Ugrás a fő tartalomra

#mindenrendbenvan




A Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulata a Meghatározhatatlan időre című performansszal, nyolc különálló jelenettel lepte el Kisvárda utcáit, a vándorló közönség tehát nyolcszor hét percben nézhette végig, miként működik az ember a kirakatban, abszurd csodálkozással láthattuk vissza üvegéből saját magunkat. Gyerekkortól karrierig, a mellőzött állapoton át a rejtőzködésen keresztül a láthatóságig küzdünk, és küzdünk a kilátástalanságban, hogy valami furcsa ösztönös élni akarásunkkal mégis foggal-körömmel ragaszkodjunk ahhoz és kapaszkodjunk abba, ami van, vagy abba, ami nincs, a fő, hogy láthatóvá váljunk. #mindenrendbenvan, csak ne lássák, hogy nem így van. Kirakat itt minden.

A performansz rendezője Vladimir Anton, és a kirakatszínház formáját a jelenlegi járványhelyzet ihlette, így keresve a kontaktot a közönséggel. Mégis azt gondolom, nem is feltétlenül kell ehhez a kirakatszínházi kissorozathoz (sem) világjárvány, hiszen a jelenetek önmagukban – járvány nélkül – is érvényesek, értelmezhetőek. A nyolc mini történet csak időben mini, de a hét perc lényegében egy-egy életszakasz aktuális állapotát mutatja be.

Az első történet az óvódás kisfiú története, aki természetesen szerelmes egy kislányba, ezt éppenséggel el is mondaná neki, de a környezet fojtogató hatására olyan mondatok cikáznak a kisfiú fejében, amelyek bőven elegek ahhoz, hogy eltántorítsák a szerelmi vallomástól. „Ha fiú vagy, akkor rossz vagy!”, ismételgeti…

Az óvodás kisfiú történetét már egy felnőtt férfi néhány percének kihangosítása követi: talán nem a járványnak köszönhető, hiszen réges-régi jelenség, hogy az online térben nyíltan vagyunk idegen emberek trágár és érzéketlen kommenttámadásainak kitéve, már-már észre sem vesszük, fel sem vesszük, csak valami furcsa rossz érzéssel folytatjuk tovább a napunkat, miután elolvastuk, hogy miért butaság, amit – jelen esetben – a betegséggel kapcsolatban gondolsz, érzel, tapasztalsz.

A kommenteket olvasó férfi története mellett további aprónak tűnő kis történetek váltak az utca részévé, így például egy női vallomás a próbababák kereszttüzében. Egy rendkívül megindító őszinte kis monológ arról, milyen is ő, milyen szeretne lenni, vagy éppen milyennek fogadja el saját magát. Micsoda szépség van az utóbbiban. És természetesen ott van a szerelem is: szeretni szeretne, na de nem olyan szenvedélyesen, mint a filmekben, hanem úgy igazán…

A papír kevés pedig minden jelenet szót érdemelne, de ha már színházi fesztivál, akkor ne menjünk el a színész férfi története mellett. Pusztán a véletlen műve, vagy a csillagok szerencsés együttállása, hogy mire a színész férfi kirakatához értünk, már sötétedni kezdett, a fényekkel tehát még inkább színházi hangulat teremtődött. Adott a művészember, aki éppen festi magát egy előadás előtt. Visszafogott nyugtalanság van benne, izgul, de izgatott, fél, de várja, hogy végre a színpadra léphessen, adhasson, átadhasson, segítsen, műveljen mindazért, hogy hihessen abban, hogy a közönség ebből majd megérez valamit. A színész történetének vége, hogy mire elkészül a festéssel, mire már fejben is egészen készen áll, akkor a járványhelyzet miatt lefújják az előadást. Kicsit olyan ez is, mint az élet: mire készen lennénk…

Szabó B. Eszter
Kisvárdai Lapok, 2021. 06. 21.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Sopro nyerte a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiváljának fődíját

Kilenc napon át ismét Kisvárda lett a Kárpát-medence magyar színházi életének találkozóhelye. Június 26. és július 4. között rendezték meg a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválját, amely idén is a határon túli és az anyaországi magyar színházak legizgalmasabb előadásait, alkotóit és közönségét gyűjtötte egybe. A több évig tartó felújítás után idén ismét a Várszínpad is a fesztivál helyszínei közé tartozott. A három játszóhelyen – a Várszínpadon, a Zsinagógában és a Művelődési Központban – összesen 23 versenyelőadást láthatott a közönség. A fesztiválra 17 városból érkeztek társulatok: Aradról, Beregszászról, Budapestről, Debrecenből, Dunaújvárosból, Kézdivásárhelyről, Kolozsvárról, Komáromból, Marosvásárhelyről, Nagyváradról, Sepsiszentgyörgyről, Szabadkáról, Szatmárnémetiből, Szegedről, Székelyudvarhelyről, Temesvárról és Újvidékről. A versenyprogram átfogó képet adott a magyar nyelvű színház sokszínűségéről. Az idei versenyprogramban két színművészeti egyetem hallgatói is bem...

Ember az ember ellen

A kisvárdai fesztivál záróelőadásaként a Mohácsi János rendezésében készült Egy piaci nap című produkciót láthatta a közönség a Komáromi Jókai Színház előadásában. A történelmi eseményeket feldolgozó előadás nemcsak egy megrázó történetet állít színpadra, hanem húsbavágó őszinteségével a közösségi felelősség és az emlékezet kérdéseit is a néző elé tárja. A díszlet és a jelmezvilág hitelesen idézte meg a világháború utáni hangulatot. A zsákanyagból készült jelmezek érzékletesen jelenítették meg a korszak kényszerű újrahasznosítását és a hiánycikkek mindennapi tapasztalatát. A báljelenetben mindez tovább erősödik: a használati tárgyak jelmezzé válnak, úgy, mint a seprű vagy a lábasok. A díszlet egyszerű, mégis kifejező: a fából és vasból konstruált háttér jól érzékelteti a háborús állapotok nyers világát, miközben a tér szinte bezártságérzetet kelt a nézőben. Ez a szűk, lehatárolt színpadi világ azt is hangsúlyozza, hogy a történet egy zárt közösségen belül, annak belső feszültségei közö...

A „Santa Lolita" a részvétet a színpad fegyverévé teszi

Mi történik akkor, ha egy egész közösség nem hajlandó szembenézni saját bűneivel, ám bármikor készen áll kővel dobálni azt, aki ezt leleplezi? Ez a kérdés lebeg csendesen, mégis nyomasztóan a „Santa Lolita" egész előadása fölött, amelyet Kiliti Krisztián rendezett Laura Mañá forgatókönyve nyomán, és amelyet a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata mutatott be a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja keretében. Az előadás nem csupán elmeséli a megbocsátásról és a képmutatásról szóló példázatot – szó szerint nagyító alá helyezi azt, egy szigorúan felépített színpadi konstrukcióban, ahol minden technikai részlet a kritikai gondolkodás fegyverévé válik. A Szőke Zsuzsi jegyezte scenográfia az első jele annak, hogy egy szinte zenei pontossággal megépített előadással van dolgunk. A templomi orgona rozsdás csövei uralják a játékteret, már az első pillanatoktól egy megromlott szakralitást sejtetve – egy erkölcsi intézményt, amely belülről rozsdásodott meg anélkül, hogy bárk...