Ugrás a fő tartalomra

A vér ereje



„Ha egyetemesen szemléljük a Glembajokat, amint háromszáz főnyi menettel vonulnak felénk, felmerül az a meglehetősen bonyolult kérdés: vajon merre tartanak ezek a Glembajok, s voltaképpen mi a célja családilag szervezett mozgásuknak a mi siralmasan provinciális viszonyainkon át?”- tette fel saját Glembay-trilógiája kapcsán a horvát író, Miroslav Krleža a kérdést, amelyet Martin Huba Glembay-ház rendezésében akár a főhős, a családtól látszólag elfajzott Leone is feltehetne. Tizenegy évnyi otthon-nemlét után ugyanis mai szóval élve olyan „szervezett bűnözésbe” csöppen bele a hazaértekor, ahol az időközben dúsgazdaggá váló édesapja fiatal feleségének kétes ügyleteit, illetve apja váltókkal való machinációit a családtagokon kívül a Glembay-klánhoz „bekötött” jogász, orvos, lelkész, de az egész személyzet is igyekszik eltussolni, illetve semmissé tenni.

Martin Huba rendezésében ezt a „minden rendben” - látszatot a csillogó-villogó, a mérhetetlen gazdagságról árulkodó díszlet tökéletessége is igyekszik felénk közvetíteni. Ebben a magát bárói ranggal fémjelzett családban a „csilli-villi” környezet azonban egyre inkább kontrasztba kerül a mind sötétebbé váló szüzsével, azaz azzal, ahogyan a festőművész mivolta miatt a bankárcsalád szellemiségétől igen távol került fiú, Leone elkezd a „családi szennyesben” turkálni.

S mivel az irodalmi alapanyag rendkívül erős, az adaptáció ― kétségtelenül a konzervatív rendezői iskolát képviselve ― nem tesz mást, mint a családtagok között elhangzó párbeszédek során keresztül leplezi le, hogy mi minden mocskos és törvényellenes dolog szárad a klán lelkén. Amelyekhez Leone természetesen nem, hogy asszisztálni nem akar, de egyfajta rezonőr szerepben tetszelegve magát az úgynevezett Glembay-atmoszférától mentesnek, elfajzottnak állítja be. Csakhogy a zsenialitása miatt (is) a darab két legfontosabb párbeszédéből, Leone-nak az apjával, majd apja második feleségével folytatott diskurzusából egyre inkább az derül ki, hogy a vér szava jóval erősebb, mint az elfajzásra vonatkozó igény. Tudják, olyasformán, mint A Karamazov testvérek Aljosájánál: aki elvileg a habitusával és a jellemével „nem Karamazov”, aztán kiderül, hogy azért benne is lenne némi hajlam a mocskos kéjvágyra…

A rendezés pedig a társulatnak köszönhetően építhet is ezekre a párbeszédekre. Minden tiszteletem a Leone-t megformáló Szabó Viktoré, aki a bolondos művész és a vérszomjas Glembay-ivadék közötti széles skálán mozogva hihetetlenül erős teljesítményt nyújt a színpadon, a takargatnivalóval jócskán rendelkező mostohaanya, a Holocsy Katalin megformálta „bárónéról” és az apát, Ignácot játszó Horányi Lászlóról nem is beszélve.

Gyürky Katalin 

Kép: Kerezsi Béla

A kritika a Kisvárdai Lapok 2020. 08. 27. számában jelent meg. Szerkesztő: Ungvári Judit; Felelős kiadó: Nyakó Bél
a



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Három a francia igazság

Szerencsés nép a francia, hiszen a vaudeville, mint a 16-17. századi Párizs utcáinak lassanként cselekményessé összefűzött vidám dalai olyan műfajokra hatottak jelentősen, mint a sanzon, az opéra comique, vagy éppen a kabaré. A többszáz éves vaudeville-t nem véletlenül társítják Marc Camoletti Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban című, 1960-ban bemutatott világhírű komédiájához, hiszen a darab esszenciáját adja mindannak, amit L’Hexagone környékén gondolnak komikumról, szerelemről, erotikáról és szatíráról. Kétségtelen, hogy a vígjáték óriási sikeréhez – a világon a legtöbbet játszott francia darab – hozzájárult az 1965-ben Tony Curtis és Jerry Lewis főszereplésével bemutatott mozi is, de minden bizonnyal enélkül is rendszeres szereplője lenne a kasszasikert és a közönség szórakoztatását is szem előtt tartó direktorok repertoárjának. Mert hogy a Boeing nem titkoltan a nevettetés szándékával hódít, és miért is ne lenne helye akár a kisvárdai versenyprogramban? Főként, ha olyan színvon...

A 2024-es év díjazottai

2024. június 21. és 29. között megrendezték a Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiválját. A versenyprogram előadásait Balogh Tibor dramaturg, színikritikus, a fesztivál művészeti tanácsadója válogatta. A színházi seregszemle idei díszvendége az alapítása 25. évfordulóját ünneplő székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház volt. Mások mellett Szabadkáról, Újvidékről, Kassáról, Székelyudvarhelyről, Kolozsvárról, Sepsiszentgyörgyről, Marosvásárhelyről, Nagyváradról, Csíkszeredából, Beregszászból és Gyergyószentmiklósról érkeztek a magyar nyelven játszó színházak, valamint láthatók voltak a Térszínház, a Ferencvárosi Pinceszínház és az Udvari Kamaraszínház, a versenyprogramon kívül pedig az Újszínház, a Lilom Produkció, az Orlai Produkció és a Veres 1 Színház előadásai is. Kilenc nap alatt huszonhét produkció került színre három helyszínen. Balázs Zoltán színész, rendező elhozta középiskolásoknak szánt színésztechnikai beszélgetőjátékát, az Aranybogár elnevezésű módszertani foglalkozást. A s...

Az időtlenné tett népszínmű

Szigligeti Ede viszonylag keveset játszott népszínművével érkezett idén Kisvárdára a vajdasági Tanyaszínház. A többségi társadalommal szemben álló család történetét feldolgozó előadásban a sztereotipikus cigány-ábrázolásokkal leszámolva, a cselekményt időtlenségbe helyezve mutatják be a vajdasági akadémisták a kitaszított szerelmeseket. A Tanyaszínház szereplései során amint megkedvelünk egy társulatot, az máris átalakul – mivel ezekben a produkciókban főként az Újvidéki Művészeti Akadémia mindenkori (akár végzős vagy frissen végzett) hallgatói vesznek részt. Gombos Dániel vezetésével, akit A cigány t koordinátoraként olvashatunk a színlapon, azt láthatjuk, hogy egy olyan dinamikus és alapjaiban átgondolt vezetés jellemzi a társulatot, amely a Tanyaszínház fundamentális értékeire fókuszál. Legyen szórakoztató, ám foglalkozzon elgondolkodtató témákkal, teremtsen lehetőséget a fiataloknak és jusson el minél több vajdasági nézőhöz. Az idei előadásban tizenkét hallgató és hat frissen végze...