„Az érdek-vezérelt világ előbb-utóbb felemészti önmagát”

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Bolondok tánca című előadása kapcsán Bélai Marcel rendezőt kérdeztük.

Miért döntöttél úgy, hogy a Bolondok tánca című darabbal fogsz foglalkozni? Mi az anyag relevanciája számodra?

Először is fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy amikor a Bolondok táncára esett a választás, akkor még egészen más politikai környezet volt mind Romániában, mind Magyarországon. Jelenleg Romániában hetek óta kormányválság van, Magyarországon pedig kormányváltás történt, tehát új politikai klímában, légnyomásban esett erre a műre a választás. Megváltoztak az energiák, más közegbe szól az anyag a választások után. Amikor eredetileg elővettem a szöveget, azért tartottam fontosnak, mert az én olvasatomban arról szól, hogy az érdek-vezérelt világ előbb-utóbb felemészti önmagát. Apokaliptikus felhanggal akartam beszélni az érdekről.

Bélai Marcel | Fotó: Jáger Tibor

Ennek érdekében miként foglalkoztatok a szöveg adaptációjával?

Kiliti Krisztiánnal dolgoztuk meg a szöveget, amely 1912-ben íródott, egy egészen más színházi korszakban, más esztétika igényeire, annak dramaturgiájával. Még így is – hogy majdnem a teljes sepsiszentgyörgyi társulat benne van az előadásban – tíz szerep hiányzik az adaptációnkból, az eredeti műhöz képest, amely más társulati korokra íródott. Megpróbáltuk behozni a mai színházi időkezelésbe és dinamikába a szöveg sűrítettségét.

Az előadásban Nyikita (Pál Ferenczi Gyöngyi) halálra lövi Goldmannt (Márton Lóránt-László), átsétál tetemén, majd ahogy az ajtó bezárul mögötte, táncba kezd, melynek végén öltönyben, vörös nyakkendőben áll. Miért döntöttetek úgy, hogy egy némajátékkal zárjátok az előadást?

Hatalmi játszmák közepén látunk tengődni egy mind szellemileg, mind egzisztenciálisan védtelen embert, és ma is azt éljük, hogy ilyen emberek és embertömegek csapódnak vagy vergődnek így, és azt fogják mondani egyszer csak, hogy elég volt. Azt hívjuk talán újkori populizmusnak, amikor különböző politikai pártok felismerik ezt a dühöt, és becsatornázzák a szavazatmaximálásba. Ebből semmi jó nem születhet. Egyre több helyen látjuk, hogy hatalomra kerülnek olyan autoriter jegyeket hordozó politikai vezetők, akiknek a gondolkodása az erősebb kutya b***** elvén alapszik. Ez az eszme nem képes másra, minthogy előbb-utóbb önmagát felszámolja, mint ahogy a növekedésmániás kapitalizmus is egyszerre önmaga súlyától összeroskad. Ezért éreztem fontosnak, egy olyan zárlatot, amiről sokaknak eszébe juthat Putyin, vagy Trump, de nem a konkrét személyek voltak a fontosak, inkább az ő általuk az életünkbe hozott, abban megélt jelenség a lényeg.

Ki a főszereplője az előadásnak?

Vándorol. Klasszikus értelemben a kormányzó bukástörténetét nézzük végig, de végső soron a főszerep az új hatalomhoz vándorol, így visszamenőleg szólhat Nyikitáról, a parasztról, mert az i-re a pontot ő teszi fel.

Nyikita, öreg paraszt: Pál Ferenczi Gyöngyi

Nyikita folyton betüremkedik a térbe, mintha a valóság kopogtatna a hazugságokon, folyton újabb és újabb ajtókon jön be, majd kitessékelik. Miért ez a díszlet?

Mert ezek az ajtók nem vezetnek sehova. Van egy labirintus, ahol mindenki bolyong, mindig valamit sejt, remél, vagy valamitől fél az ajtó túlsó oldalán. Egy ennyi ajtóval ellátott tér szakmai értelemben már egyfajta térdinamikát is feltételez. A fény és a hang is hangsúlyosak ezeknek is van saját narratívája; Kónya-Ütő Bence zenéje együtt íródott a próbákkal. A fény mindig a figyelmet vezeti, egy éles fénykör fenyegetően kihasít magának egy helyet a térből. Az asszociációk tömkelegében a lágerek és börtönök keresőtornyainak fényei jutnak eszembe.

Milyen témák érdekelnek jelenleg a legjobban?

Mivel megváltozott a magyar nyelvű közösségekben a politikai klíma, megváltozik az én témám is. Idáig az egyén és hatalom viszonya foglalkoztatott, ez nyomta össze a mellkasomat, erre akartam figyelmeztetni. Ma azon gondolkoztam, mi lesz a következő lépés; bár ne kéne többet foglalkozni ezzel a témával… Kíváncsian tekintek a következő évadokra, van egyfajta mozdulás bennem.

Korda Bonifác

A Sopro nyerte a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiváljának fődíját

Kilenc napon át ismét Kisvárda lett a Kárpát-medence magyar színházi életének találkozóhelye. Június 26. és július 4. között rendezték meg a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválját, amely idén is a határon túli és az anyaországi magyar színházak legizgalmasabb előadásait, alkotóit és közönségét gyűjtötte egybe. A több évig tartó felújítás után idén ismét a Várszínpad is a fesztivál helyszínei közé tartozott. A három játszóhelyen – a Várszínpadon, a Zsinagógában és a Művelődési Központban – összesen 23 versenyelőadást láthatott a közönség. A fesztiválra 17 városból érkeztek társulatok: Aradról, Beregszászról, Budapestről, Debrecenből, Dunaújvárosból, Kézdivásárhelyről, Kolozsvárról, Komáromból, Marosvásárhelyről, Nagyváradról, Sepsiszentgyörgyről, Szabadkáról, Szatmárnémetiből, Szegedről, Székelyudvarhelyről, Temesvárról és Újvidékről. A versenyprogram átfogó képet adott a magyar nyelvű színház sokszínűségéről. Az idei versenyprogramban két színművészeti egyetem hallgatói is bem...

Morális játékok

Borbély Szilárd amoralitás-játékát, az Akár akárki t vitte színre a Kassai Thália Színház, Czajlik József rendezésében. A tragikusan korán elhunyt szerző brutális kortárs látleletet mutat fel ebben a művében, ám nem könnyíti meg a színházcsinálók dolgát, ha fogást akarnak találni a darabon. A kassaiak előadásának erőssége és egyben gyengéje is az, hogy nehezen találnak kulcsot a borbélyi szöveghez, amely rendkívül határozott és kimunkált struktúrában létezik. Erősség is, hiszen arra készteti az alkotókat, hogy birkózzanak a szöveggel, saját jelrendszert alakítsanak ki hozzá, kreatív megoldásokra szorítja rá az adaptálókat. De ez most gyenge pont is, mivel itt a világépítés nem sikerül egységesen. Nehéz szöveg Borbély Szilárdé és nem pusztán azért, mert a moralitás műfaja már távolra sodródott a mai embertől, bár bizonyára ez is közrejátszik. Patikamérlegen kimért és precízen kidolgozott szóépítmények, gondolat-felhőkarcolók között bolyongva úgy képzelem, hogy szükség lett volna egy ol...

Tánccal, szexszel – át a színeken

Az ember tragédiájukkal zenei válogatásuknak, összecsiszolt koreográfiájuknak, a találékony jelmez-, valamint díszletváltás gördülékenységének, valamelyest a felvidéki-szlovákiai áthallásoknak köszönhetően – s a szerelem erejének felidézésével meglepően eredeti és figyelmet megtartó interpretációt sikerült létrehozniuk a kassaiaknak. Bár a magyarok tudatának valamely szintjén vélhetőleg ott él a madáchi tragédia, nem hinném, hogy könnyű lenne bárkinek is friss újraolvasás nélkül összerakni a színeket az előadás nyomán, de Rédli Károly bátor rendezői megoldásai révén mégis kibomlik egyfajta filozófia. Az emberiség történelme többek közt a hatalom, a pénz, a pártosodás, klikkesedés – a szabad akarat, a mindenkori vezető felelőssége, szerepe, az elvek harcának akár szőrszálhasogatásig menő képviselete, az ellenségkép kialakítása mentén zajlik. Aprópénzre váltatnak a tudomány eredményei, folyik a porhintés, terjednek az álhírek, uralkodik a média. Mára, hihetjük, már minden kombináció megv...

Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja

Keresés ebben a blogban