Rendhagyó módon alakult június 29-én a színházi fesztivál programja – a délutáni előadást technikai okok miatt nem Kisvárdán, hanem Szatmárnémetiben lehetett megnézni. Ez közel kétórányi utazás után volt lehetséges, s természetesen visszafelé sem volt rövidebb. De megérte!
A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György társulata egy olyan Woyzecket adott elő, ahol a főhős rockénekes. Nem főállásban, de számára ez élete legfontosabb tevékenysége. A német Rammstein zenekar számait adja elő az alkalmi zenekara – élvezetes átiratokban, jó koncertminőségben. Kemény zene ez, valódi hard rock! Szokatlan élmény a színházban ilyesmivel szembesülni, de perfekt módon működik az előadás. A rockegyüttes tagjai, Woyzeck, Marie, Tamburmajor, Doktor, Kapitány, Bolond, Margret, Altiszt és Kikiáltó adják elő a prózai, pontosabban a drámai eseményeket is. Folyamatosan ugratják és ugráltatják egymást. Egyfolytában szembesülnek a megaláztatás, a megcsalatás és a féltékenység jelenségeivel, s ez olyan hangulatot teremt, amely a kiszolgáltatottság erős formájaként értelmeződik. Erről szólnak az eljátszott Rammstein-dalok is.
Van egy fontos szereplő, aki nem játszik a zenekarban, mert nem tud zenélni. Sőt beszélni sem. Mert ő egy kutya. Egy ifjú németjuhász, akit Pacónak hívnak – ő kapta Andres szerepét, s nagyszerűen helyt is áll Woyzeck közeli barátjaként. A címszereplő nem olyan csenevész, gyenge fizikumú karakter, amilyet az elmúlt években megszokhattunk ebben a darabban – Nagy Csongor Zsolt erőteljes fellépésű macsó alak, méltán lehet frontembere a zenekarnak. Érthető, hogy miért szeretett bele a Budizsa Evelyn által alakított, szépséges Marie. De a dinamikus, férfias test itt most érzékeny lelket rejt, amit a kitűnő színész képes eredeti módon megjeleníteni – így jöhet létre a gyilkosság, ami Georg Büchner torzóban fennmaradt drámájának az alapja. A többi színészi alakítás is hiteles – a Tamburmajort alakító Orbán Zsolt, a Doktort megformáló Rappert-Vencz Gábor, a Kapitányt játszó Diószegi Attila ugyanúgy pontos, mint a Bolond szerepében Bodea Gál Tibor, Margretként Rappert-Vencz Stella, az Altisztként Szabó János Szilárd és a Kikiáltóként Péter Attila Zsolt szerepformálása. Albu István rendező színészvezetése jó ritmusú és magas színvonalú.
A színpadképek fantasztikusan izgalmasak. Egy vasfüggönyt idéző elválasztó elem mögött változnak a díszletek – látványosan kihasználva a forgószínpad, a süllyesztő és a zsinórpadlás lehetőségeit. Mivel Szőke Zsuzsi nemcsak a díszleteket tervezte, hanem a jelmezeket is, így érthető, hogy miért olyan egységes stílusúak a színpadképek. Nincsenek historizáló elemek, az egész kortársnak hat, de úgy, hogy a jelenkori jegyek sem hangsúlyosak. Feltűnőek viszont a fényeffektusok, amelyek a klasszikus világítási megoldásokon túl rendre izgalmas játékokat hoznak létre.
Két síkon halad az előadás. Egyrészt megjelennek annak a történetnek a lelki dimenziói, amelyben Johann Christian Woyzeck borbély féltékenységből megöli élete párját, Marie-t, s aztán a gyilkosság miatt elnyeri méltó büntetését. Megrendítően drámai előadásban látjuk mindezt. Másrészt újabb és újabb dalokat énekel németül Woyzeck a zenekara élén – túlzás nélkül mondható, hogy egy teljes koncertnyi zenélést élvezhetünk. A dalok mindegyike olyasmiről szól, ami az énekest egzisztenciálisan érinti, s bár a szövegek nyelvi megformáltsága messze elmarad Büchner mondataitól, a színház és a hard rock fura szimbiózisa mégis működik. Izgalmas élményeket ad a szatmárnémeti Woyzeck.
Gulyás Gábor
Megjegyzések
Megjegyzés küldése