A Sopro – suttogás a sötétben kapcsán Méhes Katival a súgó szerepének megformálásáról, a színház láthatatlan hőseiről és a szatmárnémeti társulatról beszélgettünk.
Egy hosszú életpálya áll Ön mögött, hiszen régóta tagja a Harag György Társulatnak. Mit jelent az Ön számára a színház?
Számomra a színház az életet jelenti. Több mint tizenöt éve nyugdíjas vagyok, és gyakorlatilag a színház ad életet a mindennapjaimnak. 1973 óta vagyok a Harag György Társulatnál, azóta, hogy elvégeztem a főiskolát. Az ember igyekszik alkalmazkodni a változásokhoz. Van, amikor fent van, van, amikor lent; vannak hullámvölgyek és hullámhegyek.
Milyen „súgóként” egy előadás keretein belül gondolkodni a színházról?
Ez egy nagyon nehéz szerep, nagy feladat, és egy kicsit féltem is tőle. Sokat gondolkodtam, hogy elvállaljam-e a rengeteg szöveg miatt. Aztán végül Bocsárdi László felkérése győzött meg, és azt mondtam, hogy vele együtt belevágok. A darab mozaikszerkezetű, ezért a végére áll össze a történet. Egyrészt jelenetek vannak a drámairodalom híres műveiből, de mind olyanok, amelyek az emberiség nagy problémáival foglalkoznak. Emellett az előadás az emberi viszonyokat is megmutatja, például a súgó kapcsolatát az igazgatónőhöz, akit ötéves korában ismert meg, és aki megengedte neki, hogy a súgólyukból megnézzen egy felnőtt előadást. Ez meghatározta az egész életét. A végén van a fiatal igazgató nagy monológja. A súgónő meggyőzi arról, hogy ne azzal foglalkozzon, hogy lepusztult a színház, hanem annak örüljünk, ameddig még létezünk, ameddig még élünk, és ne a véggel foglalkozzunk, mert az úgyis eljön. Ekkor a fiatal igazgató elgondolkodik, és megfogalmaz egy csomó olyan fontos dolgot, amely szerintem nemcsak ránk, színházi közösségre, hanem egy nagyobb közösségre is vonatkozik. Hogy vigyázzunk magunkra, őrizzük meg az identitásunkat, ne hagyjuk, hogy sodortassuk magunkat az árral, ne üljünk fel az agymosásnak, hanem őrizzük meg azokat a szent helyeinket, ahol önmagunk lehetünk: a színházat, a templomot vagy azokat a közösségi tereket, ahol mindannyian találkozhatunk. És hogy hívjuk fel a figyelmet, tegyünk fel kérdéseket, mutassunk rá a problémákra, mert ebben a Facebook-világban az ember három másodperc alatt mindenen csak átsiklik, és észre sem vesszük, hogy közben lassan elásnak bennünket.
A Sopro a láthatatlan emberek fontosságáról beszél, akik nélkül nem lenne ugyanaz a színház. A nézők számára ők gyakran valóban láthatatlanok maradnak. Kik ezek az emberek?
Ebben a helyzetben nemcsak a súgóról van szó, hanem még egy csomó háttérben dolgozó emberről, akiket a közönség nem lát. Nélkülük a színház nem tud működni. Nem jönnek be időben a fények, a hangok, nem működik az előadás. A színész is ember. Nála is előfordulhat egy lapszus, egy pillanatnyi zavar, amikor egyszerűen kimegy a fejéből a szöveg, akármennyire felkészült. Ilyenkor ott kell lennie a súgónak. Ennek a szerepnek a megformálása nehézséget jelentett, mert az ember színésznőként ahhoz van hozzászokva, hogy a fényben él, a figyelem középpontjában van. Itt viszont gesztusok és minden külsőség nélkül kell megmaradni a háttérben. Főszereplőként hátul maradni – ez egy nagyon érdekes pozíció. És van egy másik oldala is: azok, akik a háttérben mindent előkészítenek, végül nem látszanak. Az ember észre sem veszi, mennyi háttérmunka szükséges ahhoz, hogy neki minden meglegyen. Egyszerűen természetesnek veszi.
Hogyan látja a Harag György Társulat helyzetét? Az elmúlt időszak sikerei alapján minek köszönhető ez az eredményes működés?
Elsősorban annak, hogy van egy nagyon jó társulat sok tehetséges fiatallal. Emellett pedig sok rendező fordul meg a színházban, különböző látásmóddal. Másként látják a színházat, a világot, és ezeket az ember mind megismeri. Én úgy gondolom, hogy ez egyfajta belső mobilitást is ad a színésznek. Az egyik rendezővel így dolgozik, a másikkal úgy, és ettől szakmailag is folyamatosan fejlődik. Bukarestben voltunk A Mester és Margarita kiértékelőjén, ahol az egyik kritikus úgy fogalmazott, hogy pillanatnyilag az ország legjobb színháza a Szatmári Magyar Társulat.
Kovács Abigél
Képek: Orosz Milán
Megjegyzések
Megjegyzés küldése