Az idei kisvárdai fesztivál díszvendége a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. A művészeti igazgatót, Berekméri Katalint kérdeztük a jubileumról, műsorpolitikáról, tervekről.
80 éves a Tompa Miklós Társulat, a fesztiválra díszvendégekként érkeztetek. Mit jelent ez a 80 év és milyen koncepcióval fordultatok a jubileumhoz?
A jelen egy pillanatnak tűnik, de benne van a múlt és a jövő. Örülünk annak, hogy sikerült a 80 év megünneplésére Marosvásárhelyen megszervezni az INTACT Színházi Fesztivált, melyet szeretnénk meghonosítani, bővíteni a jövőben. Úgyhogy azt gondoljuk, hogy méltóképpen sikerült megünnepelni ezt a 80 évet. Meghívtunk társulatokat, előadásokat. Nyugdíjba vonult kollégákat kerestünk fel, hogy podcast-sorozatot készítsünk velük. Olyan kollégákat is sikerült megkeresnünk, akik csak rövid ideig voltak jelen a társulat életében. Sokunknak feltűnt, hogy a színház néhai művészeinek sírhelyei már nincsenek gondozva, így a rendezvénysorozathoz kapcsolódva kiadtunk egy emlékkönyvet, mely jelzi ezeket a helyeket.
Művészeti vezetőként milyen célokat tűztél ki magad és a társulat elé, és milyen kihívásokkal kerültél szembe?
Nem könnyű a vezetői lét, nem születik annak az ember, meg kell tanulni vezetőnek lenni. Az elmúlt három év tanulóidő volt számomra. Régóta a társulatnál vagyok, ismerem az embereket, vásárhelyi is vagyok, tehát a várost, a közönséget, az igényeket ismerem, de rengeteg kihívással találtam szembe magam. Prioritás számunkra, hogy olyan rendezőket hívjunk, akik által olyan színházi esztétikával találkozhat a társulat, mely által fejlődni tud. Szeretnénk ugyanakkor jobban nyitni a rendező nélküli projektek felé is. Volt például három jól sikerült tantermi előadásunk, melyek motorja Gecse Ramóna kolléganőm. A Pali és Lea az első szerelemről és szexuális élményről szól, a Kő, papír, olló a pályaválasztásról és sikerült egy projektet összeraknunk a bullyingról. Ez egy nagyon izgalmas folyamat volt, 4-5 színész állt össze, akikkel elmentünk több iskolába a városban, nagyon sok diákkal találkoztuk és a válaszaik, problémáik alapján készült improvizációkból állt össze a szövegkönyv. Ezt az utat lehetne tovább bővíteni és biztosan ez az egyik út ahhoz, hogy minél közelebb tudjuk hozni az ifjabb generációt a színházhoz.
Milyen műsorpolitikai megközelítéssel állsz a jövő felé?
Ugye, az elsőszámú prioritás az, hogy kivel dolgozunk, ez üti le az alaphangot. Van egy nagytermünk, egy kistermünk és egy pincehelyiségből kialakított játszóhelyünk, utóbbit főként próbákra használjuk, ezeken a román tagozattal osztozunk. Tehát egy olyan intézmény vagyunk, ahol két társulat működik. Ez eleve megszabja a lehetőségeket, nincs az előadás terében kényelmes próbaszám, illetve nem tud annyi előadás futni, mint amire vágynánk. Az anyagi lehetőségek és a város, a közönség kapacitása is meghatározza hány előadást tudunk létrehozni. Nagy társulatunk van, 35 személyből álló színészgárdával. Évadonként olyan 4-5 bemutatóval tudunk optimális körülmények között tervezni, hogy a hathetes próbaidő tisztán meglegyen és mellette játszani is tudjunk. Próbálunk változatosan összerakni egy évadot, hogy minél szélesebb spektrumot tudjunk megfogni a közönség soraiból. Nulladik prioritás az, hogy szeretnénk szakmailag érvényes előadásokat készíteni – persze, mindig kérdés, ki az, aki eldönti, mi a szakmailag érvényes. A magunk belátása szerint minél inkább abba az irányba akarunk haladni, hogy szakmailag érvényes, értékes előadások szülessenek a közösségünknek és ha kimozdulunk otthonról, más közegben is érvényes tudjon lenni a munkánk.
Sokféle területen voltál és vagy jelen. Miként merítesz ezekből a tapasztalatokból?
Semmi nem hiábavaló, mindenféle tapasztalat valahol hasznos lesz. Beépül az idegrendszerbe, az izmokba. Az utóbbi 30 évben folyamatosan legalább két területen dolgoztam párhuzamosan: színház, rádiózás, oktatás, most vezetői munka. Ezek a területek mind-mind más készségcsomagot fejlesztenek, de egyértelműen segítik, kiegészítik egymást. Mindegyre noszogatom a diákjaimat is, hogy próbálgassák a határaikat, mert többet bírunk, mint amennyit hiszünk magunkról. Nagyon gyakran azt tapasztalom, csak úton kell lenni és aztán az út hozza a maga megoldásait is.
Mészáros Édua
Kép forrása: Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat honlapja - nemzetiszinhaz.ro
Megjegyzések
Megjegyzés küldése