„Nagy szabadságot kaptam”

Molière vígjátékait időről időre újabb köntösben hallhatja a közönség a magyar színpadokon. A Szegedi Pinceszínház Képzelt beteg című előadásának dramaturgjával, Czene-Polgár Donáttal, harmadéves dramaturg szakos hallgatóval beszélgettünk.

Gyakori jelenség, hogy a klasszicista Molière drámáit a színházak átírt, átdolgozott formában viszik színre. Mesélnél egy kicsit a szövegmunka folyamatáról? Milyen irányok mentén alakult a szöveg, mi volt a célkitűzés?

A szöveg a következőképpen alakult. Később lettem a folyamat részese, mivel Herczeg Tamás, a darab rendezője már elkezdett dolgozni az anyagon, amikor a segítségemet kérte a munkafolyamatban, így aztán közösen dolgoztunk a szövegkönyvön (húzás, átírás). A rendező már többször foglalkozott a szerző drámáival, és a legtöbb esetben Parti Nagy Lajos fordításait használta (illetve Petri-fordítást a Don Juan esetében). Így ezeknek az átiratoknak a világa, az ezekre jellemző nyelvi bravúr volt szimpatikus a számára és ezt igyekeztünk szem előtt tartani az átírás során, de nyilván a saját eszközeinkkel akartuk megfogni ezt a világot. Az volt a cél, hogy azokat a poénokat és finomságokat, amelyek a molière-i korban igazán élőek voltak, azokat most is élővé és befogadhatóvá tegyük.

Másodéves voltál a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, mikor megtalált ez a lehetőség, így az egyetem falain kívül részt vehettél egy próbafolyamatban, diákként ez egy igazán szerencsés helyzet. Milyen volt a közös munka a rendezővel? Egyetemi hallgatóként mi az, amiben leginkább segített, amiben leginkább formált a munkafolyamat?

Nagyon jó volt Herczeg T. Tamással dolgozni, mert az első pillanattól kezdve nagyfokú bizalommal fordult felém. Nagyon nagy szabadságot kaptam a szöveggel kapcsolatban. Folyamatosan egyeztettünk, és amikor kerestük ennek a szövegnek a milyenségét és állítottuk össze az anyagot, mindig nyitott volt az ötleteimre és a meglátásaimra. A próbákon pedig nyitottsággal hallgatta meg a meglátásaimat, teret adott annak, hogy párbeszédbe kerüljek a színészekkel és a többi alkotóval. Hallgatóként azért adott sokat ez a lehetőség, mert nemcsak megfigyelője, hanem igazi résztvevője lehettem egy próbafolyamatnak, egy hús-vér, létező színházban. Másrészt kipróbálhattam sok mindent, amit egyetemi keretek között nem feltétlenül tudtam volna a második évemben.

Jövőre már a gyakorlati éveidet kezded, szóval lassan hivatkozhatunk rád pályakezdő dramaturgként. Hogy látod, mi a legnagyobb nehézség, amivel egy fiatal alkotónak szembesülnie kell a te szakmádban?

Csak a magam nevében beszélve, szerintem nagyon ijesztő helyzet az, hogy amikor még bent vagyunk az egyetemen, ahol tanáraink, mestereink vannak, velük szemben, mi diákok, szinte „gyerekek” vagyunk, de a színházakhoz kikerülve rögtön alkotóként, partnerként kezelnek minket. Ebben a helyzetben nem mindig egyszerű navigálni. Az igazi küszöbátlépés nem történik meg, ami átkattintaná bennünk – kiesve az egyetemről, beesve a szakmába – hogy most voltunk hallgatók, és most vagyunk szakmabeliek. Valahogy ez a kettő összemosódik. A másik bizonytalanság az elhelyezkedéssel kapcsolatos, hiszen a szakma egyre csak telítődik, túlképzés folyik, nem csak az egyetemen, hanem az egész országban. Ez egy olyan tényező, amely feszélyezhet mindenkit, aki jelenleg művészeti képzésben tanul.

Már három éve veszel részt a kisvárdai fesztiválon. Mesélnél az itteni tapasztalataidról, élményeidről? Milyen itt, Kisvárdán?

Nagyon pozitív élményeim kapcsolódnak Kisvárdához. Egyetemistaként azért is jó idejönni, mert a vizsgaidőszak végén feltöltődést jelent számomra, de szakmailag és emberileg olyan találkozások is történhetnek, amelyek gyümölcsözőek a jövőre nézve. Már a második alkalommal veszek részt Kozma Gábor Viktor és Bélai Marcel viewpoints workshopján, ez nagyon hasznos tapasztalás a számomra. Azt érzem, hogy azokat a dolgokat, amelyeket itt megtanulok – akár a workshopon, akár azzal, hogy látok határon túli előadásokat, és új színházi formákkal ismerkedek meg – hasznosítani tudom a későbbi munkámban. Ilyen szempontból Kisvárda egy védett helyszín azoknak, akik lassan kilépnek majd a szakmába, mert nagyon nyugodt, és szakmai értelemben véve biztonságos közeg.

Szabó Csenge

Képek: Ráthonyi Sára