A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Bolondok tánca című előadása kapcsán Bélai Marcel rendezőt kérdeztük.
Miért döntöttél úgy, hogy a Bolondok tánca című darabbal fogsz foglalkozni? Mi az anyag relevanciája számodra?
Először
is fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy amikor a Bolondok táncára esett a választás, akkor még egészen más politikai
környezet volt mind Romániában, mind Magyarországon. Jelenleg Romániában hetek
óta kormányválság van, Magyarországon pedig kormányváltás történt, tehát új
politikai klímában, légnyomásban esett erre a műre a választás. Megváltoztak az
energiák, más közegbe szól az anyag a választások után. Amikor eredetileg
elővettem a szöveget, azért tartottam fontosnak, mert az én olvasatomban arról
szól, hogy az érdek-vezérelt világ előbb-utóbb felemészti önmagát.
Apokaliptikus felhanggal akartam beszélni az érdekről.
![]() |
| Bélai Marcel | Fotó: Jáger Tibor |
Ennek érdekében miként foglalkoztatok
a szöveg adaptációjával?
Kiliti
Krisztiánnal dolgoztuk meg a szöveget, amely 1917-ben íródott, egy egészen más
színházi korszakban, más esztétika igényeire, annak dramaturgiájával. Még így
is – hogy majdnem a teljes sepsiszentgyörgyi társulat benne van az előadásban –
tíz szerep hiányzik az adaptációnkból, az eredeti műhöz képest, amely más
társulati korokra íródott. Megpróbáltuk behozni a mai színházi időkezelésbe és
dinamikába a szöveg sűrítettségét.
Az előadásban Nyikita (Pál Ferenczi Gyöngyi) halálra lövi
Goldmannt (Márton Lóránt-László),
átsétál tetemén, majd ahogy az ajtó bezárul mögötte, táncba kezd, melynek végén
öltönyben, vörös nyakkendőben áll. Miért döntöttetek úgy, hogy egy némajátékkal
zárjátok az előadást?
Hatalmi
játszmák közepén látunk tengődni egy mind szellemileg, mind egzisztenciálisan
védtelen embert, és ma is azt éljük, hogy ilyen emberek és embertömegek
csapódnak vagy vergődnek így, és azt fogják mondani egyszer csak, hogy elég
volt. Azt hívjuk talán újkori populizmusnak, amikor különböző politikai pártok
felismerik ezt a dühöt, és becsatornázzák a szavazatmaximálásba. Ebből semmi jó
nem születhet. Egyre több helyen látjuk, hogy hatalomra kerülnek olyan
autoriter jegyeket hordozó politikai vezetők, akiknek a gondolkodása az erősebb
kutya b***** elvén alapszik. Ez az eszme nem képes másra, minthogy előbb-utóbb
önmagát felszámolja, mint ahogy a növekedésmániás kapitalizmus is egyszerre
önmaga súlyától összeroskad. Ezért éreztem fontosnak, egy olyan zárlatot,
amiről sokaknak eszébe juthat Putyin, vagy Trump, de nem a konkrét személyek
voltak a fontosak, inkább az ő általuk az életünkbe hozott, abban megélt
jelenség a lényeg.
Ki a főszereplője az előadásnak?
Vándorol.
Klasszikus értelemben a kormányzó bukástörténetét nézzük végig, de végső soron
a főszerep az új hatalomhoz vándorol, így visszamenőleg szólhat Nyikitáról, a
parasztról, mert az i-re a pontot ő teszi fel.
| Nyikita, öreg paraszt: Pál Ferenczi Gyöngyi |
Nyikita folyton betüremkedik a térbe, mintha a valóság kopogtatna a hazugságokon, folyton újabb és újabb ajtókon jön be, majd kitessékelik. Miért ez a díszlet?
Mert
ezek az ajtók nem vezetnek sehova. Van egy labirintus, ahol mindenki bolyong,
mindig valamit sejt, remél, vagy valamitől fél az ajtó túlsó oldalán. Egy ennyi
ajtóval ellátott tér szakmai értelemben már egyfajta térdinamikát is
feltételez. A fény és a hang is hangsúlyosak ezeknek is van saját narratívája; Kónya-Ütő
Bence zenéje együtt íródott a próbákkal. A fény mindig a figyelmet vezeti, egy
éles fénykör fenyegetően kihasít magának egy helyet a térből. Az asszociációk
tömkelegében a lágerek és börtönök keresőtornyainak fényei jutnak eszembe.
Milyen témák érdekelnek jelenleg a
legjobban?
Mivel
megváltozott a magyar nyelvű közösségekben a politikai klíma, megváltozik az én
témám is. Idáig az egyén és hatalom viszonya foglalkoztatott, ez nyomta össze a
mellkasomat, erre akartam figyelmeztetni. Ma azon gondolkoztam, mi lesz a
következő lépés; bár ne kéne többet foglalkozni ezzel a témával… Kíváncsian
tekintek a következő évadokra, van egyfajta mozdulás bennem.
Korda
Bonifác

Megjegyzések
Megjegyzés küldése