendszerén belül alkotott és ez lehetőséget adott az „áthallásos” írásra. Így fiataloknak meseként játszható, közben a felnőtteknek szólóan van egy sokkal árnyaltabb, rejtett értelmezése. Emellett a székely motívumok is erősítik a mesei világot.
Mit gondol a mese jelentőségéről napjainkban?
Minden kultúrának megvan a maga mesevilága és ez nem véletlen. A mese, mint egy parabola, életbölcseleteket tartalmaz. Ezek sokszor közhelynek tűnnek, de azért közhely a közhely, mert igaz és működik. Eltávolodunk térben és időben a valóságtól, és egy azon túli rendszerben tanulunk valamit a világról. Továbbá a mese egy egyre inkább hiányzó rést tölt be az életünkben. Ezek a mesék felszínre hozzák azt a fajta képzelőerőt, vagy gyermeki ént, amit mindenki őriz, csak egyre jobban elnyomjuk magunkban. Azt a felszabadultságot, ahogyan az ember azonosul a mesével, és megfeledkezik önmagáról. Erre mondjuk, hogy előjön belőlünk a gyerek. Azt gondolom, hogy mostanság túlságosan belefeledkezünk a felnőttes dolgokba.
A csapat alapvetően egy prózai társulat és ön is inkább prózai színészként említi magát. Mennyire volt nehéz az énekes és táncos betétekkel dolgozni?
Igen, ez valóba így van, de mint vidéki társulat, sokkal szélesebb spektrumon kell mozognunk a repertoárunkon belül, ezért nem volt szokatlan a kihívás. Emellett az előadás mellett is vannak más zenés, táncos darabjaink, a nagyszínpadon és a kamarateremben egyaránt. A társulatban mindannyian igyekszünk több lábon állni és több irányban is mozogni.
Mit gondol a Tamási Áron-féle szöveg és a Szarka Gyula által megírt dalszövegek kapcsolatáról, összhangjáról?
Picit a rendező nevében kell beszélnem. Ez egy patikamérleg-munka. Van egy klasszikusabb, népies nyelven megírt szövegkorpusz, de ehhez könnyen illeszthetőek különböző stílusú zenék. Szarka Gyula munkásságát én még a Ghymesből ismerem, és ott is azt szerettem, ahogy a folk-kultúra keveredett a világzenei motívumokkal. Szerintem az olyan kikacsintások, mint a reggae, a rap, vagy a rock’n’roll, csak alátámasztják azt, hogy igyekszik a mának szólni az előadás, noha nem szeretne túlságosan mai lenni.
Milyen volt a kőszínházi keretek után, az előadást szabadtéren, fesztiválkörnyezetben játszani?
Szoktunk máskor is utazni az előadásainkkal, ez nem volt újdonság. Én nagyon szeretem a fesztiválokat, van egy különleges atmoszférájuk, miliőjük. Nyilván egy fesztiválon mindig mások a paraméterek. Itt például a nézők nagyon messze ültek a színpadtól, ezért sokkal nagyobb energiával kellett játszani, mint egy meghittebb kamaratérben. Muszáj magas hőfokon dolgozni egy ilyen térben, de ez szerintem építőleg hat az előadás egészére. Mindenkinek van egy emelkedettebb aurája. Persze nagyobb kihívás is az egész, de ha sikerül megugrani, akkor sokkal nagyobb eufóriát is ad, nagyobb sikerélmény.
Hogyan definiálná az előadás műfaját? Lehet népszínjáték, tündérmese, vagy akár musical is?
A tündérmese áll hozzá a legközelebb, hiszen Tamási Áron világa gyakran idézi a meséket. Ő a diktatúra rendszerén belül alkotott és ez lehetőséget adott az „áthallásos” írásra. Így fiataloknak meseként játszható, közben a felnőtteknek szólóan van egy sokkal árnyaltabb, rejtett értelmezése. Emellett a székely motívumok is erősítik a mesei világot.
Mit gondol a mese jelentőségéről napjainkban?
Minden kultúrának megvan a maga mesevilága és ez nem véletlen. A mese, mint egy parabola, életbölcseleteket tartalmaz. Ezek sokszor közhelynek tűnnek, de azért közhely a közhely, mert igaz és működik. Eltávolodunk térben és időben a valóságtól, és egy azon túli rendszerben tanulunk valamit a világról. Továbbá a mese egy egyre inkább hiányzó rést tölt be az életünkben. Ezek a mesék felszínre hozzák azt a fajta képzelőerőt, vagy gyermeki ént, amit mindenki őriz, csak egyre jobban elnyomjuk magunkban. Azt a felszabadultságot, ahogyan az ember azonosul a mesével, és megfeledkezik önmagáról. Erre mondjuk, hogy előjön belőlünk a gyerek. Azt gondolom, hogy mostanság túlságosan belefeledkezünk a felnőttes dolgokba.
A csapat alapvetően egy prózai társulat és ön is inkább prózai színészként említi magát. Mennyire volt nehéz az énekes és táncos betétekkel dolgozni?
Igen, ez valóba így van, de mint vidéki társulat, sokkal szélesebb spektrumon kell mozognunk a repertoárunkon belül, ezért nem volt szokatlan a kihívás. Emellett az előadás mellett is vannak más zenés, táncos darabjaink, a nagyszínpadon és a kamarateremben egyaránt. A társulatban mindannyian igyekszünk több lábon állni és több irányban is mozogni.
Mit gondol a Tamási Áron-féle szöveg és a Szarka Gyula által megírt dalszövegek kapcsolatáról, összhangjáról?
Picit a rendező nevében kell beszélnem. Ez egy patikamérleg-munka. Van egy klasszikusabb, népies nyelven megírt szövegkorpusz, de ehhez könnyen illeszthetőek különböző stílusú zenék. Szarka Gyula munkásságát én még a Ghymesből ismerem, és ott is azt szerettem, ahogy a folk-kultúra keveredett a világzenei motívumokkal. Szerintem az olyan kikacsintások, mint a reggae, a rap, vagy a rock’n’roll, csak alátámasztják azt, hogy igyekszik a mának szólni az előadás, noha nem szeretne túlságosan mai lenni.
Milyen volt a kőszínházi keretek után, az előadást szabadtéren, fesztiválkörnyezetben játszani?
Szoktunk máskor is utazni az előadásainkkal, ez nem volt újdonság. Én nagyon szeretem a fesztiválokat, van egy különleges atmoszférájuk, miliőjük. Nyilván egy fesztiválon mindig mások a paraméterek. Itt például a nézők nagyon messze ültek a színpadtól, ezért sokkal nagyobb energiával kellett játszani, mint egy meghittebb kamaratérben. Muszáj magas hőfokon dolgozni egy ilyen térben, de ez szerintem építőleg hat az előadás egészére. Mindenkinek van egy emelkedettebb aurája. Persze nagyobb kihívás is az egész, de ha sikerül megugrani, akkor sokkal nagyobb eufóriát is ad, nagyobb sikerélmény.
Varga-Amár Rudolf
Kép: Tugya Vilmos
Megjegyzések
Megjegyzés küldése