Augusztus 21-én este 21:30 órától láthatták a kisvárdai fesztiválozók a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Gusztáv a hibás mindenért című produkcióját. Az előadásban játszó Szorcsik Kriszta színművésznővel a mesefigura esendőségéről, humoráról, valamint vélt, és valós ártatlanságáról is beszélgettünk.
Korábban úgy nyilatkozott: régóta izgatja, hogy mivel jár, ha kilép a komfortzónájából. A kisvárdai fesztiválra a Kosztolányi Dezső Színház Gusztáv a hibás mindenért című nonverbális előadásával érkezett, amiben játszótársaival együtt „halandzsa nyelven” beszélnek, videó és hangeffektekkel gazdagítják a jeleneteket. Erre gondolt?
Erre is. Az utóbbi időben a kísérletező, új formanyelvet kereső alkotói folyamatok felé nyitok, mert ezek tágabb lehetőséget nyújtanak számomra a partneri viszonyok hiteles kialakulására, az összehangolódásra, és az elmélyülésre is egy színházi anyagban. A Gusztávban Kokan Mladenović rendező különleges koncepciót tárt elénk: Búbos Dáviddal, Kucsov Borisszal, Mészáros Gáborral és Mikes Imre Elekkel egyenrangú társakká válunk, hiszen mindannyian belebújunk Gusztáv, a mesefigura bőrébe, s amíg éppen a középpontban, a színpadon az aktuális Gusztáv játssza a történetét, addig a többiek vagy partnerként, vagy segítőként különböző kellékekkel, eszközökkel videó és hangkulisszát teremtenek köré.
Miért éppen Gusztáv alakja foglalkoztatta a rendezőt?
Azért, mert Kokant megfogta az esendősége, a kisember-szerűsége, és az idealizmusa. Leképezi egy elmúlt korszak és egy letűnt rendszer fel- és kihasznált szürke állampolgárát, és a mesében megrajzolt személyiségének tovább gondolásával pedig alkalmunk nyílik arra, hogy jelen idejű társadalmi kérdésekről beszéljünk. Egyébként nem is biztos, hogy Gusztáv olyan ártatlan, hogy semmiről sem tehet, csak éppen a körülmények áldozata…
Hogyan fogadták a nézők a korábbi előadásokat?
Értették, hogy miről szól, szerették a humorát és a stílusát. A mozgás, a gesztusok, a képi megfogalmazás, az élő hangkulissza hatalmas jelentőséggel bírnak. Rengeteg részt megnéztünk a meséből, majd a próbák és improvizáció után a saját epizódjainkat fűzte előadássá a dramaturg és a rendező. Nálunk is hallható egy-egy értelmes szó, ami lényeges, hiszen nem véletlen, hogy kitől, mikor, miért és hogyan hangzik el. A jelenetek többségében a szöveg érthetetlen, ennek ellenére kiderül a néző számára, hogy miről van szó. Úgy is fogalmazhatnék, hogy az előadásnak „Gusztáv-nyelve” van. A kapcsolat színész és színész, valamint színész és néző között az eddigi tapasztalataink alapján nagyszerűen működik.
Oláh Zsolt
Képek: Kerezsi Béla
Az interjú a Kisvárdai Lapok 2020. 08. 22. számában jelent meg. Szerkesztő: Ungvári Judit; Felelős kiadó: Nyakó Béla
Megjegyzések
Megjegyzés küldése