Kicsoda Jacob Flanders? Milyen ember? Kérdezi tőlünk a színlap. „Nem rossz ember, csak messze van.” Feleli az előadásban Jacob egyik szerelme, és ezzel az egy mondattal rávilágít a karakter zárkózott, titokzatos, saját világában élő vonásaira. Egyszóval olyan ember, akiről érdemes elmesélni egy történetet. Olyan, akiről mindenki gondol valamit. És aki mindenkinek hiányzik.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem IV. éves színművész hallgatói Rusznyák Gábor rendezésében mutatták be a Virginia Woolf regényéből készült előadást, a Jacob szobáját. Az adaptáció nem próbálta meg teljesen levetkőzni a regény műfaji sajátosságait, színpadra írt párbeszédek helyett legnagyobb részt történetet meséltek, narráltak a szereplők.
A díszlet különleges kialakítása lehetővé tette az osztály nagy részének folytonos jelenlétét. A térben egy szobához hasonló, fallal határolt teret láttunk, mellette különböző méretű ablakokat és ajtókat, ahonnan a szereplők mesélhettek, miközben bent a szobában ment a játék. Elmesélték egy fiú történetét emlékképekből, meghatározó események apró részleteiből, felejthető, valamiért mégis az ember lelkébe égett pillanatokból. A színészek végig olyan figyelemmel voltak jelen, olyan erősen táplálkoztak egymás jelenlétéből, hogy Jacob története már pusztán a narráció által is élesen megelevenedett előttem. Különleges jelentéssel bírtak az ablakok és ajtók, ahol mindig felbukkant néhány mesélő. Erőteljesen sugallva azt, hogy valaki a külvilágból mindig szemléli az életünket. Mindig valaki szeme láttára cselekszünk. Mi döntünk és cselekszünk, és ezt valaki mindig elszenvedi. Ez a térforma erőteljesen behozta azt a gondolatot is, hogy az embereket, akik az életünk részévé akarnak válni, nekünk kell beengedni. Különben kint maradnak és csak mesélni tudnak valamiről, amit onnan kívülről látnak.
A helyszín az előadás során többször átalakult, ahogyan haladunk előre Jacob életében. Hol az otthon egy szobája, könyvtár, vonat, műterem vagy éppen kávézó volt. A gyakori karakterváltások és a narrációs szöveg néhány mondatos felosztása gyors ritmust adott az előadásnak, amit a színészek nagyon pontosan tartottak a legvégéig. Jacob szerepét is több színész keltette életre, ami számomra nehézkessé tette azt, hogy Jacob központi karakterként kiemelkedjen a környezetéből. A történet szerves részét képezi, hogy Jacob környezete hogyan gondolkodik a fiúról, a körötte élők milyennek látják őt, hogyan éreznek iránta, miben befolyásolja az életüket, hogy találkoztak Jacobbal. Ennek a súlya jobban átérezhető lenne, hogyha rögzülne Jacob karaktere és egyetlen színész keltené életre. Lévén, hogy vizsgaelőadásról van szó, ez természetesen egészen máshogy működik, és nem ritka, hogy egy előadáson belül több színész játssza ugyanazt a karaktert, mégis nézőként jobban megsegítettek volna, ha egyetlen Jacobot látok a színpadon. Az előadásnak szerves részét képezik a vetített festmények és fotók, amelyek a szoba hátsó falán jelennek meg.
A képek legtöbbször leillusztrálják a megidézett helyszíneket, azonban stílusban egymástól élesen eltérő alkotásokat láthattunk, ezek nem tudtak egységet alkotni a színpadi jelenetekkel. A színészek intenzív jelenléte, lendületes tempója és gondolattal teli előadásmódja már önmagában erős képteremtő erővel bír, talán nem is lenne szükség ezt még jobban megsegíteni, illetve a néző asszociációi is jobban aktiválódnának, ha nem kapnának konkrét képi aláfestést az elhangzott történethez. Kiemelkedő jelenet volt számomra, amikor szimultán láttuk Jacob édesanyját, aki a fia levelét olvassa, és Jacobot, ahogyan egy műteremben tölti az idejét. Inspiráló volt, ahogyan a színészek egymás mellett léteztek, amennyire figyeltek saját történetszálukra és a mellettük játszódó pillanatokra. Érezhető volt a játszók összhangja és összeszokottsága. És éppen ez kellett ahhoz, hogy kicsit mi is ott legyünk Jacob szobájában. Jacobnál, aki nem rossz ember, csak messze van. A IV. osztály most közelebb hozta.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara, IV. éves színész hallgatók előadása
Megjegyzések
Megjegyzés küldése