Ugrás a fő tartalomra

„Nyelvében él a nemzet” – a fesztivál első három napja. Napló.

 

Augusztus 21-én, pénteken 34 fokban kezdetétvette a Magyar Színházak XXXII. Kisvárdai Fesztiválja. A koronavírus-járvány miatt némileg módosult a zömmel határon túli előadásokat vendégül látó színházi seregszemle programja, de a nézők lelkesedése eddig úgy tűnik, határtalan.

Az első napon két különböző komédiával indítottunk. „Nagy az Isten állatkertje” – mondhattuk volna, amikor a Szegedi Szabadtéri Játékok Úrhatnám polgár című előadásának szőrmés jelmezein, patás cipőin végignéztünk. A produkció a Koldusopera helyett érkezett, és ahogyan a rendező, Herczeg T. Tamás elmondta, az egyébként nagy színpadban gondolkodó szegedi alkotók is most a show-k helyett az elgondolkodtatóbb darabokat helyezték előtérbe. 


Parti Nagy Lajos fordítása lehengerlő. A Kossuth-díjas szerző 2008-ban így fogalmazott:

"Ez az átirat – legyen a műfaja sajátirat – a Vígszínház felkérésére született. A történet Molière-é, a magyar szöveg az enyém. Kérdés persze, hogy azé-e a mű, akié a történet, avagy azé, akié a nyelve. Én eléggé saját művemnek tekintem, a klasszikus Úrhatnám polgárt tessék továbbra is Mészöly Dezső remek fordításában olvasni. Hogy mitől saját mű? Attól például, hogy átírtam (rímtelen) alexandrinba a Molière által prózában megírt, jórészt balett-alapanyagul szolgáló, soványka történetet. Szükségem volt e radikális beavatkozásra, hogy valami összerántsa a darabot is, és engem is, hogy átkerüljön a mű a stilizáció egy másik szintjére.”

Legszívesebben megtanulnánk pár kifejezést, hétköznapi használatra. Figyeljenek csak mit mond a Filozófus:

„Csak türelem. Mérséklet. Arany középút.
És ez, tisztelt urak, a filozófia.
Az ember tán elugrál olykor, s cincorász,
Mert van neki egy bakugratívitása,
De hogyha nem hevíti bölcs gondolkodás,
Bönyhő majom csupáncsak, pityupapagáj.”

Az előadás után a főtéren keresztül vitt az utunk a késő esti előadásra. A belváros megtelt élettel: a főtér nagyszínpadára az Abbabákat és Gáspár Lacit hívták meg a szervezők. Mi fesztiválozók a Zsinagógába tartottunk. Molière és persze Parti Nagy komédiája után hamisítatlan kortárs humort kaptunk – halandzsanyelven. A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Gusztáv a hibás mindenért előadása, humora mellett metsző társadalomkritikai éllel beszélt jelen korunk Gusztávjairól, kisembereiről. Fantasztikus „munkát végzett” az öt színész - nevezhetnénk sztahanovistáknak is őket, de ne használjunk konkrét kifejezéseket -, ugyanis nemcsak Gusztávként teljesítettek a maszk alatt, de ők szolgáltatták az aláfestő „zenét”, százféle „hangszeren”, sőt, az illusztráló vetítést. A különleges produkció után még sokáig beszélgettünk egymással úgy, mint Dömdödöm Mikkamakkáékkal. Csak mi azt mondtuk: Tuturu tuturu turu. 


A szombat délelőtti szakmai beszélgetésen erről a – nevezzük úgy – Guszáv-jelenségről diskuráltunk. Kritikusok, színészek, zsűritagok szóltak hozzá. Sok érdekes gondolat hangzott el a kisember kiszolgáltatottságáról, a felelősséghárításról, a menekülésről, arról, hogy hogyan rejtőzünk el a közösségi média mögé.

Kulisszatitkokat is megtudtunk: az alkotók elárulták, hogy tulajdonképpen kétszer hozták létre az előadást, mivel a maszkok későn érkeztek meg. Azt is elmesélték, hogy négy órán keresztül nézték a Gusztáv-rajzfilmeket, ami után rengeteget improvizáltak. S bár az előadás így is több mint két óra volt, sokat húztak belőle. Azt is megtudtuk, hogy van szövegkönyv, sőt dramaturg is, aki megírta a szöveget, de nyomatékosan megkérte a színészeket, ne használjanak magyar szavakat, és kifejezéseket.

De ami a legdurvább, gondoljanak bele: milyen nehéz, amikor az embertől elveszik az arcát, a beszédét és csak a keze és a lába marad. El tudják képzelni?

A nap hátralévő részében, amíg a nagyérdemű esetleg süttette a hasát valahol, mondjuk a strandon, vagy Leveleken, esetleg Sóston, netán elmajszolt egy lángost, a Művészetek Házában folytatódott a fesztivál-élet: a nagyváradi Szigligeti Színház Szép Ernő Lila akác című előadásával érkezett Kisvárdára, s a próba kiszűrődő hangjait elcsíphették az igazán kíváncsi fesztiválozók. Botos Bálint rendezése az ünnepélyes megnyitó után következett. S hogy az ünnep a jelenlegi járványos időszakban más, és több jelentéstartalmat kapott, azt jól mutatja a színházi alkotók, művészek és szakírók örömteli találkozása.



Vasárnap aztán együtt kivesézhettük a szerelmes sztorit. Abban semmi kétség, hogy a Tóth Mancit játszó Román Eszter az előadás felfedezettje, Botos Bálint rendező pedig, Guelmino Sándor „segítségével” újrafogalmazta Szép Ernő költészetét. A koncepció körül némi parázs vita is kialakult, ami természetes, hiszen ahány nézői szem, annyiféle lehetséges benyomás, és értelmezés.

A jóleső ebéd, a jeges limonádé és a néhány órás pihenés után kellemetlen meglepetés ért bennünket. Az ég alján egyre nagyobb és vészjósló felhők közeledtek, amiből annak rendje és módja szerint szakadni kezdett az eső, jókora villámlás és mennydörgés kíséretében. Szerencsére a fél hatos Peer Gynt nézői maximum egy kiadós lábmosással érkeztek volna, de aggódtunk a Bagolyváriakért, akik az Orlai-produkcióra váltották meg jegyeiket. Szerencsénk volt, a zivatar gyorsan jött, gyorsan ment, mehettünk mindannyian elfoglalni a helyeinket. 


Pataki András rendező, forgószínpadra elhelyezett lépcsőkkel, híddal, szigettel felszerelt játszó-térre, látványos jelmezekkel, élő zenekarral álmodta meg az előadást. Szép volt Peer Gynt (Gál Tamás) és édesanyja, Aase (Horváth Zsuzsa) bensőséges, őszinte kapcsolata.

A Soproni és Csallóközi közös produkció után a marosvásárhelyiekhez siettünk. Bejutáskor a Zsinagóga bejáratánál kosárból kaptuk A nép ellensége és A nép barátja cetliket, kinek mi jutott. Hűha! Mi lesz ebből, s ha valaki nem akar játszani? De az este hátralévő részében ez nem volt már kérdés. Beszippantott az élet-játék, már rólunk volt szó, a városunkról, a megélhetésünkről, az igazságainkról és naná, hogy hozzá is akartunk szólni. Mi nem szedtük szét a házat, ahogy otthon Marosvásárhelyen egy nyugdíjascsoport megtette, amikor érzékelték, hogy más lett a szavazás eredménye, mint amit vártak, de most is határozott, okos és bátor hozzászólók voltak. Fiatalok… vagy idősebbek. Mert nekünk középkorúaknak van mit veszteni… indokolta a rendező, Keresztes Attila másnap a szakmai klubban. A hosszan tartó taps után kifelé ballagva a Zsinagóga parkolójában hallottam, amint két jól öltözött, szintén középkorú pár megjegyzi: „Elképesztő, hogy ez Ibsen!... Mintha ma írták volna.” 


Én is még sokáig elmerengtem ezen az előadáson. Szép volt számomra, ahogy a társadalom legkisebb egysége, jelen esetben konkrétan a Stockmann család milyen példamutatóan tart össze. Hiába piszkálja meg más rokoni, baráti, munkahelyi kapcsolat ezt a szeretet-egységet, ez a kötelék nagyon erősen tart. Hazamegyek és elolvasom Ibsen A nép ellensége művét. Most már érdekel!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Három a francia igazság

Szerencsés nép a francia, hiszen a vaudeville, mint a 16-17. századi Párizs utcáinak lassanként cselekményessé összefűzött vidám dalai olyan műfajokra hatottak jelentősen, mint a sanzon, az opéra comique, vagy éppen a kabaré. A többszáz éves vaudeville-t nem véletlenül társítják Marc Camoletti Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban című, 1960-ban bemutatott világhírű komédiájához, hiszen a darab esszenciáját adja mindannak, amit L’Hexagone környékén gondolnak komikumról, szerelemről, erotikáról és szatíráról. Kétségtelen, hogy a vígjáték óriási sikeréhez – a világon a legtöbbet játszott francia darab – hozzájárult az 1965-ben Tony Curtis és Jerry Lewis főszereplésével bemutatott mozi is, de minden bizonnyal enélkül is rendszeres szereplője lenne a kasszasikert és a közönség szórakoztatását is szem előtt tartó direktorok repertoárjának. Mert hogy a Boeing nem titkoltan a nevettetés szándékával hódít, és miért is ne lenne helye akár a kisvárdai versenyprogramban? Főként, ha olyan színvon...

A 2024-es év díjazottai

2024. június 21. és 29. között megrendezték a Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiválját. A versenyprogram előadásait Balogh Tibor dramaturg, színikritikus, a fesztivál művészeti tanácsadója válogatta. A színházi seregszemle idei díszvendége az alapítása 25. évfordulóját ünneplő székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház volt. Mások mellett Szabadkáról, Újvidékről, Kassáról, Székelyudvarhelyről, Kolozsvárról, Sepsiszentgyörgyről, Marosvásárhelyről, Nagyváradról, Csíkszeredából, Beregszászból és Gyergyószentmiklósról érkeztek a magyar nyelven játszó színházak, valamint láthatók voltak a Térszínház, a Ferencvárosi Pinceszínház és az Udvari Kamaraszínház, a versenyprogramon kívül pedig az Újszínház, a Lilom Produkció, az Orlai Produkció és a Veres 1 Színház előadásai is. Kilenc nap alatt huszonhét produkció került színre három helyszínen. Balázs Zoltán színész, rendező elhozta középiskolásoknak szánt színésztechnikai beszélgetőjátékát, az Aranybogár elnevezésű módszertani foglalkozást. A s...

Az időtlenné tett népszínmű

Szigligeti Ede viszonylag keveset játszott népszínművével érkezett idén Kisvárdára a vajdasági Tanyaszínház. A többségi társadalommal szemben álló család történetét feldolgozó előadásban a sztereotipikus cigány-ábrázolásokkal leszámolva, a cselekményt időtlenségbe helyezve mutatják be a vajdasági akadémisták a kitaszított szerelmeseket. A Tanyaszínház szereplései során amint megkedvelünk egy társulatot, az máris átalakul – mivel ezekben a produkciókban főként az Újvidéki Művészeti Akadémia mindenkori (akár végzős vagy frissen végzett) hallgatói vesznek részt. Gombos Dániel vezetésével, akit A cigány t koordinátoraként olvashatunk a színlapon, azt láthatjuk, hogy egy olyan dinamikus és alapjaiban átgondolt vezetés jellemzi a társulatot, amely a Tanyaszínház fundamentális értékeire fókuszál. Legyen szórakoztató, ám foglalkozzon elgondolkodtató témákkal, teremtsen lehetőséget a fiataloknak és jusson el minél több vajdasági nézőhöz. Az idei előadásban tizenkét hallgató és hat frissen végze...