A pokol kapujában

Régi adósságát törlesztette a Magvető Kiadó, amikor Tíz hónap Babilon címmel 2024-ben megjelentette Galló Olga, a Népszava egykori tárcaírójának lágernaplóját. A salgótarjáni származású huszonéves nőt 1944-ben deportálták, megjárta az auschwitzi haláltábort, majd Hochweilerbe, mai nevén Wierzchowicébe vitték. Breslauban (napjainkban Wrocławnak hívják) jugoszláv kényszermunkások segítségével elrejtőzött, és megírta saját, valamint a szovjetek által ostromlott településen rekedt társainak megpróbáltatásait. A közönség a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiváljának versenyprogramjában elsőként a Galló Olga naplójából és későbbi levelezéséből készült Babilon dosszié című monodrámát láthatta Fullajtár Andrea színművésznő, a szerző unokájának előadásában, Szabó Máté rendezésében.

Fullajtár Andrea pályájának meghatározó állomásai mások mellett a monodráma bemutatók. Nem csoda: miután elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát és leszerződött a Katona József Színházhoz, Csalog Zsolt Csendet akarok című egyszemélyes darabjával, Zsámbéki Gábor rendezésében vonta magára a színházi szakma és a nézők figyelmét. Személye köré épült a Boomerang baby – Marlene Dietrich ABC című zenés produkció, amit Novák Eszter állított színpadra, az utóbbi években pedig Az átnevelhetetlen és az El! (Karádyáda) című darabokban játszott egyedül, mindkettőt Pelsőczy Réka rendezte. Bizonyára a monodráma műfajában és a kamaraszínházi produkciókban szerzett tapasztalatai is hozzájárultak ahhoz, hogy a jelenlévők végtelenül személyes előadást láthattak tőle a Zsinagógában június 26-án este. Fullajtár Andreának elhiszem, hogy most a Babilon dosszié a legfontosabb elintézendő ügy az életében. Nem csupán azért, mert a valamivel több, mint 20 éve elhunyt Galló Olga a nagymamája volt. Nem csak amiatt, hogy örökérvényű felkiáltójelként emlékeztessen a nácik menthetetlen rémtetteire. Generációjának kiemelkedő színművésznője a gondolat és az érzelem igazságának maximális képviseletével, de a színészi kontroll megtartásával közölte mindazt, ami a naplóban olvasható. Fullajtár Andrea karakterábrázoló képessége páratlan: apró mozdulat, félmosoly, vagy éppen nagyívű színpadi gesztus, és máris új szerepalak áll a nézők előtt. Fehér blúzában, sötétbarna, vastag, kockás kosztümjében egyszerre a halálmenet megriadt foglya, szerelmesen vágyakozó nő, az erődváros ostromának krónikása, a kommunista állami szervezet apparatcsikja, de mindenekelőtt vívódó, küszködő, reménykedő és csalódott alkotó, aki mindent megtett azért, hogy a Magvető megjelentesse a kötetét. A kiadóhoz, az állampárthoz és az Országos Béketanács elnökéhez benyújtott kérelmeire kapott reakciók megmutatták a rendszer cinizmusát és gonoszságát. Elvtársak arra kérték, hogy negligálja érzelmeinek megfogalmazását, véleményének kifejtését, szorítkozzon csupán a tények száraz leírására, mert túlságosan szubjektívnek találták a naplót. Érthetetlen, hogyan vetődhetett fel vádként a személyes látásmód. Közölték vele, hogy jobban kell illeszkednie a szocialista társadalom elvárásaihoz. A kezdeti biztató ígéretek ellenére később alig válaszoltak neki, s ha mégis, különböző hivatkozásokkal elutasították. Az emberi természet és politikai gépezetek lényege mit sem változik: hány és hány alkotó várta és várja azóta is, hogy kiderüljön a valódi ok, ami miatt terveit nem tudta megvalósítani…

A sodró lendületű előadást Szabó Máté vitte színre, akinek munkái közül többek között a Stuart Maria (Donizetti), korábban a Manon Lescaut (Puccini) és A bolygó hollandi (Wagner) című operarendezéseit láttam. A sokféle feladatot vállaló rendező a gyakran többszáz színpadi szereplőt, énekest és zenészt igénylő nagyszabású zenés színházi produkciók mellett hitelesen mozog a kamaraszínházi környezetben is. A díszlet, vagy inkább a szcenikai elemek egy lámpa, egy szék és egy asztal voltak, amin a terítő teleírt lapokból állt. Az olvasás és az írás lehetősége iránti olthatatlan vágy is megjelent ebben a furcsa abroszban, mint ahogyan elhangzik az előadásban, hogy bár az írónő nem beszélt franciául, a háború borzalmai közepette mekkora boldogság volt számára, amikor kezébe került egy ilyen nyelvű kötet! Szikrányi felismerése annak, hogy az átélt viszontagságok között mégis emberként létezett. Fullajtár Andrea sokszor a kezében tartotta Galló Olga kötetét, aminek sárga színű a hátlapja, a könyvet többször is a szívére, mellére szorította, s a téglalap forma a képzelet káprázatában Dávid pajzsának hexagramjává vált. Szabó fényváltásaival, a színpadi világítás beállításával megjelentek az eltérő terek és létrejöttek a különböző szituációk, sőt, a rendező a fényár és a sötét dramaturgiailag indokolt váltakozásán túl a színhőmérséklettel is játszott. Elsősorban azonban a színészi játékot és a szöveget helyezte a fókuszba, amiben segítségére volt a kitűnő munkát végző Solt Róbert dramaturg, akinek döntő szerepe lehetett abban, hogy a közel másfél órás, Lelkes Botond zenéjével keretezett előadás sűrű, koncentrált és magával ragadó volt. Személyes kitekintés csupán, hogy a jelen sorok írója éppen abban a Balassi Bálint Könyvtárban töltötte fél gyermekkorát, amelyben Galló Olga hagyatéka fellelhető, és ahol a dramaturg – kutatva a naplót és a levelezést – az előadásra készült.

Az Orlai Produkció új bemutatója nem véletlenül kapott helyet az idei színházi seregszemle versenyprogramjában. A zsidó nép majdnem 2600 évvel ezelőtti deportálásán, vagyis a babiloni fogságon túl a város neve és történelme számos asszociációs lehetőséget ajánl. Bábel tornya az önmagát hatalmasnak tartó ember gőgjének szimbóluma, a Báb-ili, Báb-iláni névalak pedig az istenek kapujaként is értelmezhető, azonban Galló Olga egykor a pokol kapujában állt, ahonnan végül emberfeletti kitartásával és akaraterejével megmenekült. Az előadás felmutatta, hogy mi az, ami soha, semmilyen körülmények között nem történhet meg újra, és a humanizmus jegyében hitet tett a gondolat szabadsága mellett. Mindez pedig az alkotókon túl Fullajtár Andrea megrendítő színészi játékának köszönhető.

Oláh Zsolt

Kép: Nagy Boglárka