Ugrás a fő tartalomra

„Már hatodszor kerüljük meg a Földet”

A 38. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján versenyelőadásként volt látható a Déryné Társulat Chioggiai csetepaté című produkciója, Tapasztó Ernő rendezésében. Az előadásról, a Déryné Program missziójáról és a társulati munkáról Tarpai Viktóriával beszélgettünk.

Immár öt és fél éve vagyok a csapat tagja. Decemberben volt a Chioggiai csetepaté bemutatója, amelyben Toni, a bárkatulajdonos feleségét, Pasqua asszonyt alakítom. Ő egy nagyon erőteljes, hangos, cserfes személyiség. Nagyon szeretem az olasz kultúrát és Olaszországot. Ezért is szeretem ezt a szerepet, mert ebben bátran lehetek hangos, bátran használhatom a nagy gesztusaimat, ez az olasz hangulat teljesen betalált nálam. Úgy érzem, hogy a nézőknél is működik, hiszen egyre inkább azt tapasztalom, hogy keresik a vidámságot és a feloldódást a színházban. Ez a darab pedig ezt bőven meg tudja adni.

Az előadás rendezője Tapasztó Ernő, akinek a munkái általában nem hétköznapiak. Mennyiben volt különleges vele dolgozni?

Először dolgoztam Ernővel, és ő valóban nem egy hétköznapi alkotó. Nagyon bátran nyúl az alapanyaghoz, és mindig beleteszi a saját humorát, sajátos látásmódját. Ugyanakkor rendkívül nyitott arra is, hogy mi, színészek mit gondolunk egy-egy jelenetről, ezért ez valóban közös alkotói folyamat volt. Ez sem egy klasszikus Goldoni-rendezés lett. Zeneileg is egészen más irányt vettünk: Unger Balázs írta a zenét, Sényi Fanni a dalszövegeket, Győrfi Csaba készítette a koreográfiát.

Tehát tulajdonképpen egy zenés változat?

Igen, zenés-táncos előadás. Ráadásul elemelte a történetet: itt nem csipkét készítenek a várakozó asszonyok, hanem tésztát gyúrnak. Pizzaillat lengi be az egész előadást. Az előadás végére három pizza is kisül. Azt szoktam mondani, hogy ezt az előadást alaposan megszórtuk mediterrán fűszerekkel.

A Déryné Programmal folyamatosan járjátok az országot. Neked ez mennyire jelentett újdonságot?

Igazából egyáltalán nem, hiszen Beregszászban kezdődött a pályám, ott alakult ki a színházi anyanyelvem. Jó néhány évet töltöttem ott, és ma is a beregszászi társulat tagja vagyok. Ott is rengeteget utaztunk, falvakba, szórványmagyarsághoz vittük az előadásokat, emellett fesztiválokra is sokat jártunk. Ez a fajta színházcsinálás tehát nem volt új számomra. A különbség inkább az intenzitás. Egyik kollégánk kiszámolta, hogy az elmúlt öt és fél év alatt már hatodszor kerüljük meg képzeletben a Földet, annyi kilométert utaztunk már. Van olyan hét, amikor három-négy előadást játszom az ország teljesen különböző pontjain. Hosszú távon azért megterheli az embert. Ugyanakkor nagyon sok szépsége is van. Ez valóban misszió. Ugyanazt folytatom, amit Beregszászon is csináltunk: eljuttatni a színházat olyan településekre, ahol erre egyébként nem lenne lehetőség. 

Mennyire igényel ez másfajta hozzáállást, mint egy kőszínházi lét?

Ehhez valóban kell valami plusz. Egy kőszínházban is fárasztó lehet sok előadást játszani, de itt újra és újra alkalmazkodni kell az adott körülményekhez. Nekem ez sem volt teljesen új, hiszen Beregszászon ehhez szoktam. Ott sokszor nekünk kellett kellékezni, díszletet építeni is. Ez a létforma nagy adag elhivatottságot kíván. A színház mindig sok lemondással jár: nem vagy ott minden ünnepen, családi ebéden vagy születésnapon. Itt ehhez még küldetéstudat és kitartás is kell. Persze vannak olyan pillanatok, amikor az ember azt mondja a kollégáinak viccesen: „Úgy szeretném már, ha hiányoznátok.” Ilyenkor jó egy kicsit megpihenni, aztán veszünk egy nagy levegőt, és megyünk tovább.

A Chioggiai csetepaté kapcsán említetted, hogy a nézők mintha most jobban vágynának a könnyedebb előadásokra. Ez valóban így van?

Igen, ezt már jó ideje tapasztaljuk. Természetesen mindig lesz olyan közönség, amelyik kíváncsi egy komoly királydrámára vagy egy elgondolkodtató előadásra, de azt látom, hogy a többség most inkább nevetni, kikapcsolódni szeretne. Őszintén szólva én magam is egyre inkább vágyom arra, hogy nevettessek, hogy könnyedebb történetekben vegyek részt. Szerencsére nagyon kevés helyen játszunk félház előtt. Sok településre már többször is visszahívtak bennünket, ami mindig jó visszajelzés.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Morális játékok

Borbély Szilárd amoralitás-játékát, az Akár akárki t vitte színre a Kassai Thália Színház, Czajlik József rendezésében. A tragikusan korán elhunyt szerző brutális kortárs látleletet mutat fel ebben a művében, ám nem könnyíti meg a színházcsinálók dolgát, ha fogást akarnak találni a darabon. A kassaiak előadásának erőssége és egyben gyengéje is az, hogy nehezen találnak kulcsot a borbélyi szöveghez, amely rendkívül határozott és kimunkált struktúrában létezik. Erősség is, hiszen arra készteti az alkotókat, hogy birkózzanak a szöveggel, saját jelrendszert alakítsanak ki hozzá, kreatív megoldásokra szorítja rá az adaptálókat. De ez most gyenge pont is, mivel itt a világépítés nem sikerül egységesen. Nehéz szöveg Borbély Szilárdé és nem pusztán azért, mert a moralitás műfaja már távolra sodródott a mai embertől, bár bizonyára ez is közrejátszik. Patikamérlegen kimért és precízen kidolgozott szóépítmények, gondolat-felhőkarcolók között bolyongva úgy képzelem, hogy szükség lett volna egy ol...

Tánccal, szexszel – át a színeken

Az ember tragédiájukkal zenei válogatásuknak, összecsiszolt koreográfiájuknak, a találékony jelmez-, valamint díszletváltás gördülékenységének, valamelyest a felvidéki-szlovákiai áthallásoknak köszönhetően – s a szerelem erejének felidézésével meglepően eredeti és figyelmet megtartó interpretációt sikerült létrehozniuk a kassaiaknak. Bár a magyarok tudatának valamely szintjén vélhetőleg ott él a madáchi tragédia, nem hinném, hogy könnyű lenne bárkinek is friss újraolvasás nélkül összerakni a színeket az előadás nyomán, de Rédli Károly bátor rendezői megoldásai révén mégis kibomlik egyfajta filozófia. Az emberiség történelme többek közt a hatalom, a pénz, a pártosodás, klikkesedés – a szabad akarat, a mindenkori vezető felelőssége, szerepe, az elvek harcának akár szőrszálhasogatásig menő képviselete, az ellenségkép kialakítása mentén zajlik. Aprópénzre váltatnak a tudomány eredményei, folyik a porhintés, terjednek az álhírek, uralkodik a média. Mára, hihetjük, már minden kombináció megv...

Az időtlenné tett népszínmű

Szigligeti Ede viszonylag keveset játszott népszínművével érkezett idén Kisvárdára a vajdasági Tanyaszínház. A többségi társadalommal szemben álló család történetét feldolgozó előadásban a sztereotipikus cigány-ábrázolásokkal leszámolva, a cselekményt időtlenségbe helyezve mutatják be a vajdasági akadémisták a kitaszított szerelmeseket. A Tanyaszínház szereplései során amint megkedvelünk egy társulatot, az máris átalakul – mivel ezekben a produkciókban főként az Újvidéki Művészeti Akadémia mindenkori (akár végzős vagy frissen végzett) hallgatói vesznek részt. Gombos Dániel vezetésével, akit A cigány t koordinátoraként olvashatunk a színlapon, azt láthatjuk, hogy egy olyan dinamikus és alapjaiban átgondolt vezetés jellemzi a társulatot, amely a Tanyaszínház fundamentális értékeire fókuszál. Legyen szórakoztató, ám foglalkozzon elgondolkodtató témákkal, teremtsen lehetőséget a fiataloknak és jusson el minél több vajdasági nézőhöz. Az idei előadásban tizenkét hallgató és hat frissen végze...