A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Angyal szállt le Babilonba című előadása kíméletlenül szemünkbe vágja a hatalmi játszmák manipulációit és azt is, hogy ezeknek mi az ára.
A színpad az első részben tele van szeméttel. Rengeteg papírdarab szimbolizálja a mocskot, amiben élünk. Bartha József tere mégis olyan, mint egy képzőművészeti alkotás. A vetítés pedig filmes eszközzel is erősíti az egyébként is markáns látványt. (Video: Rancz András). Friedrich Dürrenmatt 1953-ban írta az Angyal szállt le Babilonba című darabját. Néhány évvel a második világháború után, a holokauszt borzalmait követően. A mostani, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadásában használt szövegváltozat nagyon frissnek hat, több vendégszöveget is tartalmaz (Dramaturg: Dálnoky Réka). Bocsárdi László rendezése pedig rendkívül szembesítő és hatásos. A politika sátáni arcát mutatja, egy olyan helyen történik a cselekmény, ahová hiába szállt le az angyal, a lakói nem méltók a megváltásra. A „pufók” angyal az elképesztő színpadi erővel bíró Erdei Gábor. Elmondja, hogy márpedig ő az angyal és azonnal elhisszük neki. Hozza magával fentről, egyenesen a Jóistentől Kurribit, a leánykát, akit Göllner Boróka alakít. Ő a naiv ártatlanság, illetve az igaz hit képviselője. Beleszeret Babilónia királyába, Nebukadnecárba, akit koldusként, álruhában ismer meg. A király (Mátray László) királyként is akarja, csakhogy a leányka ragaszkodik az ő koldusához. Ennyi a mese és mögötte ott van a durva valóság: a hatalom és annak az ellenségképei. Még az „öntelt kiritkusokat” is meg akarja semmisíteni a király, nem beszélve a koldusokról, a telológusokról, vagy a költőkről. Akkit a koldust Pálffy Tibor játssza. Ő az, aki a legbölcsebb, mindekin átlát. Olyan, mint egy időtlen jós, vagy egy varázsló. Nem is lehet kivégezni.
Az előadás egyik legszebb jelenete a koldus és a hóhér (Gajzágó Zsuzsa) találkozása, amely egy valóságos rituális ütközet. Lassú és váratlan fordulatokkal teli, végül a hóhér elcseréli a hivatását egy antikváriumért. Az ex-királyt Márton Lóránd játssza, aki folyamatosan készen áll, hogy visszavegye a hatalmat, harca az új királlyal leginkább egy könyörtelen párbajra emlékeztet. A háttérben a szálakat mozgatni igyekvő főminiszter: Kónya-Ütő Bence. A trónörökös (Szalma Hajnalka), mint egy kísértet jelenik meg. A nyugdíjast megjelenítő Nemes Levente a nézők között ülve formál véleményt. Egyébként az összes játszót érdemes felsorolni, mert az egész sepsiszentgyörgyi társulat, beleértve az epizódszereplőket és a kórust alakítókat is, nagyszerű teljesítményt nyújt. A főteleógust Kolcsár József, a rendőrt Szakács László, a bankárt Derzsi Dezső, Tabtumot, a hetérát D. Albu Annamária, a testőröket Nagy-Kopeczky Kristóf és Pignitzky Gellért, a költőt Varsányi Szabolcs, a kórust, illetve a katonákat Vass Zsuzsanna, Korodi Janka, Fekete Mária, Kovács Kati, P. Magyarosi Imola, Pál Ferenczi Gyöngyi játsszák. A zenét Bakk-Dávid László jegyzi, a mozgást pedig Bordás Attila. Az előadás végén a király, hitleri alakként összefüggéstelenül, tébolyultan szónokol. A megváltás elmarad, az angyal a leányka szólítására sem válaszol. Valaminek vége van, illetve az utolsó jelenetet felerősítik az újabb háborúk. Újabb diktátorok viselkednek sátánként, hiába száll le közénk az angyal, nem vagyunk méltók az oltalmára. Bár az előadásban elhangzik, hogy „elegünk van a királyokból”, úgy látszik mégsem tanultunk a történelemből. Újra és újra a hamis látszatoknak hiszünk, az egyszerű, emberi valóság helyett.
Balogh Gyula
Képek: Gáncs Tamás
Megjegyzések
Megjegyzés küldése