A magyar-magyar kulturális kapcsolatokért felelős miniszteri biztos, Petneházy Attila visszaemlékezett arra az időszakra, amikor még csak idealista elképzelés volt az, hogy a kisvárdai fesztivál több éves hagyománnyá nője ki magát. A színház mibenlétét vizsgálva Harag György és Márai Sándor gondolatait közvetítette.
Beszédét a polgármester, Leleszi Tibor szavai követték. Trianon százéves évfordulójának megkerülhetetlen tényére irányította a figyelmet, hangsúlyozva anyanyelvünk földrajzi és jelképes határokon átívelő erejét.
A legszemélyesebbek mégis a nagyváradi Szigligeti Színház igazgatójának gondolatai voltak. Czvikker Katalin az alkotók igényeihez való igazodást, a fesztivál folyamatos fejlődését, rugalmasságát emelte ki. A fiatal tehetségek itt bátran megmutatkozhatnak, a nézők maszkmentes, szabad mosolya, könnye pedig ugyanúgy segíti a színészek munkáját, ahogyan az előadás végén a taps. Kisvárdán egy olyan rendezvény valósulhat meg, amelyre a veszélyhelyzet kezdete óta minden színházi alkotó vágyakozott.
A magyarországi és külhoni színházakat összehozó eseménysorozat lassan krisztusi korba lép – jegyezte meg a polgármester. Ez az „életkor” a döntéseké, így a fesztivál jövőjéről, jelenlegi helyzetének újraértékeléséről most, e közösségtudat-teremtő évben kell határozni. Az ünnepséget a Kulturális Híd a Térségek Között Alapítvány zenés karanténvideója zárta: Tolcsvay László és Bródy János Jöjj kedvesem című számát egykor az összetartozás himnuszaként ismerték határon innen és túl, s ennek jelképeként, most a magyarlakta területek mindegyikéről származó művészek énekelték el azt közösen.
Ozsváth Eszter
Az interjú a Kisvárdai Lapok 2020. 08. 23. számában jelent meg. Szerkesztő: Ungvári Judit; Felelős kiadó: Nyakó Béla
Megjegyzések
Megjegyzés küldése