Ugrás a fő tartalomra

Mozi, kiállítás, könyvbemutató és közönségtalálkozó


A Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja nem csupán minden évben várva várt színházi seregszemle és komoly szakmai megmérettetés, hanem egyben hamisítatlan nyári fesztiválhangulatot kínáló programsorozat is. Az idei évben június 21. és 29. között, 36. alkalommal megrendezett színházi találkozó kivételes alkalmat kínál arra, hogy a nagyközönség betekintést nyerjen egy-egy alkotófolyamat kulisszái mögé, megismerje a különböző módszereket, amelyekkel színész és rendező dolgozik a próbák során, illetve olyan színházi csemegékben részesüljön, amelyek csak Kisvárdán érhetők el.

A fesztivál kísérőprogramjai:

Díszvendég


A fesztivál idei díszvendége a megalapításának 25. évfordulóját ünneplő székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. A jeles alkalomhoz kapcsolódóan június 24-én hétfőn, 13.30-kor a Művelődési Központ társalgójában Felvonásokon át az idő címmel mutatják be a Tomcsa Sándor Színház elmúlt 25 évéről készült dokumentumfilmet. Az alkotást Pál Melinda rendező, valamint Demeter Levente és Jakab Endre – mindhárman a Székelyföldi Stúdió munkatársai – készítették tavaly novemberben. A film a Szombathelyi 11. Savaria Filmszemlén első díjat nyert Színházművészet kategóriában. Az évforduló alkalmából a fesztivál ideje alatt megtekinthető a színházról szóló fotókiállítás a Kisvárdai Várszínház és Művelődési Központban.

Szakmai Klub



Június 22. és 29. között délelőttönként 11 órától mindenki számára nyitott a Szakmai Klub. Itt a fesztivál vezetése által meghívott színházi szakemberek, kritikusok, rendezők és színészek értékelik és beszélik meg az előző napi versenyelőadásokat a produkciók közreműködőivel és alkotóival. A nyilvános programon a fesztiválozók betekintést nyerhetnek az előadások létrejöttének hátterébe, a próbafolyamatok hangulatába, és szó esik a különböző színházi formanyelvek választásának okairól és érvényességéről is.

Kiállítás

Június 21-től augusztus 31-ig látható a Művelődési Központ előtérében Napról-napra címmel a fesztivál előadásaiból, eseményeiből, mindennapi életéből készült fotókiállítás is.

Könyvbemutató

Június 22-én szombaton, 15 órától a Művelődési Központ társalgójában tartják Nagy B. Sándor dramaturg, író Nemes Levente színművésszel, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház egykori igazgatójával készített beszélgetőkönyvének bemutatóját. A Jászai Mari- és Kaszás Attila-díjjal is elismert színművész az erdélyi magyar színjátszás ikonikus alakja, aki 1992-től több mint 10 éven át igazgatta az időközben Tamási Áron nevét felvevő színházat. Nemes Levente színészi pályájának szerepvállalásai során szoros kapcsolatba került az irodalommal: kitűnt Sütő András Csillag a máglyán című drámájában Kálvin, Katona József Bánk bánjában Petur, Veress Dániel Örvényben című darabjában Kossuth, a Móricz Zsigmond nyomán Sylvester Lajossal közösen összeállított Bethlen Gábor című színműben pedig a fejedelem szerepének megformálásával. Verses előadóestjei védjegyévé váltak, így a kisvárdai program egy kivételesen gazdag művészi életpálya megismerését, a kötet szerzőjével és a művésszel közös feltérképezését ajánlja a közönségnek.

Helytörténeti séták


Az aktív pihenést kedvelőket interaktív helytörténeti séták várják június 23-án vasárnap és június 28-án pénteken, mindkét napon 16 órától. A rendkívül tartalmasnak ígérkező program résztvevői különleges perspektívából ismerhetik meg Kisvárda zsidó vonatkozású emlékeit és emlékhelyeit, valamint a fesztiválnak helyet adó város történelmi múltját. A sétákat Czomba Magdolna kritikus, tanár vezeti. További részletek és regisztráció itt: https://tinyurl.com/3zeuyun3

Filmvetítés

Június 26-án, szerdán 14 órától a Várdaplex Cinemában vetítik az Oscar-díjas Koltai Lajos által rendezett, nagy sikert aratott Semmelweis című filmet, amelyet közönségtalálkozó követ az alkotókkal.

Workshopok

A Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiválján idén is lesznek nyitott workshopok, amelyek minden érdeklődőt megszólítanak. Ismét meghirdették Balázs Zoltán, a Maladype Színház vezetőjének Aranybogár-módszer elnevezésű tréningjét középiskolásoknak. A június 23. és 26. között tartott műhelymunka során a résztvevők váratlan helyzeteket és ismeretlen területeket fedezhetnek fel, ahol a megszokott rendszerek nem működnek. Itt az új viszonylatokat új struktúrák jelentik, és a figyelem, ügyesség, rögtönzés, kreativitás és változó szabályok egyaránt alakítják a kommunikációt. A résztvevők megismerhetik saját képességeiket és lehetőségeiket, hogy később tudatosabban képviselhessék döntéseiket és értékrendjüket.

Bélai Marcel rendező és Kozma Gábor Viktor színész, színésztréner, tanár Tér és idő játéka a színházban című egyhetes műhelymunkájuk során a színésztréning egy specifikus megközelítésére, vagyis a Viewpoints és a jelenetalkotás különböző módszertanaira fordítják figyelmüket. Olyan kompozíciós gyakorlatot végeznek majd, amely a hagyományos, lélektani és célorientált alapú jelenetalkotáshoz képest a fizikai tér és a szubjektív időérzékelés „külsődleges” eszközeit használva teremt helyzeteket. Kozma Gábor Viktor vezetésével a Six és a Nine Viewpoints szemléletét és eszközeit ismerhetik meg a résztvevők, majd Bélai Marcel irányításával az elsajátított elemeket a jelenetalkotás során hasznosíthatják. A workshop kiindulópontját Molnár Ferenc Liliom című színművének részletei képezik. A műhelymunka végén nyilvános munkabemutató lesz. Jelentkezni a következő elérhetőségeken lehet június 10-ig: chanceofthehunter@gmail.com, másolatban: basahalma@gmail.com. A jelentkezés mellékleteként szakmai önéletrajzot és egy rövid motivációs levelet várunk.

A VW (Villám Workshop) korábbi meghirdetésekor a színház világával a fesztiválon – ott és akkor – életvitelszerűen foglalkozó, szakíróként tudósító, az alkotókkal interjút készítő fiatal résztvevőket szólították meg. A foglalkozásokat vezető szakemberek az előadások alapját képező színpadi szövegekről, illetve dióhéjban az előadás történetéről, valamint az estéről estére színpadra lépő társulatokról és a rendezőkről beszéltek a résztvevőkkel. Idén nyitottá válik a mesterkurzus, aminek felkért vezetői – Kovács Dezső kritikus, szerkesztő; Szabó Attila színháztörténész, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgatóhelyettese, egyetemi oktató; valamint Szabó Réka dramaturg, egyetemi oktató – segítséget adnak a tájékozódásban azoknak is, akik nem szakíróként, hanem személyes színházi ismeretszerzésük okán jelentkeznek, amit megtehetnek az alábbi elérhetőségeken: kisvarda.szinhaz@gmail.com és másolatban: reka.szabo@nemzetiszinhaz.hu.

Guruló Zongora Show



Vágó János, ismertebb nevén Mr. Piano, a siófoki zenész, különleges guruló zongorájával járja az országot, és ezúttal Kisvárda utcáin varázsol el bennünket. Az egyedi, átalakított, 130 éves bécsi zongorájával Mr. Piano minden korosztály számára felejthetetlen élményt nyújt.
Az ötlet egy külföldi fellépés során született, amikor Mr. Piano meglátott egy guruló zongorát, és megalkotta saját változatát. Azóta számos helyen okozott már kellemes perceket az embereknek.
Mr. Piano előadása mindenkihez szól: gyerekekhez, szülőkhöz, nagyszülőkhöz és dédszülőkhöz egyaránt. Az előadás interaktív jellegének köszönhetően a nézők fotózhatnak, videózhatnak, sőt, fel is ülhetnek a zongorára. Mr. Piano komolyzenei, vidám, jazz és mesebeli dallamokkal szórakoztatja a közönséget, és amikor leszáll az éj, a zongora fényei még varázslatosabbá teszik az élményt.
A fentiekből látszik, hogy a Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiválja idén is sokféle és izgalmas programokkal vár mindenkit. Legyen szó fiatal színházrajongókról, kulturális élményekre vágyó fesztiválozókról, szórakozni vágyókról, vagy aktív pihenést kereső családokról, mindenki találhat kedvére valót.


További információért és jegyvásárlásért látogasson el a fesztivál hivatalos honlapjára: www.kisvarda.szinhaz.hu
Blog: https://kisvardaifesztival.blogspot.com/

Jegyrendelés: info.kvmh@gmail.com
Jegyvásárlás: 2024. május 14-től a Kisvárdai Várszínház és Művelődési Központ jegypénztárában (4600 Kisvárda, Flórián tér 20.)



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Sopro nyerte a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiváljának fődíját

Kilenc napon át ismét Kisvárda lett a Kárpát-medence magyar színházi életének találkozóhelye. Június 26. és július 4. között rendezték meg a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválját, amely idén is a határon túli és az anyaországi magyar színházak legizgalmasabb előadásait, alkotóit és közönségét gyűjtötte egybe. A több évig tartó felújítás után idén ismét a Várszínpad is a fesztivál helyszínei közé tartozott. A három játszóhelyen – a Várszínpadon, a Zsinagógában és a Művelődési Központban – összesen 23 versenyelőadást láthatott a közönség. A fesztiválra 17 városból érkeztek társulatok: Aradról, Beregszászról, Budapestről, Debrecenből, Dunaújvárosból, Kézdivásárhelyről, Kolozsvárról, Komáromból, Marosvásárhelyről, Nagyváradról, Sepsiszentgyörgyről, Szabadkáról, Szatmárnémetiből, Szegedről, Székelyudvarhelyről, Temesvárról és Újvidékről. A versenyprogram átfogó képet adott a magyar nyelvű színház sokszínűségéről. Az idei versenyprogramban két színművészeti egyetem hallgatói is bem...

Ember az ember ellen

A kisvárdai fesztivál záróelőadásaként a Mohácsi János rendezésében készült Egy piaci nap című produkciót láthatta a közönség a Komáromi Jókai Színház előadásában. A történelmi eseményeket feldolgozó előadás nemcsak egy megrázó történetet állít színpadra, hanem húsbavágó őszinteségével a közösségi felelősség és az emlékezet kérdéseit is a néző elé tárja. A díszlet és a jelmezvilág hitelesen idézte meg a világháború utáni hangulatot. A zsákanyagból készült jelmezek érzékletesen jelenítették meg a korszak kényszerű újrahasznosítását és a hiánycikkek mindennapi tapasztalatát. A báljelenetben mindez tovább erősödik: a használati tárgyak jelmezzé válnak, úgy, mint a seprű vagy a lábasok. A díszlet egyszerű, mégis kifejező: a fából és vasból konstruált háttér jól érzékelteti a háborús állapotok nyers világát, miközben a tér szinte bezártságérzetet kelt a nézőben. Ez a szűk, lehatárolt színpadi világ azt is hangsúlyozza, hogy a történet egy zárt közösségen belül, annak belső feszültségei közö...

A „Santa Lolita" a részvétet a színpad fegyverévé teszi

Mi történik akkor, ha egy egész közösség nem hajlandó szembenézni saját bűneivel, ám bármikor készen áll kővel dobálni azt, aki ezt leleplezi? Ez a kérdés lebeg csendesen, mégis nyomasztóan a „Santa Lolita" egész előadása fölött, amelyet Kiliti Krisztián rendezett Laura Mañá forgatókönyve nyomán, és amelyet a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata mutatott be a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja keretében. Az előadás nem csupán elmeséli a megbocsátásról és a képmutatásról szóló példázatot – szó szerint nagyító alá helyezi azt, egy szigorúan felépített színpadi konstrukcióban, ahol minden technikai részlet a kritikai gondolkodás fegyverévé válik. A Szőke Zsuzsi jegyezte scenográfia az első jele annak, hogy egy szinte zenei pontossággal megépített előadással van dolgunk. A templomi orgona rozsdás csövei uralják a játékteret, már az első pillanatoktól egy megromlott szakralitást sejtetve – egy erkölcsi intézményt, amely belülről rozsdásodott meg anélkül, hogy bárk...